Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2015-12-16 11:55

Hidaskürti alapitványi iskola jubileuma

|

Alapításának 25. évfordulóját ünnepelte a Felvidéki Hidaskürtön a Cservenka János (a Széchenyi Társaság elnökségének tagja) és felesége, Zsuzsa asszony által létrehozott Magán Szakközépiskola. Az iskola magyar nyelven ad szakmát és érettségit diákjainak. Ezenfelül magyar öntudatot,erkölcsiséget.

A Széchenyi Társaság részéről dr. Rubovszky András főtitkár és Kőrösiné dr. Merkl Hilda elnökségi tag vett részt az ünnepségen. A Társaság adományaként  gróf Széchenyi István textilportréját, Csete Ildikó textilművész alkotását adták át az alapítóknak.

 

 

 

A község önkormányzatának tagjai polgármesterük kíséretében teljes létszámban jelentek meg és kitüntetést adtak át az alapító házaspárnak. Az ünnepi beszédek szívből fakadó szeretetből és szakmai elismeréstől fakadtak.
A Széchenyi Társaság nevében a Főtitkár meleg baráti szavakkal köszöntötte az alapító házaspárt, Cservenka Jánost és nejét, Zsuzsa asszonyt akik 25 év sikerekkel, tragédiákkal, csalódásokkal teli munkát végeztek; egymás iránti szeretetükkel, a nemzeti ügy iránti alázattal és elkötelezettséggel hozták létre az Intézményt. A Főtitkár Széchenyit idézte, miszerint " a kis makkból terebélyes tölgyfa lesz, ha el nem romlik vagy el nem gázolják". Az Iskola 25 éve vigyáz arra, hogy diákjai „el ne romoljanak” és ”senki ne gázolja el” őket.
A műsorban felléptek az iskola diákjai, a helyi népi táncegyüttes és a kiváló Cseh Tamás zenekar.
 

Az alapító házaspárnak és Iskolájuknak a Széchenyi Társaság nevében további sok sikert és eredményes munkát kívánunk.

A Széchenyi Társaság elnöksége

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

budaymiklos 2015-12-16 18:39:31

Hihetetlenül nagy elkötelezettséget és áldozatot tapasztaltam, amikor meglátogattam pár évvel ezelőtt a felvidéki Dunaszerdahelytől 22 kilométerre, északra fekvő Hidaskürtön működő szakismeretet adó iskolát ( http://www.cservenka.sk )
Itt magas fokon magyarul fodrászokat, cukrászokat, pincéreket, asztalosokat, autószerelőket, szakácsokat, kozmetikusokat is képeznek. Minden támogatást megérdemelnek a tanárok és a diákok is.
1995-ben Cservenka János az iskola alapító igazgatója és felesége ezért kapta a Széchenyi Társaság Díját.
Gratulálok a 25 éves munkához és az eredményekhez.

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Séchenyiről az Óbudai Egyetem XXIX.Kandó Kálmán Nyári Egyetemén »
  • Övék a mennyek országa »
  • Széchenyi, a testnevelés apostola »
  • Széchenyi Csillaghegyen »
  • Széchenyi üzenete a mának - Alsóörsön »
  • Eszterházy János emlékére »
  • Széchenyi ödön francia Becsületrendje »
  • Széchenyi emlékülés »
  • Székelyföldön »
  • Dr. Kőrösi Mária elismerése. »
  • A Stádium 12 pontja a Hatos-csatornán »
  • . Széchenyi a nemzeti(ségi) összefogásról összefogásról »
  • Széchenyi-225 a kőbányai Széchenyi István gimnáziuzmban »
  • Magyarigenben »
  • »
  • »
  • »
  • Széchenyi Gánton »
  • Széchenyi ünnepség Lendván »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi a sportoló

    dr. Cserháti László előadása Gárdonyban, 2015.dec.11

    Szabadakadémia-15

    Dr. Kőrösi Mária előadása a Széchenyi Szabad Akadémián 15.11.26
    Népszavazás
    OS - A Széchenyi Társaság közleménye
    Budapest, 2016. szeptember 13., kedd (OS) - Magyarország pillanatai igen drágák -vallotta Széchenyi István

    A Széchenyi Társaság kizárólag akkor tesz politikai nyilatkozatot, ha a téma valóban a közügyek, Széchenyivel szólva a közjó szolgálata, a nemzet érdekében.
    A 2016. október 2-i népszavazás nem pártok viadala, nem választás, hanem szavazás. Szavazás Magyarország jövőjéről, nemzeti önrendelkezésünk és sokszínű keresztény kultúránk megőrzéséért.
    Tegyük félre a pártszimpátiát, az egyes politikusok iránti érzelmeinket, lépjünk túl értelmiségi attitüdjeinken! A demokratikus jogaink tudata és a Haza jövője iránti kötelességünk alakítsa állásfoglalásunkat!
    "Magyarország pillanatai igen drágák"-vallotta Széchenyi István.
    Széchenyi Társaság
    elnöksége
    www.szechenyitarsasag.hu
    Kontakt
    dr.Rubovszky András, főtitkár
    309646278 rubovszky@t-online.hu
    Kiadó: Széchenyi Társaság