Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2018-04-09 13:47

Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben

|

Szobrot állítottak Széchenyi Istvánnak az 1848–49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 170. évfordulója alkalmából tartott ünnepségen Szatmárnémeti főterén. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész egész alakos alkotását csaknem kétezer ember jelenlétében Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti polgármestere és Pataki Csaba, a Szatmár megyei tanács elnöke leplezte le. A szoborra Schönberger Jenő, a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye püspöke és Csűry István, a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület püspöke mondott áldást.


Az ünnepségsorozat az István téri Petőfi-szobránál kezdődött, ahol megkoszorúzták a költő-forradalmár mellszobrát. Az ünneplő tömeg ezután – jelentős rendőri biztosítással – huszárbandériumi és fúvószenekari kísérettel átvonult a városközpont parkjába; ott a jelenlévők kivetítőkön is figyelemmel kísérhették az ünnepséget.


Az RMDSZ központi rendezvényén Kelemen Hunor szövetségi elnök beszédében hangsúlyozta: a forradalom híres tizenkét pontjának zárómondata, azaz az egyenlőség, szabadság, testvériség egymást feltételező fogalmak, és nem lehetünk meg nélkülük. Van egy fontos tulajdonságuk: egyik sem irányul mások ellen, ezért gondoljuk, hogy március 15. minden szabadságszerető ember ünnepe lehet, magyaré is, szászé is és románé is. Ez a szabadság nyugodtan osztható, mert nem kevesebb, hanem több lesz belőle – mondotta.

 

Kelemen Hunor úgy véli: 2018-nak kellene lennie annak az esztendőnek, amikor néhány kérdésben a romániai társadalom – beleértve az erdélyi magyar társadalmat is – egy olyan párbeszédet folytathat, amely a jövőről szóló megállapodásra irányul. „Az igazi forradalmi tett ebben az országban, ha vissza tudnánk adni a reményt, a tervezhető jövőbe vetett hitet. Ennek első és elengedhetetlen feltétele a párbeszéd, mi, romániai magyarok és annak képviselete készen állunk erre” – jelentette ki.

 

Megemlítette, „forradalmi változásra” van szükség Európában is, mivel az Európai Unió nem hagyhatja válasz nélkül az ötvenmilliónyi őshonos kisebbség akaratát, azaz az európai szintű rendezését a kisebbségi jogoknak.

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök