Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-11-17 14:11

Széchenyi ünnepség Bonyhádon

|

Szokatlan születésnap a Széchenyi iskolában
Rendhagyó módon ünneplik a bonyhádi Széchenyi István Általános Iskola tanulói iskolájuk névadójának jubileumi, 225. évfordulóját.

Az arra vállalkozó 32 diákot történelem tanáraik, Nagyné Friedrich Valéria és Vargáné Erős Éva délutáni, fakultatív foglalkozásokon készítették fel – a tankönyvi tananyagon túl – a gróf életéből, munkásságából, korának zenéjéből, irodalmából, művészetéből.
 
A felkészülési időszakban a gyerekek is búvárkodtak: egy-egy olyan két perces, tablóval, rajzzal színesített előadással referáltak, mely egy az általuk leginkább megkedvelt témáról szólt.
Ezután névadójuk születésnapján, szeptember 21-én egy játékos, vidám verseny keretében mérték össze tudásukat. 
 
A hatodik évfolyamon első helyen Varga Katinka, a másodikon Varga Rebeka, a harmadikon Dudás Zsolt Dániel végzett. A hetedikeseknél a legtöbb pontot Sebestyén Evelin, majd Bálint Edina és Bozó Alma gyűjtötte. A nyolcadikosok közül Lovász Balázs állhatott a képzeletbeli dobogó legfelső fokára, őt Dömötör Viktor, végül pedig holtversenyben Horváth Bence és Paplauer Patrik követte.
 
Valamennyi résztvevő nebuló jutalma, hogy október 28-29-én egy két napos kirándulás keretében járhatják végig „a legnagyobb magyar” életének legjelentősebb állomásait. Ellátogatnak a nagycenki kastélyba, megnézik a gróf bécsi szülőházát, majd a döblingi elmegyógyintézetet, ahol az utolsó éveit töltötte. Elutaznak Pozsonyba, hogy felkeressék a régi magyar országgyűlések épületét, kirándulásukat pedig Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia, az Országos Széchenyi Könyvtár és az esti fényben úszó Lánchíd megtekintésével zárják.
 
Nagyné Friedrich Valéria  
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök