Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-03-25 20:52

Széchenyi Emléktúra Nagycenken

|
Csak a szellemileg és testileg tevékeny élet emelhet bennünket az emberi boldogság tetőfokára”(Széchenyi I.)

Széchenyi Emlékhelyek Túra 20/10 km
Nagycenk 2016. április 09.

A túra célja, megismerni és végigjárni a Széchenyi család emlékhelyeit Nagycenken és a környékén egy teljesítménytúra keretén belül.

A túra útvonala sorban érinti a Széchenyi emlékhelyeket, ahol ellenőrző pontokat létesítünk.

 A résztvevők tájékoztató füzet, térkép segítségével tudnak haladni a kijelölt úton, a haladást jelölő szalagok is segítik. Minden egyes ellenőrző ponton az adott emlékhelynek megfelelő pecséttel igazoljuk az áthaladó túrázókat.

A rajt, a cél és a féltáv az Alkotóház, ami egyben frissítőpont is. A résztvevők itt teát, vizet, csokit, kalácsot és zsíros kenyeret kapnak.

Rajt: 08:30 – 10:00 között.

Szintidő: 3 óra/10 km, 6 óra/20 km.

A túra több mint sport, de nem verseny!

 

 

Ellenőrző pontok 20 km:

1. Alkotóház (Start)
2. Széchenyi tér (Hűségkút – Széchenyi szobor – Templom)
3. Mauzóleum
4. Horgásztó
5. Önkormányzat 
6. Kastély - Lovarda
7. Alkotóház (Féltáv)
8. Széchenyi Pince (Vinczellér Borház) Fertőboz
9. Gloriette Kilátó
10. Széchenyi Béla sírhelye (Hárfasor vége)
11. Múzeumvasút - Szoborpark
12. Alkotóház (Cél)

Útvonal 20 km

Alkotóház – kerékpárút, kastély mellet – Szent Imre út – Iskola – Széchenyi tér – Templom – Mauzóleum – Újtag major –földút egészen a horgásztóig – fahíd az Aranypatakon át – volt határőr laktanya – Major út – Gyár út – Önkormányzat – Vám utca – Kastély  – Lovarda –– Franciakert – Kastély főbejárata - Őrépületekkel védett kovácsoltvas kapu – Alkotóház – Hidegségi út – Hidegség – kerékpárút  Fertőbozig  – Széchenyi Pince  - Forrás – Gloriette kilátó – Kisboz -  szőlőkön át – Széchenyi  Béla sírhelye – Hársfasor – Múzeumvasút - Szoborpark – Alkotóház.


Ellenőrző pontok 10 km
1. Alkotóház (Start)
2. Széchenyi tér (Hűségkút – Széchenyi szobor – Templom)
3. Mauzóleum
4. Önkormányzat
5. Kastély - Lovarda
6. Alkotóház (Féltáv)
7. Gloriette Kilátó
8. Széchenyi Béla sírhelye (Hárfasor vége)
9. Múzeumvasút - Szoborpark
10. Alkotóház (Cél)


Útvonal 10 km
Alkotóház – kerékpárút, kastély mellet – Szent Imre út – Iskola – Széchenyi tér – Templom - Mauzóleum – Önkormányzat – Vám utca – Kastély – Lovarda – Franciakert – Kastély főbejárata – Őrépületekkel védett kovácsoltvas kapu – Alkotóház – Kisboz – szőlőkön át – Gloriette – szőlőkön át – Széchenyi Béla sírhelye – Hársfasor – Múzeumvasút – Szoborpark – Alkotóház.


Fontos!
• Az ellenőrző pontokat a megadott sorrendben kell érinteni!
• A közlekedési szabályokat be kell tartani, különösen a főúton való átkeléskor (zebra – fénysorompó)!
• Kiemelt figyelmet kell fordítani a Hársfasoron lévő vasúti síneken való áthaladáskor!
• Egészségügyi szolgálat az Alkotóházban (rajt – fél táv – cél) áll a résztvevők rendelkezésére.
• A túrán mindenki saját felelősségére indul!

Szervező és lebonyolító: Pölcz Zoltán és a Friends of Europe Nagycenk Egyesülete

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

pechymaria 2016-03-25 21:08:13

Tisztelt Szervezők!
Örömmel értesültem a Széchenyi Emléktúráról, remélem jó időben sokan fogják végigjárni a Széchényi család emlékhelyeit.
A szervezők kérésére néhány információval bővítem a felhívást:
. Előzetes regisztráció nem szükséges, de ha valaki szeretne előzetesen bejelentkezni, vagy csak érdeklődni, a következő telefonszámon megteheti: Pölcz Zoltán 06-20-3980 864
A túra résztvevőinek nem kell egyszerre indulnia, 8 óra 30 perctől 10 óráig bármikor jelentkezhet az Alkotóházban.

Sok sikert a szervezőknek és élményekben gazdog napot kívánok a túrázóknak!
Péchy Mária

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök