Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-02-16 20:58

21. Országos Szónoklatverseny

|
FElHÍVÁS

 

A Kossuth Szövetség és az Országos Széchenyi Kör
szónoklatversenyre hívja

 

Kossuth és Széchenyi nevét viselő iskolák tanulóit,

 

valamint a baráti, hagyományápoló iskolákat, szervezeteket.

 

A verseny célja: a fiatalok hazafias öntudatának, nemzetünk iránti felelősségérzetének erősítése, valamint iskolájuk névadója iránti tisztelet, nagyrabecsülés elmélyítése. Legyenek büszkék, érezzék át, mit jelent e két nagy hazafiról elnevezett iskola diákjának lenni!


A versenyt 2 korosztály számára hirdetjük meg:
– általános iskola 7 és 8. osztályosai (illetve kisgimnáziumok),
– középiskolák tanulói
A verseny 2 fordulós:
– iskolai, helyi, szervezeti (2016. március )
– országos döntő
Időpontja: 2016. április 8-án, 9.30 - kb. 14.00 óráig
Helyszíne: Budapest, VIII. József krt. 63 sz.

A szónoklatverseny 2 részből áll
:
– kötelező 
Kossuth, vagy Széchenyi szöveg (mellékelve!)
– szabadon választott - a kötelező szöveghez hasonló terjedelmű - Kossuth, Széchenyi vagy a reformkor bármely kiemelkedő személyiségének beszéde, cikke, levele. Természetesen mindkét szöveget „kívülről” kérjük előadni.

Díjazás: könyvjutalom, oklevél, emléklap, emlékérem

Az országos döntőre nevezés:
– iskolánként, korcsoportonként, szervezetenként legfeljebb 2 tanuló
– név, osztály, iskola, felkészítő tanár, telefon, e-mailcím feltüntetésével
– nevezési díj: nincs
– nevezési határidő: 2016. március 21.

A nevezéseket a mellékelt adatlapon az alábbi címre kérjük eljuttatni postán vagy e-mailen:


Postacím: Országos Széchenyi Kör
Kazy-Zsámbok Gizella 1097 Budapest, Fátyolvirág u.8.
Tel.: 06-1-216-1524
E-mail: benyine@inpiro.hu

Budapest, 2015. december


Dr. Bényi Árpádné s.k.                         Kazy-Zsámbok Gizella s.k.
Kossuth Szövetség alelnöke                  Országos Széchenyi Kör

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök