Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-08-03 20:08

Hungarikum Hétvége a Várban

|
Július 24 és 27 között 41 Hungarikum mutatkozhatott be a várban, a Magyar Ízek Alapítvány támogatásával.
Elég későn kaptuk  a meghívót és a szervezők még az utolsó napokban is az egyeztetésnél tartottak. 21-én találkozott a kör és társaság néhány képviselője megbeszélték feladataikat, s abban megállapodtak, hogy a magyar finomságok mellett nem lesz könnyű szellemi táplálékkal is megkínálni a látogatókat. 
23-án este  vittük a kiállítási anyagainkat, kis házunk már állt, de még a nyitás után is szereltek, alakítottak. Sajnos nem ez volt a legnagyobb probléma, 2000 Ft-os belépőt kértek a látogatóktól, ami igen komoly összeg, így érthető, hogy a kiállítók összefogása után előbb 500 Ft-ra csökkent, majd ingyenes lett a belépés. Mivel ezt már nem hirdették, így gondolom, sokan távolmaradtak. 
 
A kezdeti nehézségek ellenére a vártnál sokkal jobb volt a bemutatkozás. Első nap a kiállítók is megtekintették egymás, így a mi pavilonunkat is, jó volt látni érdeklődésüket, s örültek, hogy a hungarikumok közt szellemi értékek is szerepelnek. A második naptól folyamatosan emelkedett az érdeklődők száma, köszönhető a MEVE szép és figyelemfelkeltő tablóinak, s kör és társaság gazdag ismeretterjesztő anyagainak. A totó kitöltése lehetőséget adott kötetlen beszélgetésre, az ismeretek átadására. Szombaton este tíz felé indultunk csak haza, de nagy örömmel töltött el, hogy az emberek nyitottak voltak, pozitívan értékelték munkánkat, és reményeink szerint növekedett Széchenyi- tisztelők száma. Vasárnap még egy kisebb vihar, eső borzolta a kedélyeket, de Papp Éva jóvoltából ezt is sikeresen átvészeltük.
A kiállításon egyes hungrikumok egyéni módon tánccal, zenével, vagy sólymok röptetésével is bemutatkoztak. Széchenyi szellemi örökségét Erdélyi György színész által tolmácsolt gondolatokból ismerhették meg a jelenlevők. 
 
Remélem az elkövetkező években is lesz lehetőség bemutatkozásra, a tapasztalatok feldolgozása után joban felkészülhetünk. Azt biztosan mondhatom, hogy van még feladatunk a Széchenyi-ismeret növelésében. 

Péchy Mária



Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök