Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2020-10-21 21:52

Emlékezünk Rubovszky Andrásra

|

Ha Andrásra gondolok sok minden az eszembe jut: a szállodaigazgató, a csapat építő, a családszerető apa a férj, akinek szíve közepém felesége volt. Gondolhatok Rá, mint utazóra, aki a világ távoli pontjaira is eljutott, de hazája volt számára a legszebb, a legfontosabb.

Gondolhatok rá, mint a közéletben tevékenykedő ember, aki nem vitákat generálta, hanem meggyőződése és hite szerint állt ki az igazáért. Végül gondolok Rá, mint számos civil szervezet tagjára, vezetőjére, s ezek közül is kiemelkedik a Széchenyi Társaság élén eltöltött 31 év!

A megemlékezésben ebből a 30 év közös munkájából villantok meg néhány eseményt.
A két civil szervezet első közös munkája a Széchenyi Emlékév szervezése volt 1990-91-ben. Ennek keretében a több száz program közt volt a Széchenyi Kör Kortársunk Széchenyi Vetélkedője, amin 11. évfolyamra járó diákok vettek részt, a legnagyobb magyar születésének 200. évfordulója alkalmából. Az több száz diákot megmozgató vetélkedő közös erővel sok-sok ember munkájával sikerült megvalósítani. Anyagi és erkölcsi támogatása mellet, sok hasznos tanáccsal is ellátott, az akkor a bontakozó rendszerváltás időszakában. Ilyen versenyeket szerveztünk 2010-ben, és 2016. A versenyzők ajándékozásában, a zsűri munkájában mindig segített.

A két Széchenyi névét viselő civil szervezet kezdettől jó kapcsolatot épített ki több programot együtt működve hozott létre,. Csak néhányat említvekoszorúzások Budapesten, Bécsben a szülőháznál minden évben. Pozsonyban a Széchenyi-emléktábla elhelyezése 2018-ban, Széchenyi Emlékév szervezése 2010 és 2016-ban, amelynek igen gazdag és színes programjaira is jó visszagondolni – vetélkedő általános iskolásoknak és gimnazistáknak, előadások sorozata.. A szervezet tagjai gyakran látogatták egymás programjait, hallgattak előadásokat, vagy vettek rész közös rendezvényeken, mint a Híd napja, vagy Hungarikum napja, ahol közösen mutattuk be kiadványainkat, s fogadtuk az érdeklődőket.

A közös rendezvények mellett tagjaink szívesen szórakoztak a híres Széchenyi-bálon.
Nagy kitüntetésnek tartjuk, hogy a Széchenyi Társaság Díját a kör tagjai közül hárman is megkapták. Személy szerint köszönöm a támogatását és szeretetét.


2016-ban megjelent önéletrajzi könyvéből idézek két gondolatot:

„Boldog és megelégedett emberként emlékezem az életemre. Mindent megkaptam: dicsőséget, hírnevet, megaláztatást, szegénységet, nélkülözést, jómódot, sok izgalmat és nemtelen támadásokat. Boldog családi életet, a gyermeknevelés örömét, megértő, segítő társat.”

A könyvet unokáinak ajánlotta ezekkel a sorokkal:
„Az ember sokkal többet ér, mint a történelem, amelyet megél. Törekedni kell arra, hogy ez így legyen, és ne csak elméletben, hanem saját magad megvalósításában is. Ehhez kellenek sarok-pontok, olyan rendíthetetlen oszlopok, amelyeket sem érdek, sem politika, sem vágyálmok nem dönthetnek le. Kell egy szűrő, melyen minden döntésedet átereszted. Nálam ez a két igazodási pont: katolikus hitem és magyarságom.”

Köszönöm az üzenetet, remélem sokakhoz eljut és megfogadják, s ezzel emlékezünk Rád legjobban!

Fogadjon be Isten az Ő országába!


Péchy Mária

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök