Széchényi Kálmán Szécsényben

„A KERESZTÉNY magyar nemes Istenhez, hazájához, királyához hív. Hajló, buzgó, engedelmes, jámbor, bátor, igaz szív.” A jelmondat az Országos Széchényi Könyvtár megalapítójától, gróf Széchényi Ferenctől, minden ma élő Széchényiek ősapjától származik, aki fia, Lajos emlékkönyvébe jegyezte fel e bölcseletet. Ma már nincs király, s a legnagyobb magyar napjainkban élő rokonainak nem Magyarország jelenti a hazát. Mint ahogy gróf Széchényi Kálmánnak, Ferenc szépunokájának sem.

– Soha nem akartam innen távozni. Miért hagytam el Magyarországot? Amikor egyetemista voltam, az ávo olyannyira bizalomgerjesztőnek talált, hogy be akart szervezni spiclinek. Nem tettem meg, de elhatároztam, hogy egy ilyen országban nem maradok. Az első adandó alkalommal egy kofferral a kezemben  útnak indultam.
 

Nem könnyű egy bőrönddel, pénz nélkül gyökeret verni idegen országban, még akkor sem, ha az egész világban szétszóratott családról van szó. Minden földrészen éltek már akkor is nagybácsik, unokanővérek, elődök és leszármazottak. Gróf Széchényi Kálmán a külföldön élő kiterjedt rokonságból azonban 1970-ben senkit nem ismert. Németország innen, Budapestről nézve jó választásnak tűnt. Lámpával keresték akkoriban a mérnököket, elhelyezkedni nem jelentett problémát a Műegyetemet végzett ifjúnak. Egyhavi előleggel – s az őrangyal segítségével – kihúzta az első fizetésig. Eztán 19 évig tartott még a kommunizmus idehaza.
 

De menjünk sorjában! A jelenleg Stuttgart környékén élő Széchényi leszármazott 1944-ben, a világháború idején született. Addigra – 1944 végén – már lebombázták a lakásukat, a Budai Vár egyik pincéjébe költözött a család, édesapja ott robbant fel egy aknán és vesztette életét. Édesanyja, Széchényi Dénesné zeneszerző- és karnagyképzőt végzett, a rádióban műsorszerkesztői állást talált a háború után, amit nagyon szeretett, de 1949-ben kidobták: Széchényi névvel nem beszélhetett senki a magyar rádióban, magyar közönségnek a zenéről. Pedig a korábbi évszázadban számos zeneszerzőt adott e család.

Például Széchényi Imre, az Osztrák–Magyar Monarchia berlini nagykövete a XIX. század végén több száz kompozíciót hagyott maga után úgy, hogy még a család sem tudott ezekről a darabokról.

1951-ben Kálmánékat kitelepítették egy faluba. Semmijük nem maradt, mindent elvettek.

– Minket ötünket, nagymamámmal, édesanyámmal, nagynénémmel és a bátyámmal beköltöztettek egy fűtetlen, villany nélküli szobába. S mi még szerencsésnek számítottunk! Zsigmondnak – a híres vadász-írónak, akinek könyveit ma is nagyon sokan olvassák – csak egy istálló jutott. Gyerekként nem találtuk ezt olyan nagyon rossznak, egészen addig, amíg az iskolában be nem akartak lökni a pöcegödörbe. A gyerekeket felheccelték. Az utolsó pillanatban mentett ki a tanító.
 

 A kitelepítettek felszabadulása után a család végül Isaszegen talált egy parasztházat, ahol befogadták őket. Az 50-es évek megpróbáltatásai ellenére néhány igazán kedves emléket is őrizget Magyarországról Széchényi Kálmán.

– A piaristáknál végeztem, ez az egyik legszebb élményem Magyarországról. Nagyon sokat tanultam tőlük. Nemcsak hitet, a tudományt is megszerettem. Annak idején – a tornatanár kivételével – mindenki szerzetes volt. Olyan tanáraink voltak, mint Jelenits István jelenlegi tartományfőnök vagy Kovács Mihály fizikatanár. Fantasztikusan magas szintű oktatást nyújtottak. Nekem négy gyermekem és kilenc unokám van, de ilyen tanárokkal nem találkoztam azóta sem.

Ahhoz, hogy egyetemre járjon, először segédmunkásként kellett dolgoznia mint osztályellenség, csak ezután kerülhetett a Műszaki Egyetemre – igaz, a felvételi vizsgán Széchényi Kálmán érte el a legmagasabb pontszámot az évfolyamon. A szerencse Simonyi Károly, a világviszonylatban első helyen álló fizikus személyében talált rá.

A régi világ beszédes jelképei az elvett családi kúriák, kastélyok látványos pusztulása. nyészetükben a termodinamika harmadik törvénye működik: az entrópia, a rendetlenség nő, végül teljesen összeomlik. Az elmúlt 70 évben szinte semmire nem használták ezeket az egykor családi-közéleti központokul is szolgáló élettereket. Bár a Széchényi család a Nógrád megyei Szécsényből származik – nevét az egykori mezővárosról kapta, a grófi címet 1697-ben Lipót adományozta a könyvtáralapító Ferenc dédapjának, II. Györgynek –, az ősök elköltöztek e vidékről Sopron környékére, s megszakadt a kapcsolat a szécsényiekkel.

A család székhelye Nagycenk és a különböző, Somogy, Vas és Sopron megyékben található kastélyok lettek. Egykor a Széchényi család tulajdona volt a csokonyavisontai kastély. Ott élt a nagymama, 1947-ig bátyjával Kálmán minden nyarat e kastélyban töltött – akkor vették el a családtól. Ma idősek otthona működik az épületben – a termek magasak, óriási a fűtésköltség, teljesen észszerűtlenül alakították szociális intézménnyé. A horpácsi kastélyt az ősapa, Széchényi Ferenc építtette, ezt aztán a legidősebb fia, Lajos örökölte, majd Imréé lett. Ehhez a kastélyhoz egy 16 hektáros, természetvédelem alatt álló park tartozik.

– Mégis mit látunk a bejáraton? Egy táblát, melyen ez olvasható: „Belépni tilos, életveszélyes.” A fák düledeznek, senki nem gondozza a területet. Hetven éve így néz ki. Ezt a kastélyt egy időben megpróbálta eladni az állam, de eddig senki nem tudta megvenni, mert a mai napig is az a feltétel, hogy a vevő adjon cserébe egy ugyancsak 16 hektáros természetvédelem alatt álló telket. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. kezelésében áll, de én erre csak azt tudom mondani: aki így bánik a közkinccsel, az Nemzeti Vagyon Megsemmisítő. Ebben a kastélyban látogatta meg Széchényi Imrét II. Vilmos német császár és Ferenc József, Liszt többször hetekig tartózkodott e falak közt. Még mindig őrzi egy tábla emlékét: Liszt Ferenc itt komponálta a melodráma Szép Ilonkát Jókai költeményéhez.

Ezenkívül senki sem tudja, hogy ez az épület mekkora történelmi jelentőséggel bír. A németladi Hoyos-kastély (a nagymama Hoyos Teréz grófnő volt) sincs jobb állapotban: a szalonban nő a fa.

Viszont jó hír, hogy a Széchényi család él. Ugyan nem Magyarországon. Csupán néhány Széchenyi család maradt itt, a többség 15 országban szóródott szét. De ötévente találkoznak egymással, a legutóbbi összejövetelen 13 országból 137 családtag gyűlt össze. Az Egyesült Államokból, Mexikóból, Dél-Amerikából, csaknem valamennyien európai országból érkeztek a találkozóra. A következő összejövetel 2020-ban lesz, ami nagyon fontos évszám: akkor emlékeznek Széchényi Ferenc halálának 200. évfordulójára.

Kálmán az unokáival rendszeresen látogatja Magyarországot. Az egész család örül egy-egy ilyen utazásnak, bár nekik egészen mást jelent ez a csodálatos ország.

– Ma már én is külföldi szemmel nézem e vidéket. Nem úgy, ahogy a belföldiek, akik egészen máshogy tekintenek rá. Nagyon fontos kérdés, milyen is itt élni? Van-e az embernek állása? Az iparban, mezőgazdaságban, tudományban, kutatásban, művészetben tevékenykedik-e? Attól függően, hogy melyik területen dolgozik, elképzelhető, hogy valaki úgy tapasztalja, neki itt nincsen jövője. Mégis, ezt az országot elhagyni csak nagyon nagy szükség esetén ajánlanám. Külföldön akkor is nehéz, ha már gyökeret vert az ember. Mint sokaknak, nekem sem itt van a hazám. Az én hazám az egész Föld. De az Isten még mindig megvan.

 AZ INNI ROKON
Gróf Széchényi Kálmán negyedfokú unokatestvére gróf Széchényi Jenő, akinek édesapja 1947-ben távozott Magyarországról. Úgy sikerült elhagynia az országot, hogy egy vödör zsírral fizette le a szovjet határőrt.
Ezek után Bécsbe érkezett, ahol az első időkben éhezett. Következő állomás Belgium; az első vízum, amit sikerült beszereznie, Dél-Amerikába, Uruguayba szólt. Ott ismerkedett meg Jenő osztrák származású édesanyjával, s ő már Uruguayban született. 1960-ban érkezett vissza a család Európába. Először tizenöt évig Portugáliában éltek, ott született meg Jenő testvére, az iskoláikat is Portugáliában végezték el. 1974-1975 fordulóján települtek át Ausztriába,
s azóta Innben élnek.
„Magyar vagyok, de a nyelv nagyon nehéz” – állítja magáról Széchényi Jenő. Egy picit szégyelli, hogy nem tudta jobban megtanulni édesapja nyelvét. A családnak végül sikerült újból Magyarországra jönnie, sőt még a birtokukból is sikerült egy keveset visszaszerezniük.

  Markos Mária

Szabad Föld Online