Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2016-09-13 06:47

Koszorúzás Kisteleken

|
Az Országos Széchenyi Kör szegedi tagcsoportja megkoszorúzta Széchenyi emléktábláját Kisteleken

1846. július 16-án a gróf Szegedre indult, hogy a Tisza szabályozásának ügyében tárgyaljon a város vezetőivel. Út közben megpihent a kisteleki papnál, aki ebédre is vendégül látta.
A látogatás emlékét őrző táblánál minden évben megemlékezünk a legnagyobb magyarról.

Hagyományaink szerint július 16-án a szegedi tagcsoport Kistelekre indult Széchenyi emléktáblájának megkoszorúzására.

 

Ebben az évben a látogatást a szokásosnál hosszabbra terveztük.

A Közéleti Kávéház tagjaival együtt a koszorúzás után megnéztük a város helytörténeti gyűjteményét, a Szeged Széchenyijeként ismert Vedres István tervezte Szent István templomot, a dinamikusan fejlődő kisváros tereit és új szobrait.

Nagy élményt jelentett a kisteleki születésű, Szegeden alkotó szobrászművész, Tápai Antal kiállításának megtekintése a Művelődési Központban.

A szépen felújított, helyi védettséget élvező Kocsó-kápolna és a kálvária volt a következő látnivaló.

 

A kis séta után nagyon jólesett egy kis pihenő és a finom uzsonna, mellyel a Kisteleki Ede könyvtárban várt bennünket a könyvtár vezetője.

 

Megbeszéltük, hogy a Széchenyi házhoz megy program keretében ősszel ismét előadást fogok tartani a könyvtárban a kistelekieknek.

Papp Éva

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök