Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2015-09-22 10:39

A MI SZÉCHENYINK

|
Fontosnak tartjuk, hogy azok az értékek, amelyeket Széchenyi képviselt, ne merüljenek feledésbe. Mai világunk siker- és pénzorientált. A fiatalság hajlamos arra, hogy a pillanatnyi érvényesülést, egyéni karriert részesítse előnyben. Széchenyi személyes példája, gondolkodásmódja olyan időtálló értékeket hordoz, hogy példaértékű lehet a XXI. században is. Széchenyi hitte, hogy az egyén boldogulása a köz javát is szolgálja. Ez ma sincs másként. Sikeres vállalkozó, jó sportember volt, így a mai fiatalság számára összetett példakép lehet.

 

 

 

Módosított jelentkezési határidő: 2015. november 22.

 

 

VERSENYFELHÍVÁS

A MI SZÉCHENYINK
 
Művelődéstörténeti vetélkedő a középiskolák 11. évfolyama számára

„Sokat kell tanulnia az embernek ahhoz, hogy megtudhassa, milyen keveset is tud.”
 
Széchenyi István


A Soproni Széchenyi István Gimnázium és az Országos Széchenyi Kör művelődéstörténeti vetélkedőt hirdet a középiskolák 11. évfolyamos diákjai számára A mi Széchenyink címmel. Vetélkedőnkkel megszólítjuk a határon túli iskolákat is, várunk versenyzőket Kárpátaljáról, Felvidékről, Erdélyből, Délvidékről.
Sok könyv, film, dokumentumfilm született Széchenyiről, munkásságáról, koráról, de meggyőződésünk, hogy igazán közel úgy tudjuk hozni őt a mai fiatalokhoz, hogyha interaktívvá tesszük a munkásságával való megismerkedést.
Olyan szórakoztató, játékos, kreatív és interaktív művelődést elősegítő feladatsorozattal szeretnénk a diákok érdeklődését felkelteni, amely korszerű formában, a mai diákok szemével közelít a témához, ismerteti meg a fiatalokkal Széchenyi életét, munkásságát, korának történelmi és kulturális eseményeit.
  Az Országos Széchenyi Kör eddigi tevékenysége és munkássága most is biztosítja, hogy a szervező iskola mellett a verseny kiírójaként és védnökeként olyan magas színvonalú és igényes megmérettetést biztosítson a fiatalok számára, amelyen bebizonyíthatják, hogy a legnagyobb magyar életének, gondolkodásmódjának és korának ismerete olyan időtálló értékeket hordoz, amely a XXI. században is aktualitással bír. 

A vetélkedőnkre 3 fős csapatok nevezhetnek. A versenyzők három szakaszban mérhetik össze tudásukat, ügyességüket:
-  a verseny első 3 fordulója online feladatlapok kitöltéséből áll.
- a második fordulóban különböző helyszíneken megrendezett regionális döntők következnek (szóbeli és írásbeli feladatokkal). A regionális döntőkre a területnek megfelelő legjobb 10 csapat jut be, majd a 10 legjobb eredményt elért csapat kerül be az országos döntőbe, melynek helyszíne 2016-ban Nagycenk lesz.
-  az országos döntőn írásbeli és szóbeli megmérettetésre kerül sor.


Versenyünkhöz honlapot készítünk. Itt lehet majd az aktuális információkat megtalálni, a feladatlapokat ezen a weboldalon lehet majd kitölteni a megadott utasítások szerint. Itt jelennek meg majd a részeredmények is. Az egyes fordulók feladatlapjainak kijavítása és az eredmények rögzítése után itt látható majd a megoldókulcs is.


A csapatok versenyre való nevezésének, jelentkezésének a határideje:

2015. november 22.
 

Jelentkezni az alábbi honlapon lehet:

 

szechenyivetelkedo.hu


A jelentkezéshez az alábbi adatokat fogjuk kérni:
1. csapatnév
2. iskola neve
3. iskola címe, telefonszáma, email címe
4. felkészítő tanár neve
5. felkészítő tanár címe, telefonszáma, email címe
6. a csapat tagjainak neve

A versenyben való részvétel nevezési díja 3000 Ft/csapat, amelyet a jelentkezéssel egy időben az Országos Széchenyi Kör bankszámlájára kell utalni
Rajka és Vidéke Takarékszövetkezet 59500337-11101703
számlaszámra. (Kérjük, az átutaláson tüntessék fel az iskola nevét és címét).

A tudásukat bizonyító csapatok tagjai és a felkészítő tanárok Széchenyi emlékéhez méltó értékes jutalmakban részesülnek.

Sopron, 2015. szeptember 7.

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök