Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2015-05-11 18:54

Szatmárnémetiben Széchenyi István szobor állítását tervezik

|
A „legnagyobb magyar” mellszobrának elkészítéséhez és felállításhoz megkezdődtek az előkészületek. A belvárosban, a régi főtéren álló kéttornyú római katolikus katedrális közelében állna, a régi Széchenyi utcában.

 

Gróf Széchenyi István szatmári népszerűsége nem kis mértékben függ össze az évek során kialakult Széchenyi kultusszal. Megyénkben, az avasi Kőszegremetén található az egyik első, szabadtéri emlékoszlopa, amelyet már halála után egy évvel,1861-ben emeltek az ottani magyarok. A falu fölött strázsáló 6 méter magas obeliszket a történelem viharai ellenére mindmáig megvédte a helyi lakosság. A rendszerváltás óta pedig évente kárpát-medencei Széchenyi-ünnepséget rendezünk az emlékoszlopnál és a faluban.
Ugyanakkor évente megszervezzük a szatmári középiskolások Széchenyi-vetélkedőjét, s néhány esztendeje immár külön emléktáblával megjelölt Széchenyi-tölgyfacsemete is áll a Kossuth-kertben. Szeptember végén itt szoktunk emlékezni a gróf születésére.

Említést érdemel továbbá, hogy Széchenyi arcképével pár éve emlékplakett került a Református Gimzázium falára az Országos Széchenyi Kör ajándékaként.

A szatmári Széchenyi Kör szervezésében rendeztük meg az első kétnyelvű magyar-román Széchenyi kiállítást, melynek anyagát Nagykárolyban és Zilahon is bemutattuk.

Fontosnak tartjuk, hogy Széchenyit a románok is megismerjék, annál inkább, mert a nagy reformer korabeli román sajtója már-már kiváló. Elsősorban nemzetiségi politikája miatt ( ugyanazokat a jogokat kérte a parlamentben a nemzetiségeknek, mint a magyaroknak) nagy elismeréssel írtak és szóltak róla román kortársai.
A Balázsfalvi Román Nagygyűlés egyik főszervezője, Andrei Saguna szebeni püspök, többször is arra kéri, hogy vállalja el és legyen Erdély királyi biztosa. Ezért mielőbb siessen Erdélybe, mert „Senki sem annyira népszerű itt, mint éppen Széchenyi gróf” Az akkor már igen lekötött, a pesti forradalmi kormány közlekedési és közmunkálatok minisztereként ténykedő Széchenyi azt válaszolja ( s ez naplójában is olvasható):”Hajlandó vagyok Erdélybe menni, de csak Sagunával!”. Ám később az események úgy alakultak, hogy nem jöhetett ide.
George Baritiu főművében a Párti alese din istoria Transilvaniei-ben, miután részletesen ismerteti és nagy elismeréssel méltatja Széchenyi életpályáját és munkásságát, többek között azt írja: olyan törvények megalkotását sürgette, amelyek az élet minden területén meghozhatják az egyenlőséget, sőt a közboldogságot.  

Szatmár megyében egyebek mellett az Arad- Szatmárnémeti vasutat és a köves országutakat, valamint a Tisza szabályozását köszönhetjük neki.
Hithű katolikus gróf emlékét 
Szatmárnémetiben valamikor utca és szobor őrizte. S volt külön Széchenyi Egylet és könyvtár is.

 

Mellszobrának felállításával a volt Széchenyi utcában, a katolikus püspökség előtt, részben ezt akarjuk pótolni.


E pillanatban szinte minden sínen van, leadtuk a dokumentációt, s már a marosvásárhelyi bronzöntő nevét is tudjuk.

 

Előzetes számítás szerint az egész (a művész kifizetése, a szükséges bronz beszerzése, öntés, tereprendezés stb.) úgy 18-2O ezer euróba kerülne, mely összeg nagyobb részét közadakozásból kívánjuk előteremteni. Ugyanakkor számítunk a magyar kormányzat és magyarországi barátaink támogatására is


Szatmárnémeti,2O15 májusa.


Széchenyi-szoborhoz a bankszámlaszám, ami az adomány átutaláshoz szükséges!


Fundatia Identitas Alapitvány

Cod fiscal/Adószám:11463116
Adresa/ Székhely: Satu Mare (Szatmárnémeti),Str. Mihai Viteazul Nr.1O
LEJ-RO98RNCBO221O43O5219OOO1
HUF-RO49RNCBO221O435219OO1O
Roman Kereskedelmi Bank/Banca Comerciala Romana
Swift kod: (kulföldi utalás esetén szükséges):RNCBROBU

 

 

Szatmárnémeti,2O15 májusa

 

Sike Lajos újságíró, közíró, a Szatmári Széchenyi Kör vezetője, ötletgazda, a kőszegremetei Széchenyi ünnepségek és a szatmári Széchenyi-vetélkedő szervezője.

Elérhetőség

e:telf.O747-226-739,E-mail: oregafirkasz@gmail.com


Szőcs Péter történész, a megyei múzeum aligazgatója, a Szent-István Társaság elnöke


Kereskényi Gábor  parlamenti képviselő, a Városi RMDSZ elnöke


Pataki Csaba szenátor, a Szatmár megyei RMDSZ elnöke.






Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök