Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-11-05 22:47

Ifjúsági regény Szentkuti Károly laptopjáról

|

A történet napjainkban játszódik a nagycenki kastélyban, ahova táborozni érkeznek 12-16 év közötti fiatalok. Van, aki önszántából jött el, van, kit szülei erőltettek, s vannak olyanok is, akik csak el akarják ütni az időt. A táborlakók ez alatt a tíz nap alatt együtt élnek a kalandvágyó, az érzékeny, a szenvedélyes, a csalódott, a sikeres, vagyis a hús-vér Széchenyi Istvánnal is.
A könyv címe: www.szechenyi.hu

A könyv az Országos Széchenyi Kör támogatásával készült, s ez nem véletlen, hiszen a civil szervezet célkitűzései közt talán a legfontosabb, hogy a fiatalok, ismerjék meg a „legnagyobb magyar” munkásságát, írásait, s találják meg azokat a gondolatokat, melyek számukra is iránymutatók lehetnek. Az elmúlt közel negyven évben számtalan rendezvényünk volt, vetélkedőket szerveztünk, 1986 óta több mint 50 táborba hívtuk a diákokat, kiadványokat, kiállításokat juttatunk el az iskoláknak.

Most egy különleges könyvvel jelentkezünk. A könyv borítója itt látható

 

A szerző, Szentkuti Károly - évtizedeken keresztül tanulmányozta Széchenyit, 10 évig a kastélyában lakott, mint muzeológus és mellékesen olvasótábort is vezetett - nem tankönyvet írt, hanem az embert mutatja be, s azt a lehetőséget - ami mindenkinek megadatik -, hogy magunkat is megreformáljuk. Széchenyi szavaival ”Csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunkban is a feltámadási erő”.


Széchenyi István nem járt egyetemre, tudásának két alapköve a könyvek és a tapasztalat. Utazásaira ládányi könyvvel indult, s tanulmányozta az adott ország történelmét, irodalmát, a technikai vívmányait, de közgazdaságtannal, alkotmányjoggal, vagy filozófiai kérdésekkel is foglalkozott.


Ezt javasolja kortársainak: „Csinosítsuk értelmünket, terjesszük tapasztalatainkat, keressük fel a tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, nagyobbítsuk könyvtárainkat, jutalmazzuk a tudományokban, művészetekben fáradozót, haladót, üljünk kocsira, szálljunk hajóra s nézzük a világot – s emeljük hazánkat a dicsőbb nemzetek sorába!” ( Hitel)


Kívánom mindenkinek az olvasás örömén túl, hogy kezdjen el ismerkedni Széchenyivel, az izgalmas reformkorral, s a XXI. század elején találja meg a gyors változások mellett a közel 200 éve írt mondatok igazságát.


Péchy Mária
az Országos Széchenyi Kör elnöke

 


Szentkuti Károly az alábbi gondolatokkal ajánlja könyvét

A könyv története napjainkban játszódik a nagycenki kastélyban, ahova táborozni érkeznek 12-16 év közötti fiatalok. Van, aki önszántából jött el, van, kit szülei erőltettek, s vannak olyanok is, akik csak el akarják ütni az időt. A táborlakók ez alatt a tíz nap alatt együtt élnek a kalandvágyó, az érzékeny, a szenvedélyes, a csalódott, a sikeres, vagyis a hús-vér Széchenyi Istvánnal is.


Azért, hogy az olvasó még közelebb kerüljön a legnagyobb magyarhoz, a könyv egyes fejezetei az ő korában játszódnak. Átélhetjük vele a lipcsei lovas kalandot, ott vagyunk Pozsonyban az akadémia megalapításánál, elutazunk Londonba a Lánchíd építése ügyében, hajózunk a Vaskapunál a Dunán, és mellette vagyunk Döblingben is.


A tábor ideje alatt a fiatalok nemcsak Széchenyit, de önmagukat és egymást is jobban megismerik. Sok mindent megtanulnak a múltról, de azt is megértik, hogy ezen a múlton épül a jelen és a jövő. A nemzedékek élete összefonódik.


Ugyanakkor a hősök ízig-vérig őszinte és szókimondó mai diákok. Ez a nyár azonban többük életét alapvetően változtatja meg. Fellobban egy kamaszszerelem is. Végül kis közösséggé érnek, és hazafelé a vonaton már egy kupacban ülve találgatják, miként oszthatnák meg felismeréseiket, élményeiket másokkal is. Végül megszületik a döntésük; készítenek egy weblapot, www.szechenyi.hu néven.


Mindazoknak ajánlom ezt a könyvet, akiket érdekel Széchenyi István élete és munkássága. A célom az volt, hogy ne egy bronzba merevedett alakként, hanem mindenre fogékony, európai gondolkodású reformerként tekinthessünk rá, aki legnagyobb feladatának a haza sorsának előremozdítását tartotta.


A könyv itt megrendelhető
, esetleg a 06/20/9411180 telefonszámon vagy postai úton a Péchy Mária 1082 Budapest, Baross utca 86. címen.
November 15 után terjeszteni fogjuk a csoportok segítségével Nyíregyházán, Sopronban, Szegeden, Püspökladányban, Nagymányokon. A pontos elérhetőségekről az elnökségi ülésünk után adunk tájékoztatást.
A könyv ára 2000 Ft

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

budaymiklos 2014-11-09 23:40:36

Remek ötlet, remek téma! Alig várom, hogy olvashassam.

budaymiklos 2014-11-23 07:21:08

Megvettem és gyorsan elolvastam Szentkuti Károly ifjúsági regényét. A Széchenyi Kör egyik sikertörténetét, a nagy hagyományokkal rendelkező önismereti, illetve Széchenyi-ismereti nyári diáktábor életét a közösség kialakulását mutatja be izgalmasan, és érzékenyen a kötet. A szerző sok éven keresztül szervezője és vezetője volt – többek között – Siska Tamás pszichológussal és feleségével, Erzsébet asszonnyal együtt ezeknek a táboroknak. Bőséges tapasztalat és az élmények sokasága jelenti az ifjúsági regény hátterét. Az Országos Széchenyi Kör tagjai méltán büszkék lehetnek arra, hogy a tagdíjuk hogyan kamatozik. A „www.szechenyi.hu” című regényt nem csak az ifjúságnak ajánlom olvasásra.

Evapapp 2014-11-23 20:33:39

Érdeklődéssel vettem kezembe Szentkuti Károly ifjúsági regényét. A cím és a borítókép is arra utal, hogy ezúttal gróf Széchenyi István a digitális világban élő fiatalokat szólítja meg.
A regény szereplői táborozásra érkeznek Nagycenkre, ahol megérinti őket Széchenyi szellemi nagysága, tenni akarása. Csodálkozva ismerik fel a hasonlóságokat saját életük, érzéseik, vágyaik és Széchenyi érzelmei, élete között. Ezek a hasonlóságok hozzák egyre közelebb hozzájuk a legnagyobb magyart. Már nem a tévedhetetlen, bölcs hazafit látják benne, hanem az esendő embert, aki ugyanúgy érzett, szeretett, szenvedett, csalódott, mint ők. Élete, munkássága így lesz példa számukra.
A szerző rendkívül jó érzékkel kapcsolja össze a fiatalok nyelvét, élményeit Széchenyi életének legfontosabb eseményeivel. Jól választott idézetek és a szép illusztrációk teszik teljessé az ifjúsági regényt.
Gróf Széchenyi István születésének 225. évfordulójáról méltó módon szándékozunk megemlékezni. Az emlékév keretében az Országos Széchenyi Kör vetélkedőt tervez a 7-8. és a 9-10. osztályos tanulók számára. Meggyőződésem, hogy ha a diákok elolvassák ezt a regényt, feltétlenül jelentkezni fognak a vetélkedőre, hogy még többet tudjanak meg példaképükről, gróf Széchenyi Istvánról.

További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Országos Széchenyi Kör közgyűlési meghívója »
  • In memoriam Almássy Lászlóné (1940-2021) »
  • Elhunyt Papp Éva »
  • Emlékezünk Rubovszky Andrásra »
  • 30 éve ápoljuk Széchenyi emlékét Szegeden »
  • 30 éves a Széchenyi Kör Szegedi Tagcsoportja »
  • Meghívó közgyűlésére »
  • Széchenyi iskolák megyei találkozója Fertőszéplakon »
  • Gróf Széchenyi István halálának 159. évfordulója »
  • A 2019. évi Széchenyi Akadémia programja »
  • OSzK rendkívüli közgyűlés »
  • Széchenyi-szobor Szatmárnémetiben »
  • Széchenyi szobor »
  • Iskolanap »
  • hírlevél »
  • Akadémia »
  • Kör szegedi csoportja »
  • vándorkiállítás »
  • előadások Szegeden »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    "de ki az a Széchenyi?"

    Dr. Amelie Lainer gazdaság történész Ausztriában él. Munkája során felfigyelt Széchenyire és megtanult magyarul. Belevetette magát a reformkori hitelviszonyok kutatásába. A Sina-bankházról, Széchenyi István és Sina György kapcsolatáról Deák Antal Andrással együtt jelent meg könyve. Kutatta a Timesban Széchenyi István és Béla cikkeit Londonban. Erről szólt az előadása.
    1 százalék

    Kérem, hogy jövedelemadója 1%-val támogassa az Országos Széchenyi Kört! Jelölje meg kedvezményezettnek, továbbá családja, ismerősei körében is terjessze ezt a kérést!
    Az Országos Széchenyi Kör adószáma: 19759252-1-08.


    Köszönettel: Péchy Mária elnök