Adó és Két garas

Gróf Széchenyi István eme könyve matematikai, közgazdasági jellegű, értelmezéséhez ezért több idő szükségeltetik. Az Adó és két garas című műhöz viszonylag egyszerűen jutottam hozzá, egy antikváriumon keresztül. Izgalommal töltött el annak kérdése, hogy a nemes gróf reformtörekvései közül éppen most melyikkel fogok megismerkedni.

Eredetileg egy újságcikk sorozat részeként jelent meg a Jelenkorban 1843-44-ben, később adták ki (még életében) könyv formájában, mely Adó és Két garas címre oszlik. Naplója beszámol arról, hogy gondolatait többekkel, például Deák Ferenccel is átbeszélte. Alapeszmeként a már jól ismert vezérelvet követi: Az adózás a nemzeti felemelkedéshez szükséges, ami pedig közhaszon, nem pedig egyéni célokat szolgál. Széchenyi István a beruházásokhoz a telekdíj bevezetését javasolja. Már az első oldalakon védekezni kényszerül: Mint mondja a Pesti Hírlapban a hozzá nem értők bizonyosan szűkkeblűnek, hazaárulónak és felszínesnek fogják nevezni, aki körülleng az „oligarchai bűz.” Ez azonban – mint mondja - nincs így. Tényként közli az alábbiakat: A hazának nincs tőkéje, a törvényeknek pedig szankciójuk.

„Fő célom ennélfogva: A köz haza érdeke, mellékes célom pedig: saját magam és enyéim haszna.” – írja.
Gyakorlati megvalósításban ez azt jelentette, hogy ha például minden holdtól két garas adóként évenként befolyik, az 6 239 850 Ft jövedelem lenne. Ezen pénzt lehetne mindazon hibák javítására fordítani, melyek Magyarországnak jelenleg gondot okoznak: Hidak, utak hiánya, mocsaras területek rendbetétele, feltöltése, közhivatalok, színházak építése etc. 

A két garas fizetése holdanként általános elv, de Széchenyi István figyelembe vette, hogy ezen területek nem mindegyike termőföld, hanem van köztük sok láp, parlag, vagyis termelésre alkalmatlan táj. Telekdíj fizetése holdanként ezért csak a hasznos részek után lenne kötelező.

Természetesen most sem maradt el az ellenkezők visszhangja, akik a számítások körül fellépő esetleges hibákra koncentráltak, vagy arról beszéltek, hogy ez a pénz el lesz sikkasztva, és alapgondolata is zsarnokság.
Nemes grófunk ekkor érdekes lépésre szánta el magát. A Jelenkor 1843. augusztus 31-ei cikke így kezdődik: „Átolvasván az adórul és a két garasos telekdíjrul legközelebb írt s közrebocsátott cikkeimet, tűzre hányni kívánnám mind azokat.” Mint mondja nem bánta meg, amit eddig írt, és kétségei sem támadtak, csupán ez időnek helyességében érez némi kételkedést. Leírása ezek után kevésbé radikális és sokkal jobban részletező. Az adózás mikéntje a következőképp folyna:
1. A telekdíj kifizetése nem lesz végleges
2. Minden pénz Magyarország feljavítására fordítassék
3. Ennek mikéntjét a mindenkori törvények és egy felállítandó államkincstár hozza meg
4. A hivatal budapesti központja kezelje a pénzügyeket
5. A pénz célja minden országgyűlés kezdetekor legyen eldöntve"

A következő cikkekben Széchenyi taglalja az esetlegesen felmerülő hibák gyakorlati megoldási tervét, ennél fogva figyelembe veszi a különböző körülményeket, mértékeket, és hosszú oldalakon keresztül tesz kísérletet problémák elhárítására. Grófunk szerint ki fog derülni, ki „a száj hazafi” és ki a „tény hazafi”.

A Pesti Hírlap szerkesztője ezen okfejtést sajnálatos módon elmarasztalta, és újságja hasábjain ennek hangot is adott. Több cikk ezek után a telekdíj eszme megvédése miatt íródott, közvetetten a Pesti Hírlap szerkesztőjének és olvasóközönségének címezve, kik közül egyes mágnások is igyekeztek az alapeszme kérdését Kossuth újságában befeketíteni.

Nem a háborúskodás és egymás iránti személyeskedés fogja a nemzet ügyét előmozdítani, hanem a békés együttmunkálkodás, és nem a hazugság, hanem az igazság emeli fel a hont mind most, mint a jövőben. Egyedül ez nem lehetséges, de ha a nemzet egy emberként felkel és cselekszik, boldogabb évek köszöntenek a hazára.

Zilahi Zoltán