Június 7-én, 80 éves korában elhunyt Kő Pál szobrászművész.
Két hete a gyűjteményem rendezése közben kezembe került egy, a művész által készített érem. Örömmel nézegettem, mert más volt mint a többi gyűjteményi darabom.
Eszembe jutott a róla készült portréfilm és megnyerő egyénisége. Újra előkerestem az érmet és a hozzá tartozó szakirodalmat, melyből szó szerint megidézem az érem születését. 1988-ban megjelent: A Nyugdíjas Agrárszakemberek Klubjának 20 éve (1968-1988) című kiadvány, a TIT Budapesti Szervezete és a Magyar Agrártudományi Egyesület kiadásában. Összefoglaló munka tartalmazza a megalakulástól a húsz év alatt végzett tevékenységet, a tagok, támogatók névsorát és minden egyéb egyesületi tevékenységet. A kiadvány a 32. oldalon tájékoztat egy emlékérem készültéről, mellyel az önzetlen tevékenységet és munkát jutalmazzák. Az éremről a kiadványban megjelent szöveget szó szerint vettem át, mert a Széchenyi irodalmat gazdagítja. "SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKÉREM
Alapító Oklevél A Nyugdíjas Agrárszakemberek Klubja (továbbiakban: Klub), megkülönböztetett tisztelettel kíván adózni gróf Széchenyi Istvánnak, a reformkor nagy egyéniségének, a Magyar Tudományos Akadémia megalapítójának, számos, egyebek között a korszerű magyar mezőgazdaság, - ipar, - kereskedelem, - közlekedés kezdeményezőjének és megalapítójának. Ettől a gondolattól vezérelve a Klub 1987. évtől
SZÉCHENYI ISTVÁN EMLÉKÉRMET
alapít. A Klub a Széchenyi István Emlékéremmel azoknak az aktív tagjainak az elvárhatót meghaladó klubmunkáját ismeri el és jutalmazza, akik a klubélet szervezése, valamint gyakorlatbani működtetése terén folyamatosan olyan kiemelkedő és eredményes közösségi munkát végeztek, amellyel a Klub célkitűzéseinek megvalósulását jelentősen elősegítették. Az adományozás módja: A Széchenyi István Emlékérmet évenként egy alkalommal, a Klub karácsonyi ünnepélye keretében azok a rendes klubtagok kapják, akiket az Elnökség javaslata alapján a Klub Tanács nyílt szavazattöbbséggel hozott döntéssel arra méltónak ítélt. Az évenként adományozható kitüntetések száma alkalmanként 2, legfeljebb 5 lehet. Az „Emlékérem”-mel „Emléklap” és pénzjutalom jár. Az adható pénzjutalom összegét személyenként egyforma összeggel az Elnökség javaslata alapján a Klub Tanács szótöbbséggel hagyja jóvá. Az „Emlékérem” alaki megjelenítése: A Széchenyi István „Emlékérem” kör alakú, 8 cm. átmérőjű, 5 mm vastag bronzöntvény, fehér selyemmel bélelt zöld díszdobozban. Az „Emlékérem” elülső lapján Széchenyi István mellképe domborműve, vésett köriratban neve, születési és halálozási éve -1791 – 1860 – látható. Az „Emlékérem” hátlapján „A Nyugdíjas Agrárszakemberek Klubjában kifejtett érdemei elismeréséért” vésett szöveg olvasható. Az „Emlékérem”-hez tartozó „Emléklap” szövegének tartalmaznia kell a kitüntetett nevét, „A klubélet keretében végzett kiemelkedő és eredményes közösségi munkájáért” szöveget, az adományozás dátumát, a Klub körpecsétjét, klubelnök, klubtitkár aláírását. Az alapító levelet a Klub Tanácsa megerősítette és jóváhagyta. Hatályba lépett 1987. december hó 9-én. Hitelesítők: Sándor László Dr. Berezvai Ferenc klubelnök klubtitkár
A Széchenyi István Emlékérem elő- és hátoldalának fényképe: Alkotója Kő Pál szobrászművész, a Képzőművészeti Főiskola docense, aki az érmet ajándékként szerkesztette meg számunkra. Köszönet érte!" Első alkalommal kitüntetettek: dr. Balogh Ferenc, Bezegh Sándor, Faragó Gusztáv, Gaál Elek, Magay Zoltán. A kötet második felében a nyilvántartás olvasható: - Rendes tagok névsora - Pártoló tagok névsora - Tiszteletbeli tagok névsora - Elhunyt tagok névsora Nem hagyhatom említés nélkül a Tiszteletbeli tagok névsorából Fekete István író özvegyének említését az íróhoz való szoros lelki kötődésem miatt. Kő Pál szobrászművésszel kezdtem emlékező soraimat, vele is fejezem be. Tevékenysége a magyar kultúra szerves része, feladatát, küldetését teljesítette. Kívánok néki békés nyugodalmat. Zirc, 2020. június 11. Egervölgyi Dezső
Fotó: Szedlmajer Alex
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|