Néhány szó a dunai hajózás körül

Széchenyi István ezen cikksorozata önálló könyvben magyarul nem, csak németül jelent meg. A cikkek bizonyos részét magas összegekért elárverezték korábban, nekem pedig reményem sem volt arra, hogy nyomtatott formában hozzájussak eme ritka műhöz.

Közben folytattam a különféle könyvek beszerzését, melyek a legnagyobb magyar életéhez köthetőek. Az interneten, az egyik portálon eladásra kínáltak két könyvet, amelyek a Gróf Széchenyi István Hírlapi Czikkei I.-II. címet viselték. Az eladó feltette a tartalomjegyzéket is, így örömmel olvastam a következőt: „Néhány szó a dunai hajózás körül”. Először azt hittem, hogy csak töredék, ahogy régebben is találkoztam már vele bizonyos kötetek lapjain, de az oldalszámot figyelve láthattam, a teljes tartalomról van szó! Messze kellett utaznom, Budapest szívébe, de végre megszereztem.

Az első gőzhajó a Dunán 1820. június 16-án indult útnak, a Carolina nevet viselte, ami megegyezett az uralkodó feleségének nevével. Mégsem ez jelentette az áttörést, hiszen a kevés utas miatt rövidesen leállt a forgalom. A rendszeres hajójáratokra csak sok évvel később, 1831. február elsejétől került sor.

A gróf kezdetektől fogva arra törekedett, hogy a Dunát járó hajók létszáma növekedjen. Első cikkeiben felvázolja a már működő, de a nem minden igénynek megfelelő gőzhajók állapotát. Sorai áldatlan körülményekről számolnak be. Az emberek hangosak, a fedélzet piszkos, megy maggal, állati ürülékkel szennyezett. Későbbi cikkeiben visszatér erre a kérdésre, különösen akkor, amikor egy egész cikkét szenteli annak, hogy elmondja, mennyire visszatetsző, amikor mások köpetének nyomával szembesül a padlón. Természetesen, ahogy tőle megszokhattuk, nem áll meg ennél a pontnál, hanem javításokkal kapcsolatos alternatívákat fejt ki. Kitűnt, hogy nem egyedül a gőzhajózás jobbá tétele foglalkoztatta, hanem a hozzájuk kapcsolódó tényezők állapota is, melyeknek fontos az átlátásuk és reformjuk. A jobbítási szándékot sokszor mutatja be saját példáin keresztül.

Ekkortájt kezdődik el Orosvártól egészen a román határig tartó műút építése, amit 1837-ben fejeznek be. Szót ejt továbbá a Vidráról, arról az ügyes szerkezetről, melyet Angliából hozatott, hogy ezáltal a medret kotrás által tegye hajózhatóvá, ezenfelül alkalmassá a partot a kikötők létesítésére. Ennek munkálatai a pozsonyi Duna parton indulnak meg 1835-ben.

Széchenyi István széleskörű nézetei nem maradtak visszhang nélkül, hiszen terveivel kapcsolatban mind ellenzői, mind támogatói akadtak. (Egyik cikkét teljes terjedelmében arra fordítja, hogy egy személyét ért névtelen intrikáló támadásait megcáfolja). Azonban az idő előre haladtával – az írások tanúsága szerint – többen támogatták, mint ellenezték vállalkozásait. Hajók épültek a Duna Gőzhajózási Társaság gyáraiban, értekezett szakemberekkel.
Az ellenzők egy része ismét a régi rendszer megtartása mellett érvelt, de némelyeket nem a rosszindulat, hanem az anyagi érdekek vezetek. Ahogy maga a gróf szót ejt róla: a dunai hajózás előmenetelére rossz szemmel tekintettek azok, akik a folyóparti városokban fuvarozásból, valamint kocsmák fenntartásából éltek. Attól féltek, hogy az így egybekapcsolt szolgáltatási rendszer a hajók számának gyarapodásával szétesik. Széchenyi István azonban rámutatott, hogy a part menti kocsmákat szívesebben keresik fel azok, akiknek útja a Dunán vezet át, és a fuvarosok sem fognak tönkremenni emiatt.
Tudását ezúttal is tapasztalatokkal támaszthatta alá, hiszem több ízben bejárta ezeket a szakaszokat, mint királyi biztos. Egy ízben arról ír, hogy az alacsony vízállás miatt egy gőzösön vesztegelt órákig, sőt napokig, és csak egy másik úszó alkalmatosság segítségével volt képes elhagyni a zátonyok között rekedt hajót. A ki nem mondott és le nem írt sorokban a kotróhajó szükségessége jelenik meg, hiszen ez a szerkezet megoldást jelentett a hajózható meder biztosításában.

A dunai gőzhajózás vállalata a cikkekkel párhuzamban fejlődött. A Társalkodó által közölt utolsó cikkek már 8-10 rendszeres hajójáratról számolnak be a folyóparti városok mentén. Hiányérzetünk csak annyiban lehet, hogy az utolsó – 1838. szeptember 16-án – megjelent írást nem követi több. Ekkoriban kezdtek a reformmozgalmak egyre általánosabbakká válni, az ipari forradalom teret hódítani. Széchenyi István pedig több vállalkozásnak kezdeményezője, illetve részese volt.

Elmondható, hogy annak ellenére, hogy a témával foglalkozó írásainak vége szakadt, maga a gőzhajózás tovább fejlődött.

Talán nem is akadt eddig olyan mű hazánk legnagyobb fiának tollából, amit ilyen sok időbe került volna megszereznem és elolvasnom. Visszatekintve úgy érzem, hogy a dunai gőzhajózás tárgya egy ház felépítéséhez hasonlított. Bár az alapok lerakása nem mindig könnyű, de a későbbiekben előttünk áll, mint kész munka, amire ránézve tudjuk: Megérte a fáradtságot.

Zilahi Zoltán