Találkozásom első ízben Széchenyi Istvánnal több, mint tizenöt évvel ezelőtt történt, mikor még általános iskolába jártam. Egyik alkalommal az irodalom könyvet lapozgatva felfigyeltem bizonyos naplóbejegyzésekre. Megtetszett a közvetlen és egyszerű de mégis magasztos stílus. Így vette kezdetét megismerése az embernek és a politikusnak, és ezen az úton haladva jutottam el a Hitelhez is.
Mivel korábban leginkább a kíváncsiság vezetett és nem feltétlen a tudás vágya, ezért akkor még figyelmen kívül hagytam a művek kronológiai sorrendjét, a Hitelhez azonban már céltudatosan fogtam hozzá, azzal a késztetéssel, hogy bölcsességet szerezzek. Édesapám, aki szintén kedveli a nemzettel kapcsolatos olvasmányokat, kérésemre közelgő születésnapom alkalmából vette meg a Hitel egyik példányát. (Címlapját lásd fent.) Felemelő érzés volt a kezemben tartani, pedig bele se néztem még. Felfedeztem (hiszen túl voltam már pár Széchenyi által írt könyvön) hogy megfelelő lelki hozzáállás híján eredményesen aligha foglalkozhatok ezzel a könyvvel. Magamra nézve kötelezőnek tartom a tanulást, éppen emiatt keveset kellett gondolkodnom, hogy mely írással induljak el felfedező utamon. A Hitel nyelvezete éleslátásról tanúskodik, szófordulatokban gazdag és tudománnyal fűszerezett. Bevallom, nem mindig fogtam fel azonnal az olvasottakat, de ha elvesztettem valamely gondolatmenet fonalát, inkább nekiveselkedtem újra. Ekkortájt határoztam el azt, amit a mai napig szigorúan teszek: Kizárólag úgy kezdek neki Széchenyi írásoknak, ha a zavaró körülmények lehetséges előfordulási hányada alacsony. Természetszerűleg eme kritériumok főképpen a kora reggeli és a késő esti órákat érintik.
A Hitel olvasása közben merültek fel bennem a következő kérdések: "Honnan származnak az ötletek? Milyen megfontolásból születnek a tervek?" A Széchenyi életművet irodalmilag ismerők megmagyarázzák, voltaképpen miről szól a Hitel, de keveset törődnek a hátterével, azzal, ami mögötte rejlik. Szintén számos ember érti a gazdaság reformálására adott célzatokat, irányultságokat, amelyek ma sem feleslegesek, de létezik egy belső kulcs, ami az egésznek alapja és mozgatója. A Hitel mindannak ellenére, hogy társadalmilag önmagában véve is páratlan, végül nem az észt és az értelmet célozza, hanem a szívet. Miért fontos ennek hangsúlyozása? Mi található az embernek abban a nem látható részében, melyet szívnek nevezünk? Nyugodtan kijelenthetjük: Az ember egésze, teljes személyisége. Nem elegendő belenézni Széchenyi szemébe, a szívébe kell tekintenünk. Amikor elolvastam a címet, először nekem nem (mint talán másoknak sem) volt egyértelmű a könyv tartalma. Találgattam, hogy vajon mit takarhat? A hitelt, mint gazdasági aktust érti, vagy pedig egyfajta lelki értelemben vett szavahihetőséget céloz? Végül ezen feltevések mindegyike igaznak bizonyult. A gróf szívének feltárulkozása során pillanthatjuk meg azt a hitet, ami által meg tudta látni a láthatatlant és intuitív értelemben használta képzeletét, amikor még semmi sem vált igazzá álmaiból. Motivációihoz nagyban hozzásegítette Őt, hiszen egész fiatal korától kezdve megtalálhatók imáiban könyörgések, hogy hadd használhasson nemzetének. Metternichhez 1825. december 11-én írt emlékiratában meghatározza, ki számít nézete szerint hazafinak: "A hazafi szó számomra csakis azt az embert jelentheti, aki országáért és királyáért minden áldozatra kész – éspedig nem szóban, hanem tettleg."
A Hitellel nem félt vállalni az előre látható népszerűtlenséget az arisztokratikus rétegekben, mert mint tudjuk e mű jelentős része érinti a jobbágyterhek csökkentését célzó javaslatokat, az ősiség eltörlését, a földproblémák megoldását, a pénzügyi hibákat, az emberi haszontalanságot, a képzetlenséget és a korszerűtlenséget. Mindenkinek szólt, aki hazája hasznára akart válni. Ezt értettem meg én is, itt volt az a fordulópont, amely az aktív figyelés pozíciójából a cselekedetek útjára terelt. A Hitel többirányú: A javítások módozatának kidolgozása mellett találjuk az ebből egyenesen fakadó ágat: Magyarország felemelkedését. Ekkor válik a haza eszményképpé, vonzóvá, nemzetté a nemzetek közt, és ezt követően lép ki a ráutaltság és a rászorultság állapotából a bőségbe, a kölcsönadó szerepébe, ami láthatóvá teszi az ország nagykorúságát!
Zilahi Zoltán
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|