Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció

Képtárak

Széchenyi-emléktúra a Cuha-völgyben

Április 30-án Egervölgyi Dezső és Bittmann Károly szervezésében ragyogó időben került sor a túrára, melynek keretében a Zirci vasútállomáson a Széchenyi-emlékfánál emlékeztek a legnagyobb magyarra.

A MEVE előadása Bükön

2015. 05. 11-én a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú Egyesület(MEVE) Bük község művelődési házában "Széchenyi emlékek nyomában, Európában" c. kiállítás-megnyitóra és előadásra került sor. A Felsőbüki Nagy Pál Középiskola diákjainak Gáspár János és Messik Miklós tartott előadást.

Környei Attilára emlékeztek

A kiállítás megnyitása után a közönség megtöltötte az olvasótermet, ahol a szervező-rendező elmondta, hogy a kiállítási anyag gyűjtése és összeállítása alatt döbbent rá, hogy dr. Környei Attila egy személyben volt kiváló népművelő, politikus, fizikai munkás, pedagógus, Széchenyi-kutató muzeológus és helytörténész. Sokan idézték Attila emlékét.

Környei Attiláról

Tisztelgés dr. Környei Attila emlékének Sopronban a Széchenyim István Városi Könyvtár épületében. Sokan jöttek el azok közül, akik szerették emberségét, becsülték szakmai tudást, munkabírást, akik örülnek, hogy ismerhették, hogy együtt dolgozhattak vele, vagy tanulhattak Tőle.

Gróf Széchényi Imre mellszobrának avatása

Gróf Széchényi Imre mellszobrának avatási ünnepsége volt 2014. november 4-én a Földművelésügyi Minisztérium (1055 Budapest, Kossuth tér 11.) árkádjai alatti szoborparkban. Sajnálatos, hogy Magyarországon nincs köztudatban a neve. Szinte csak szakemberek előtt ismert a személye, munkássága, pedig Széchenyi Istvánon kívül talán nincs még egy olyan magyar, aki annyit tett volna az ország gazdasági fellendüléséért, mint ő."

Széchenyi Szalón megalakulása Nagyváradon

2014. március 21-én dr. Pálfi József lelkipásztor, dr. Kőrösi Mária egyetemi tanár szervező munkájának eredményeként és a Széchenyi Társaság közreműködésével Nagyváradon megalakult a Széchenyi Szalón/Casino (melynek neve még nem végleges). Ez alkalommal dr. Csókai András világhírű idegsebész, agykutató "A hit erejével..." címmel tartott beszélgetéssel egybekötött előadást. Az eseményen részt vettek a Széchenyi Társaság elnökségének tagjai közül dr. Kőrösi Mária, dr Tóth József, Buday Miklós, dr. Cserháti László. A program a Béres Szőlőbirtok és Pincészet borkóstolójával folytatódott dr. Béres József és Klára asszon részvételével.

Széchenyi Akadémia 2013

Április 10 és 14 között a nagycenki kastély adott otthont a múlt század harmincas évekig visszanyúló hagyományokkal rendelkező Széchenyi Akadémiának, melynek témája idén az innováció volt.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • A Pinkafői zárda megszűnik »
  • Porhajas László bemutatkozása »
  • Gondolatok Széchenyi 164. halálévfordulóján »
  • Bécsi koszorúzás »
  • Megjelent a legújabb Széchényi-Imre-CD »
  • Széchenyi emléktábla Pápán »
  • Széchényi Imre és Liszt Ferenc dalai Bayreuthban »
  • Széchenyi és kora kiállítás Dunaújvárosban »
  • SZÉCHENYI EMLÉKMISE 2022. »
  • 160 évvel ezelőtt halt meg Széchényi Franciska, Széchenyi István nővére »
  • Meghalt gróf Beatrix Schönburg-Glauchau »
  • Meghalt gróf Széchényi Zsigmondné »
  • In Memoriam: Csíkszentmihályi Róbert »
  • A komponáló Széchényi-család »
  • Emlékmise élő közvetítése »
  • Elhunyt Oplatka András »
  • Az én Széchenyim rajzpályázat »
  • Dr. Rubovszky András búcsúztatása »
  • Elhunyt dr. Rubovszky András »
  • Az én Széchenyim »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi-emléktúra a Cuha-völgyben

    Április 30-án Egervölgyi Dezső és Bittmann Károly szervezésében ragyogó időben került sor a túrára, melynek keretében a Zirci vasútállomáson a Széchenyi-emlékfánál emlékeztek a legnagyobb magyarra.

    A MEVE előadása Bükön

    2015. 05. 11-én a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú Egyesület(MEVE) Bük község művelődési házában "Széchenyi emlékek nyomában, Európában" c. kiállítás-megnyitóra és előadásra került sor. A Felsőbüki Nagy Pál Középiskola diákjainak Gáspár János és Messik Miklós tartott előadást.