Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2017-01-23 22:05

Buday Miklós nagy sikerű előadása Révkomáromban

|

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a felvidéki Széchenyi István Polgári Társulás Széchenyi-estet tartott a Csemadok komáromi székházában, 2017. január 20-án.
A vendégelőadó Buday Miklós, a Széchenyi Alapítvány elnöke volt, aki mindenekelőtt gróf Széchenyi István HITEL című, 1830-ban megjelent művének mai magyar nyelven sajtó alá rendezett kötetét mutatta be.
hirdetés

 

Az est nem egyszerű könyvbemutató volt, hiszen Buday Miklós nemcsak a kötet elkészítésének folyamatát és rendeltetését ismertette hallgatóságával, hanem rendkívül szakszerűen, Széchenyi-szakértőként elemezte a HITEL mondanivalóját. Elmondta: Gróf Széchenyi István HITEL című rendkívül nagy hatású műve a magyar reformkor programadó műve, s a társadalmi változás technológiájának megvalósíthatósági tanulmánya.

 

Nyelvezete, szépirodalmi jellege sajátos, emellett izgalmas, tanulmányozandó kortörténeti dokumentum. Szövege azonban nehézkes, régies, az olvasó számára nehézséget jelent tartalmának megértése. Ezért – mondta Buday Miklós – a Széchenyi Alapítvány kezdeményezésére felállt egy bizottság, amelynek tagjai mai magyar nyelvre írták át az egyik leghíresebb Széchenyi-művet.

 Az átírás alapjául az eredeti mű, valamint annak kritikai kiadása szolgált. Az átiratot úgy kell tekinteni, mint egy kiadványcsalád részét, amelyben megtalálhatók az eredeti, a kritikai kiadás és a különböző korokban kiadott szövegváltozatok is. Ennek a változatnak egyrészt az az értelme, hogy a ma emberének – a megértés előtti akadályokat lebontva – megkönnyítse Széchenyi gondolatainak befogadását, illetve ezek belsővé válását. Másrészt: az átírásnak alkalmasnak kell lennie arra, hogy a Hitel idegen nyelvekre könnyebben és egyértelműen lefordíthatóvá váljon. A mű megértését szolgálja, hogy a szerkesztők jegyzetekkel látták el a Hitelt – ezek Széchenyi eredeti művéven nem szerepelnek –, és a függelékben két kapcsolódó tanulmányt közölnek, az egyiket Spira György, a másikat pedig dr. Horváth Attila tollából.

 

Buday Miklós és Tarics Péter
a Révkomáromi Széchenyi-emléktábla előtt
 

 

Buday Miklós filmvetítéssel egybekötött előadásában méltatta Széchenyi életművét, tanulságos idézetekkel gazdagítva, beszélt a Széchenyi Alapítvány tevékenységéről és célkitűzéseiről, s arról, hogy a legnagyobb magyar életműve – a Széchenyi Alapítvány kezdeményezésére – hungaricum lett.

 

Bemutatta azt a CD ROOM-ot, amelyet a Logod Bt. adott ki „Gróf Széchenyi István minden írása“ címmel, s amely a maga nemében korszakalkotó kiadvány a Kárpát-medencében. Az előadótól teljes képet kaptunk Széchenyi hitvallása és a HITEL mindnyájunk számára hasznosítható mondanivalója tekintetében. Számos Széchenyivel kapcsolatos dokumentációs anyagot ajándékozott a jelenlévőknek.


Buday Miklós szerint Gróf Széchenyi István bölcsességére ma is igen nagy szükség van, hiszen a Széchenyi-ismeret birtokában jobb döntéseket tudunk hozni egyénileg és magyar közösségeink számára egyaránt. Ebben segít a Hitel mai magyar nyelvre történő átirata.

 

Az előadó egyik kedves Széchenyi-idézetét olvasta fel előadása végén, ami talán a révkomáromi est tanulsága és üzenete is lehetne: „Csinosítsuk értelminket, terjesszük tapasztalásinkat, keressük fel a tudóst, társalkodjunk az elmetehetőssel, nagyobbítsuk könyvtárinkat, jutalmazzuk a tudományokban, művészetekbe fáradozót, haladót – üljünk kocsira, szálljunk hajóra, nézzük a világot, emeljük hazánkat a dicsőbb nemzetek sorába!“

 

Tarics Péter

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Kondor Katalint Mikszáth-díjjal tüntették ki »
  • Közel 50 ezer forintot kapott a Széchenyi Alapítvány »
  • Közel 50 ezer forintot kapott a Széchenyi Alapítvány »
  • NAV 1%-os tájékoztatója »
  • Széchenyi máig érvényes Hitele »
  • Az állami fordítóiroda és a Széchenyi Alapítvány együttműködése »
  • Megjelent a Széchenyi 225 c. tanulmánykötet »
  • Hungarikum a Széchenyi-diákkörben »
  • Előadás a szlovákiai Hidaskürtön »
  • Rendhagyó történelemóra a SZIG-ben »
  • Hungary Hungaricums »
  • The intellectual legacy of Count István Széchenyi »
  • Mi végett vagyunk a világon? »
  • Érvényes a Széchenyi Alapítvány pályázata »
  • Főhajtás Széchenyi halálának 157. évfordulóján »
  • Dr. Dimény Imre búcsúztatása »
  • Buday Miklós nagy sikerű előadása Révkomáromban »
  • Recenzió a Hitelről »
  • Dr. Horváth Attilát alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés »
  • Előadás Kassán »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Előadás Kassán

    2016. október 4-én Kassán a Rovás közösség házában tartott gróf Széchenyi István szellemi hagyatékáról előadást Buday Miklós a Széchenyi Alapítvány elnöke.

    A Hitel mai magyar nyelven c. könyv sajtóbemutatója

    A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban 2016. március 29-én került sor gróf Széchenyi István: HITEL mai magyar nyelven” című könyv sajtóbemutatójára.