Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2015-03-03 14:09

Mit kell tenni a Széchenyi-kultusz növelése érekében?

|

Ezzel a címmel körkérdést tettünk fel a Széchenyi-tisztelőknek. Pár napon belül 60-an válaszoltak, és mintegy 180 javaslatot kaptunk.
A körkérdésre felfigyelt a Lánchíd Rádió és interjút készített Horváth Ágnes szerkesztő Buday Miklóssal a Széchenyi Alapítvány elnökével és Körösiné dr. Merkl Hildával a Budakeszi Széchenyi Kör elnökével.
Az interjú meghallgatható.
hirdetés
A brainstorming jellegű ötletek felhasználásával készítettünk egy összeállítást, amelyet az Eszterháza Kulturális, Kutató és Fesztiválközpont (röviden Eszterháza Központ) főigazgatója Bodrogai László kért tőlünk, mert immár a nagycenki kastély és benne a Széchenyi Múzeum is hozzájuk tartozik. A múzeum keretében szeretnének Széchenyi Kutatóközpontot is működtetni, és a Széchenyi-ismeret növelésében aktívan közreműködni.

Ezúton mondunk köszönetet minden javaslattevőnek, és továbbra is azt kívánom, hogy gondolkozzunk azon - ha már egyszer meggyőződtünk arról, hogy manapság is nagy szükségünk van Széchenyire -, hogy mit kell tenni szűkebb és szélesebb környezetünkben, valamint legyen tehetségünk a kezdeményezésen túl a véghezvitelre is.

A „Gróf Széchenyi István szellemi örökségének ápolásával, megismerésével és befogadásával kapcsolatos legfontosabb állami és civil feladatokról röviden” című összeállításunkat átadtuk, és bízunk abban, hogy hasznosulni fog. (A későbbiekben ezt a Széchenyi Fórumon is közzé fogjuk tenni.)
Voltak olyan javaslatok is, amelyeket nem építettünk be, nem azért mert nem értünk vele egyet, hanem még idő előttinek tartjuk. Például Petrovics Zsuzsanna kilenc javaslata közül az első így hangzik: "Az országgyűlési képviselők kötelező, nyilvános vetélkedője Széchenyi munkásságáról, honatyai nagyságáról."


A Lánchíd Rádióban február 19-én sugárzott műsor itt>> meghallgatható. Ajánlunk szíves figyelmükbe.

Buday Miklós


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Kondor Katalint Mikszáth-díjjal tüntették ki »
  • Közel 50 ezer forintot kapott a Széchenyi Alapítvány »
  • Közel 50 ezer forintot kapott a Széchenyi Alapítvány »
  • NAV 1%-os tájékoztatója »
  • Széchenyi máig érvényes Hitele »
  • Az állami fordítóiroda és a Széchenyi Alapítvány együttműködése »
  • Megjelent a Széchenyi 225 c. tanulmánykötet »
  • Hungarikum a Széchenyi-diákkörben »
  • Előadás a szlovákiai Hidaskürtön »
  • Rendhagyó történelemóra a SZIG-ben »
  • Hungary Hungaricums »
  • The intellectual legacy of Count István Széchenyi »
  • Mi végett vagyunk a világon? »
  • Érvényes a Széchenyi Alapítvány pályázata »
  • Főhajtás Széchenyi halálának 157. évfordulóján »
  • Dr. Dimény Imre búcsúztatása »
  • Buday Miklós nagy sikerű előadása Révkomáromban »
  • Recenzió a Hitelről »
  • Dr. Horváth Attilát alkotmánybíróvá választotta az Országgyűlés »
  • Előadás Kassán »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Előadás Kassán

    2016. október 4-én Kassán a Rovás közösség házában tartott gróf Széchenyi István szellemi hagyatékáról előadást Buday Miklós a Széchenyi Alapítvány elnöke.

    A Hitel mai magyar nyelven c. könyv sajtóbemutatója

    A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtár és Információs Központban 2016. március 29-én került sor gróf Széchenyi István: HITEL mai magyar nyelven” című könyv sajtóbemutatójára.