Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-09-14 15:06

Weisz Gerda a bonyhádi díjazott

|
Weisz Gerda a Bonyhádi Általános Iskola Széchenyi István Általános Iskolájának 2014-ben végzett tanulója 8 évig kitűnő tanuló volt.
Rendszeresen hat-nyolc tantárgyból dicséretet kapott év végén. Tanulmányi munkájáért, példás magatartásáért és szorgalmáért felső tagozatos korában minden tanévben nevelőtestületi dicséretben részesült.

Weisz Gerda sokoldalú, nem csak tanulmányi téren, hanem sportban is, táncban is kiváló eredményei voltak.


Magyar nyelvből, matematikából és angolból rendszeresen részt vett versenyeken, levelező versenyeken. 2009-ben a Kenguru nemzetközi matematika versenyen megyei 10. helyezett lett. Magyar nyelvből kétszer is országos döntős volt a Titok versenyen. Rajzpályázaton többször is indult, ahol volt első helyezett is, valamint egy európai rajzpályázat döntőjébe jutott. Úszóversenyen, futóversenyen többször is képviselte az iskolát.


Ügyességi, mozgásos csapatversenyeken is rendszeresen részt vett. Az idei tanévben a „Mozdulj jó irányba!” vetélkedőn az osztály tagjaiból álló csapattal első helyezést ért el. A városunkban rendezett Föld napja versenyen első, a Sajtótörténeti versenyen második, az Európai Uniós versenyen harmadik helyezett lett.


Évek óta kitartóan táncol az alapfokú művészetoktatás keretében működő modern tánc tanszakon, ahol számos szép eredményt ért el ez idő alatt. Országos és régiós táncversenyeken, táncfesztiválokon minden évben csoportban és párosban dobogós helyen végzett. Legutóbbi sikere: a XVII. Apáczai Táncfesztiválon szóló kategóriában 1. helyezést ért el 2014 tavaszán.


Jó közösségi ember, az osztályközösség fő mozgatórugója volt. Két évig az iskolai diáktanácstagjaként aktívan képviselte társait. Mindig lehetett rá számítani. Rendszeresen részt vett az iskolai programok lebonyolításában, iskolai ünnepségeken beszédet mondott, konferált.


Tanulmányait a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium természettudományos osztályában folytatja.


Mindezen eredmények alapján ajánlom Gerdát a Diákok Széchenyi-díjára.

 Wiandtné Gál Zsuzsanna 
 osztályfőnök

 

 

A Széchenyi Alapítvány elfogadta az iskola javaslatát és Weisz Gerdának adományozza a Diákok Széchenyi-díját.

 

 

 

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

hirdetés
Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Csornán Varga Zétény lett díjazott »
  • Kovács Dorottya nyerte el a Diákok Széchenyi Díját »
  • Kenese Luca Sára kapta a Széchenyi Gimnáziumban a Diákok Széchenyi Díját »
  • Jakab Zsóka kitüntetése »
  • Kőbányán Balázs Fanni nyere el a Diákok Széchenyi-díját »
  • A Széchenyi Gimnáziumban Akkad Salma nyerte el a Diákok Széchenyi Díját »
  • Csornán Simita Márk lett a díjazott »
  • Szaluter Patrícia (SZIG) 2017-2018 Diákok Széchenyi-díjasa »
  • Sütő-Nagy Sára kitüntetése »
  • Weisz Gerda a bonyhádi díjazott »
  • Gebei Katalin (SzIG) 2013-2014 Diákok Széchenyi-díjasa »
  • Nier Máté a BONI 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Családi Vivien a Csornai 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Rudi Soma a Zugló 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Tim Gergely a kőbányai iskola 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Asmon Stella SzIG 2012-2013 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • Kiss Viktória SzIG 2011-2012 Diákok Széchenyi Díjasa »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04