Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2023-09-20 09:43

Zirci tiszteleg Széchenyi születésnapján

|
Zircen Széchenyi születése 232 évfordulóján emlékezett meg a legnagyobb magyarra Egervölgyi Dezső. A következőket mondta:

"Tisztelettel köszöntöm megjelent barátainkat.


Széchenyi születése 232 évfordulóján emlékezünk a legnagyobb magyarra.
Széchenyi nagysága alkotásai örök valóságában rejlik, melyet az életre kelt folytatásával tudunk ismét élővé tenni. Széchenyi halála után Baross Gábor volt az, aki a vasutat fejlesztette minden járulékos tartozékaival egyetemben és európai szintre emelte a MÁV-ot.


Szeptember 21-e Széchenyi születésnapja, de ezen dátumhoz még egy nevet szeretnék hozzákapcsolni, Madách Imre nevét. 1861-ben befejezte Az ember tragédiája c. drámai költeményét. Halála után, 1883. szeptember 21-én mutatták be a Nemzeti Színház színpadán, Paulay Ede rendezésében. Nagy siker nemzetközi téren is.


Sok mindenkire hivatkoztam rendezvényeink során, de Madácstól csak kétszer, háromszor idéztem. A Tragédia zsebkönyv formátumban ott van az asztalomon, de mindig volt, akinek írásait felhasználtam. A dátumegyezés késztetett arra, hogy ismét kézbe vegyem és olvassam az Ember tragédiáját. Ez a sorsszerűség: mindig azt a könyvet kell kézbe venni, amire szüksége van az embernek.


2023. szeptember 21. Mintha az Ádámot kísérő Lucifer támadt volna életre; olyan érzése van az embernek, ha bele néz a TV műsoraiba: háborút és ócska reklámokat lát. Az Unió vezetőinek viselkedése tragikus, Lucifer úri ember hozzájuk képest. Végig olvasva a Tragédiát, a római jelenetnél Péter apostol monológja megdöbbentő. De mintha a falanszter jelenet megéledni kezdene, amikor is az ember elveszti ember voltát. És ekkor jön a szuper állam képzete.


Hitünkben születünk ujjá, majd szellemileg, hogy megértsük a körülöttünk lévő világot, az újra alakuló világrendet, melyet nem igazán tudunk befogadni, egyelőre.
Nekünk mindig emlékezni szükséges a múlt nagyjaira, mert ők tudják lelkünkben, szellemünkben feléleszteni, ébren tartani mindazokat az őserőket, melyet a régmúltból hoztunk magunkkal, és általa tudtunk megmaradni, megőrizni a szentistváni alapokat.

Ezen gondolatok után helyezzük el az emlékezés koszorúját és menjünk az első, Szent István emlékfánkhoz, hogy rákössük az emlékezés szalagját.

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Zirci tiszteleg Széchenyi születésnapján »
  • Gondolatok az ötvenéves nagycenki Széchenyi István Emlékmúzeum emléklapjához. »
  • A 163 éve elhunyt gróf Széchenyi István »
  • A tűzvészek elleni harcnak szentelt élet »
  • Széchényi-családtagot temettek Nagycenken »
  • Fókuszban a szószék a Belvárosi Főplébánia-templomban »
  • Széchenyi István étkezési szokásai »
  • Volt egyszer egy kiállítás »
  • Emlékest gróf Széchényi Ferenc halálának 200. évfordulójára »
  • Széchenyi és a kolerajárvány »
  • Érem Festetics Juliannáról »
  • Sugalld nekem, mit és hogyan kell kezdenem »
  • In memoriam dr. Környei Attila »
  • Sina báró »
  • A Lánchíd margójára »
  • ARANY JÁNOS EMLÉKEZETE »
  • Sina Simon, a nagyon magyar görög »
  • Széchenyi és a magyar borászat »
  • Széchenyi és Anglia »
  • 25 éves a Mosonmagyaróváron a Széchenyi Polgári Kör »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04