Széchényi-családtagot temettek Nagycenken

 A képen az erdőcsokonyai kastély/kúria az 1900-as évek elején

A temetés 2022. július 26-án, délután 15 órakor volt. A család részéről még Széchenyi Jenő és Széchenyi Ágota vettek részt a szertartáson, ők Pál-ági leszármazottak, és mindketten Ausztriában élnek. A temetésen a család jó barátja, a Borha Banda muzsikált, Kalotaszegi keservest és hajnalit játszottak. A temetés végén elénekelték a Himnuszt, melyhez a jelenlévők is csatlakoztak.
Széchenyi Géza László származási vonala:
- Széchenyi Ferenc (Széplak 1754 – Bécs 1820) és Festetics Julianna
/
- 2. gyermek Lajos (Horpács 1781 – Bécs 1855)
/
- 9. gyermek Dénes /2. házasságból/ (Horpács 1828 – Gutenstein 1892)
/
- 2. gyermek Géza Mária József Ferenc Lajos Henrik Cyrill (Horpács 1860 – Budapest 1930)
/
- 1. gyermek Lajos (Erdőcsokonya 1902 – Buenos Aires 1963)
/
- 1. gyermek Géza László (Somogyvisonta 1926 – Neuquen /Argentína/ 1996)

Széchényi Géza László 1926. 08.03-án született Somogyvisontán – ma Csokonyavisonta, mely Erdőcsokonya és Somogyvisonta települések egyesítéséből jött létre 1941-ben – Széchényi Lajos és Teleki Emma első gyermekeként.
Részletek a temetésen elhangzott búcsúztatóból, melyet fia, Széchényi Sándor állított össze:

„Somogy megyében nevelkedett és tanult. Az általános iskola elvégzése után katonai iskolába került, ahol 1943-ban tisztként végzett. Az éppen folyó II. világháborúban kivezényelték a frontra, Dánia területén harcolt. 1944 januárjában másodtiszti rangot szerzett. A háború végeztével amerikai fogságba került, de megszökött a német területen lévő fogolytáborból.
Ausztriában két évig építőmérnöki tanulmányokat folytatott a grazi egyetemen. Elhatározta, hogy elhagyja Európát. 1848-ban a CAMPANA gőzhajóval érkezett Argentínába, mely tárt karokkal fogadta, és lehetőséget adott számára, hogy új életet kezdjen.

1949-ben házasságot kötött Auguszta Rumszauerrel, ebből a házasságból született 1951-ben Cecília nevű lánya. Másodszor 1958-ban nősült, Kolosváry-Kiss Ildikóval kötött házasságából három gyermek született: 1958-ban Gyula, 1961-ben Sándor, és 1967-ben András. Majd harmadszor is megnősült, újabb felesége Cristina Gonzalez. Ebből a házasságból nem született gyermek, ezért örökbe fogadták Susana Diazt.
Széchényi Géza László öccse - Tamás - 1943-ban született Budapesten, ő itt maradt Európában – Franciaországba került. A sors iróniája, hogy csak 1989-ben találkozott először a két testvér, apám akkor már 63 éves volt.

Munkatársai, barátai nagyszerű emberként emlegetik: alázatos, őszinte, hatalmas szívű, szorgalmas ember volt. Mindig mindent nagy szenvedéllyel és életszeretettel tett: nagyon hálás volt Argentínának, és megtanulta szeretni. Ez tette lehetővé számára, hogy szép karriert fusson be a cementiparban, fumisztika szakterületen. Megtanulta és elő is adta új hazája néphagyományát, de soha nem tudta elfedni szülőhazáját, Magyarországot. Ezért amint tehette, nyugdíjba vonulása után, 1991-ben visszaköltözött Magyarországra. 45 évnyi fájdalmas száműzetés után újra találkozott dadusával – aki gyermekkorában vigyázott rá -, egykori osztálytársaival, családtagjaival. Megismerte testvérét Tamást és annak családját. Részt vett az 1991-es családi találkozón, amelyre Nagycenken került sor. Feleségével, Cristinával előbb Szentendrén, majd Kállóban, később Csokonyavisontán éltek, utolsó lakhelyük pedig Hencse volt. Háromszor tért vissza Argentínába, hogy meglátogassa gyermekeit: 1992-ben, 1994-ben, végül 1996-ban. Ezen utolsó látogatás idején 70 évesen tüdőtágulatban halt meg Neuquen városában (Argentína, Patagónia). Utolsó kívánsága az volt, hogy ha lehetőség adódik, vigyük el Nagycenkre, és pihentessük hamvait szeretett nagyszülei – Széchényi Géza és felesége, Hoyos Terézia - mellett.

Gyermekként szeretnénk megköszönni mindent, amit adtál nekünk, hogy jelen voltál az életünkben és szerettél minket. Olyan fontos értékekre tanítottál minket, mint az alázat, az őszinteség, a szeretet, a család, a hála, a küzdelem. Megtanítottad szeretni mindkét hazát: Argentínát és Magyarországot. Gyakran hangsúlyoztad, hogy az életben semmi sem öröklődik, a dolgokért meg kell küzdeni nap, mint nap.
Ma boldogok és büszkék vagyunk, hogy hazatérhettünk, és kívánságod szerint ettől a naptól fogva a nagyszüleiddel egy sírban pihensz. És a legfontosabb, hogy elmondjuk, mennyire szeretünk Téged, és továbbra is elevenen élsz gyermekeid, unokáid elékezetében.
Gyermekeid: Cecília, Gyula, Sándor, András, Susana; unokáid: Matias, Maria Ema, Agustin, Sofia, Tomas, Nehuen, Joaquin; és dédunokáid: Pili, Fermin, Bauti, Arena, Benjamin és Sarah; menyeid: Monica, Cecilia; vejed: Eduardo; és feleséged: Cristina.”

Hálát adok Istennek és az ő közbenjáróinak, hogy szüleim, Géza, a Szentföldön kaphatják meg a végső nyugalmukat, és újra találkozhatnak őseikkel, családjukkal.”
„ Itt születtem, itt éltem, itt védtem és ide tértem vissza, hogy az Úrral együtt megvédjem a nemzetemet.” AMEN – úgy legyen!”

Busch Beatrix nagycenki lakos a következő gondolatokat fogalmazta meg.

Tisztelt Nagycenkiek, Tisztelt Olvasók!
Aki ismer, talán tudja, hogy családom (anyai ágon – Domján, apai ágon – Busch) már évszázadok óta kapcsolatban volt valamilyen módon a Széchényiekkel.

Apai ágon: az 1750-es években gróf Széchényi Antal hozta ősömet - Busch Flóriánt - Bajorországból ide Cenkre, ő volt az első úri mente szabó a Széchényi birtokon. A Busch–család tehát már évszázadok óta itt él Cenken iparos családként. Őseim háza a 19. sz. végén a Domb-on állt, a mai Széchenyi-tér középső részén. 1897-ben a falu vezetősége - Kántor Aladár jegyző javaslata alapján – elhatározta, hogy szobrot emelnek Széchenyi István tiszteletére. Ekkor bontották le azt a három házat, amelyek a szobor tervezett helye közelében álltak. A falu vezetői mind a három családnak biztosítottak lakóhelyet, illetve telket. Így kapta meg családunk a Vám u. 11. sz. ház (Kocsis Sándoré volt – édesanyja: Busch Anna) telkét, amelyen - gyermekkoromból még emlékszem – hagyományos, két kis ablakos ház állt.

Anyai ágon: A Domján-család a 20. századtól került kapcsolatba a Széchényi-családdal. Nagyapám, Domján Ferenc 1923. október 15-től 1930 április végéig inasként állt gróf Széchényi Géza szolgálatában az erdőcsokonyai kastélyban.
A mai Csokonyavisonta – amint azt előzőleg már említettem - akkor még két település volt, Erdőcsokonya és Somogyvisonta, mint nálunk Kiscenk és Nagycenk. Mindkét településen volt a Széchényi-családnak kisebb kastélya, kúriája. Erdőcsokonyán gróf Széchényi Géza (1860-1930) lakott családjával, a somogyvisontai „kastélyt” pedig ő építette volt bérlői lakból 1925-ben Lajos fia és családja számára.

Engedjék meg, hogy közel 100 évet visszalépjek az időben… 1926-os évet írtak. A csokonyai birtokon ebben az évben két olyan gyermek született, akikre ezen a napon emlékeznünk kellett. A somogyvisontai kastélyban augusztus 3-án kisfiú született – Széchényi Géza László – Széchényi Lajos és Teleki Emma első gyermeke, akit most temettünk. Néhány hónappal később – október 28-án - az erdőcsokonyai kastély közelében álló épületben, a személyzeti lakások egyikében – megszületett Domján Ferenc inas és Jakubcsó Gizella egyetlen gyermeke, egy kislány, Domján Éva Jolán – az én édesanyám.
Nagyapám 1930-ban felmondott elhagyta Erdőcsokonyát. Birtokomban van az a „Bizonyítvány” (Ajánlólevél), melyet a gróf úr saját kezűleg írt nagyapámnak Budapesten, 1930. április 24-én. (Géza gróf úr ez év augusztus 29-én hunyt el Budapesten.)

A következő irat is Budapesten készült, 1931. május 29-i keltezéssel, mely szerint Domján Ferencet és Gizellát „Ezennel felfogadjuk nagycenki kastélyunkba…”. A Nagycenki Hitbbizomány Uradalom megbízásából a szerződést az uradalom titkára írta, alul pedig a család részéről „gr. Széchényi Frigyes mint gr. Széchényi Károly gondnoka” aláírás szerepel.
Ekkor érkezett a Domján-család Nagycenkre, ahol nagyapám „kastélyos inas”-ként állt a Széchényi-család szolgálatában. Nagyanyám feladata: „leltár mellett átveszi a kastélyi fehérneműt, melynek rendben tartásáért felel. Ha vendégek vannak, köteles részükre főzni.” Lakásuk a gazdasági szárny emeletén volt. Ott lakott még Kotsis Gyuláné, Kotsis Gyula uradalmi számtartó özvegye is.

1945 tavaszáig laktak a kastélyban, akkor az orosz alakulatok elfoglalták az épületet, s nekik menniük kellett. Ekkor költöztek be a faluba, a Soproni utca elején álló Rokop-házba. A középső, kiugró szobát bérelte akkor már Kotsis Gyuláné, ő fogadta be nagyapámat és édesanyámat.

A kastélyban eltöltött évek során megismerte édesanyám a Széchényi-család számos tagját. Ideérkezésük után tulajdonosváltás is volt, Széchényi Bertalan és Széchényi Andor Pál grófok lettek 50-50%-ban Széchenyi Béla birtokainak tulajdonosai. Éveken keresztül – tavasztól őszig - a kastélyban lakott Széchenyi Bertalan gróf fia, Márton a családjával. A telet mindig Budapesten töltötték. Náluk vendégeskedett számos alkalommal Széchenyi Bálint felesége (Maria Galitzin orosz nagyhercegnő) 4 lányukkal; Marianna, Éva, Alexandra és Beatrix grófnők kítűnő játszótársai voltak édesanyámnak - ma már sajnos egyikük sem él. De a sok emléket anyukám megőrizte, és halála előtt sikerült leírnom.

És most visszatérek a jelenbe… A sors útjai kifürkészhetetlenek – így szól a mondás. A két 1926-ban született személy utódai (fia és lánya) közel száz év múltán itt Nagycenken találkoznak. Az egyikük (Széchényi Sándor) Argentínából érkezett, hogy édesapját – kívánsága szerint – szeretett nagyszülei sírjában helyezze örök nyugalomba. A másikuk tősgyökeres nagycenkiként részt vesz a temetésen, hogy tisztelete jeléül elkísérje őt - a 107. Nagycenken nyugodni kívánó Széchényi-családtagot - utolsó útjára, végső nyughelyére.

A temetés után néhány percnyi beszélgetést követően mindketten úgy éreztük, mintha rég nem látott, közeli rokonok lennénk, mintha 100 éve ismernénk egymást. A közös gyökerek…


Busch Beatrix