Széchenyi és a kolerajárvány

„Jószágimon szándékozom maradni, s veletek élni és halni is”

Gróf Széchenyi István ténykedése a kolerajárvány idején

Néhány naplórészlet, levélrészlet bemutatásával Széchenyi István tevékenységét mutatom be az 1831-es nagy kolerajárvány idején.

Széchenyi 1819 áprilisában találkozott először a kolerajárvánnyal. Olaszországban utazgatott ekkor, április 19-én írta naplójába: „Húsvét hete már elmúlt, én vesztegzárban voltam és utazáson. Néhány hónappal ezelőtt erőszakkal kikötött egy hajó Észak-Afrika partjairól jővén, Stromboli szigetén, hogy vizet vegyen fel. Ez az esemény az oka, hogy minden szicíliai szigeten és mindkét szicíliai királyságban hathetes vesztegzárat rendeltek el.”

Rendkívül kellemetlen ilyen helyzetbe kerülni, de Széchenyi arra használta fel a kényszerpihenőt, hogy tájékozódjon: mit kell tenni, hogy a szörnyű járvány minél kevesebb áldozatot szedjen. Ezen tapasztalatainak vette nagy hasznát, amikor 1831-ben hazánkat is elérte a járvány.

1831. július 3-án írja először naplójába a rettenetes hírt: A kolera mindenfelől közeledik! Évekig fog tartani. A lóversenytér most karantén.

Július 11. Utolsó nap Pesten. A kolera egyre terjed. Zord idők jönnek Magyarországra!

Július 12. El Pestről – Cenkre.

Akkor már országszerte tombolt a kolerajárvány, ám ő nem a közeli Bécs viszonylagos biztonságát választotta, hanem a felvilágosítást és a betegség megfékezésével járó nem csekély erőfeszítést. A cenki kastélyban írta meg „Kedves jobbágyaim…” kezdetű röpiratát, amely a kolerajárvány idejére adott hasznos egészségügyi tanácsokat jobbágyainak.
Széchenyi „minden hímezés és öncsalás nélkül” őszintén kinyilatkoztatja, hogy „hazánkat egy nagy veszély nemcsak fenyegeti, hanem annak némi részét már siralmasan sújtja is. Egy ragadó döghalálos nyavalya ez, melynek fullánkját kitanulni, s azt bizonyos sikerrel ártatlanítani emberi ész még e korig nem tudá. Ezen betegség – melynek eddigleni neve Cholera Morbus – meglehet, a mi csendes vidékünkbe is beüt."

Ezért úgy érzi „földesúri kötelezettsége” közölni: „jószágimon szándékozom maradni, s veletek élni és halni is.” Örömmel állapítja meg, hogy jó termés ígérkezik, ezért „takarékos gazdálkodással” átvészelhetik a nehéz időszakot.

Ezután felhívja a figyelmet a személyi tisztaságra és a távolságtartásra. „Tartsátok lakhelyeteket s ruháitokat lehető legnagyobb tisztaságban, mert semmire sem ragad oly könnyen az említett nyavalya mérge, mint szennyes rongyokra. Kerüljetek lehetőleg minden ember-sokadalmat, szíjátok inkább tiszta falusi levegőtöket, s a mindenható Istenben bízván tartsatok rendet, folytassátok víg kedvvel munkáitokat, s engedelmeskedjetek elöljáróitoknak. Én pedig fogok atyai kötelességem szerint Rólatok gondoskodni, hív Fiaim.”

Bejelentette, hogy a falut lezárja. Ezt az általános intézkedést mindenütt érvényesítették. A falvak, városok határában fegyveresek vagy azok híján a jobbágyok vasvillával, kaszával álltak őrt, és csak az engedéllyel rendelkezőket engedték tovább. Cenken is ismerték ezt a versikét: Falu végén a vasvilla, Mégis bejött a kolera! Sem urakra, sem papokra, Hanem szegény parasztokra.

Sopron vármegye a kolerával szembeni védekezésre felállított bizottság tagjává választotta Széchenyit. A nyár folyamán energikus tevékenységbe kezdett, melynek során rendszeresen járt be Sopronba, hogy a teendőket a bizottság elnökével, a megye alispánjával megbeszélje. Munkája során beutazta a veszélyeztetett községeket. Eszterházán és Bánfalván két vesztegzárépületet hozott létre az epidémia féken tartása érdekében.

Részletek Széchenyi naplójából:
Július 29. Örömmel értesült, hogy „Crescence jól van Szentmiklóson.”

Július 30. A deputáció Sopronban. Nagyon rossz hírek. Bizonyossá vált, hogy a vármegyét elrekesztették. Egészségem igen gyenge – erkölcsileg nagyon erősnek érzem magam.

Augusztus 14. Levelet kaptam Pestről, melyben tudatják velem, hogy jó ismerősének fivére meghalt kolerában. (Ez az első ismerős halálhíre.) A levél felette utálatos érzést keltett bennem – és e pillanatban úgy éreztem, mintha megkaptam volna a kolerát. Ez idáig egészen jól vagyok.
Augusztus 15. Csakugyan úgy tűnik föl nekem, hogy tegnap koleraroham ért. De ma megint egészen jól vagyok. Azt hiszem azonban, hogy egész közel a végem. Minden oly komor körülöttünk.

Augusztus 16. A vármegyei kolera elleni védekezés ülésén védelmébe veszi a szigorú intézkedéseket azokkal szemben, akik kirohannak ellene. 3-4 napja Héflányban és Bánfalván is van már kolera. Széleskúton voltam, hogy berendeztessem a klastromot a bizottság számára. Házamat nem tudom kellőképpen elrekeszteni. Tulajdon embereim nem engedelmeskednek.

Augusztus 17. Egyre komorabb kilátások. Én meglehetősen jól el vagyok rekesztve. Nagy és Kis Cenket – a bizottmány döntésének ellenére – elrekesztettem. Bensőm nyugodt – nem félek a haláltól, sőt egyenest kívánom – hanem a kolerától félek – mert a halálnak e neme rettentő.

1831. augusztus 26-án levelet írta barátjának, Wesselényi Miklósnak.
„Kedves Barátom! …akartam Néked életjelt adni, s Tőled is csak ezt kérem. Ezen Megye egy küldöttséget rendelt, mellynek én is Tagja vagyok, s mellynek tisztje s kötelessége az egészségre felügyelni. Gondolhatod, hogy sokat fáradoztunk s lehet mondani némi sikerrel, mert eddig Egyeden s Höfleinon kívül az egész Megyénk cholerátul ment. Pál bátyám egész házinépével Genfi tóhoz közel fekvő régi várba vonódott, Lajos bátyám mindenestül Ischlben van (bájos kisváros Felső-Ausztriában, kedvelt pihenőhelye volt a főuraknak.) Mind a kettő lamentábilis leveleket ír, és a képzelettül kínoztatván jobban retteg, mint mi, de visszajönni nem mer.
Károlyi Lajos is Ischlben van. Szegény magát felette nevetségessé tette; mint Administrator nagy hangon hirdette „Mit fog ő tenni megyéjéban – igen köpdöste markát, s aztán most Ischlben ül.”

Szeptember 5. Sopron megye alispánja azzal a hírrel jött, hogy Söjtörben 36-an meghaltak a kolerában – és 94-en fekszenek betegen. Az orvos és a lelkész mindent elkövetnek, de hiába, és most meg vannak rémülve. Árpáson is meghaltak többen. A két Cenken néhány nap óta 6-an! Hogy miben, Isten tudja.

Szeptember 6. Szentmiklóson voltam. Söjtörben meghalt egyvalaki. Homokon és Hegykőn két ház el van rekesztve. Az én embereim közül is megbetegedett megint egy.

Szeptember 7. Ha a valószínűséget latolgatom, mindig arra jutok, hogy meg fogok halni most kolerában – ami nem érint kellemetlenül, csak a fájdalmat tűröm nehezen.

Szeptember 15. Egy volt katonatársáról kapja a hírt, hogy állítólag kolerás, majd a szobalánya is megbetegedett. De örömmel állapítja meg, hogy „a családban mindenki eléggé egészséges.”

Szeptember 24. Nem jól vagyok. Sopronba mentem a közegészségügyi deputáció ülésére. Úgy érzem, kolerás vagyok.
De szerencsére ez a gondolat utoljára fordul meg a fejében.

Október 25. „Csodálatos idő. Egészségem remek. Erőm nagy, férfi vagyok, Istenem segíts! Szándékom tiszta!”

Végezetül álljon itt teljes terjedelmében a cenkiekhez írott levele

1831. 07. 24., Czenken. A czenki jobbágyokhoz.

"Kedves Jobbágyim!
Az okos ember semmitűl sem retteg, mert földi létéhez: kapcsolt lehető veszedelmit s nyomorúságit és bizonyos halandóságát isméri, előrelátja – s igy az elkerülendhető rossznak gátot vet, a sorsnak azon csapásit pedig, melyeknek eleit venni nem képes, férfiui elszánással tűri. Azonban jóllehet a bátor ember, ki a legrémitőbb bizonyossal is szembe szállni mer, sokszor valami nem ismért bizonytalan előtt – mely semmi egyéb. mint képzeletének ivadéka – gyáván gyengűl el, s félénk és esztelen viselete által magát a gyermekek, sőt sokszor az oktalan állatok sorába állítja.
S im ezen igazság – melyet a legrégibb tapasztalás minden kétségen túl tesz – birt engem arra, hogy Tinektek, hiv Fiaim, minden himezés és öncsalás nélkül – mely a Magyarhoz nem illik – őszintén kinyilatkoztassam, hogy Hazánkat egy nagy veszély – melyrűl már Ti is egyet s mást tán hallottatok – nemcsak fenyegeti, hanem annak némi részét már siralmasan sújtja is. Egy ragadó döghalálos nyavalya ez, melynek fulánkját kitanulni, s azt bizonyos sikerrel ártatlanítni emberi ész még e korig nem tudá.
Ezen betegség – melynek eddigleni neve Cholera Morbus – Ázsiábúl vevé eredetét, s miután a roppant Orosz s aztán Lengyel Birodalomban dühösköde, úgy látszik, Dél és Nyugat felé veszi útját, s Hazánkban is a Tiszán túli Részeken már itt-ott mutatkozván, meglehet, a mi csendes vidékünkbe is beüt.
Ugyanezért: mivel nem bizonyos – ámbár remélni szabad – hogy a Kormánynak ezen veszedelmet gátló atyáskodó Rendelései elejét vehetik-e a naponkint terjedő nyavalyának.
Földes Úri kötelességemnek tartám ily súlyos körülállások közt egyenesen s minden visszatartás nélkül Hozzátok szólni.
A Könnyelműek nagy száma – kik csak márúl holnapra gondolkoznak – semmibe sem veszik ezen most fenyegető veszélyt – midőn a Félénkek még nagyobb serege azt hiszi ťVége a Világnak, s mindenkinek halnia kell.Ť – Az Igazság pedig ezen előhozottaknak egyik végén sem áll, hanem a közepén. A veszély ugyan is tagadhatatlanul nagy – de más részrűl az is igaz, hogy a mely tartományokban a Cholera leginkább dühösködött, csak minden harminczadik ember lett áldozatja. Igaz az is: hogy mértékletesség és okos magára való vigyázás által szinte mindenki bizonyosan elkerülheti e nyavalyát. Az eddigi tapasztalás nyilván azt mutatja, hogy a rendetlenül s mértékletlenűl élő, nemkülönben a nyúlszivű – félénk – s testét tisztátlanúl tartó legveszedelmesben ki van téve ezen nyavalya ragályjának.
S ekkép, hiv Jobbágyim, midőn ily veszélyek közt Hazánkban – és a mennyire hazafiui kötelességim engedik – Jószágimon szándékozom maradni, s veletek élni és halni is – arra, kérlek és intlek Benneteket: Éljetek józanon s mértékletesen. – Az Isteni gondviselés kedvező terméssel áldott meg ez idén, s ekkép takarékos gazdálkodással a bizonytalan Jövendőt is bevárhatjátok – minthogy én, minden jó akaratom mellett is, annyi tehernek viselője – melyet kivűlem senki nem ismérhet – korántsem volnék tán képes mind azokon segítni, kik e körül állásokat nem ismervén könnyelmüleg vennék a dolgot, s a legnagyobb takarékossággal nem élnének vagyonikkal.
Tartsátok lakhelyeiteket s ruháitokat lehető legnagyobb tisztaságban – mert semmire sem ragad oly könnyen az említett nyavalya mérge mint szennyes rongyokra; – kerüljetek lehetőleg minden ember sokadalmat s gyanús házakat – ha vagy vásár vagy egyéb foglalatosságtok nem kivánja, szíjátok inkább tiszta falusi levegőtöket, s a mindenható Istenben bízván tartsatok rendet, folytassátok vig kedvvel munkáitokat, s engedelmeskedjetek előljáróitoknak.
Én pedig fogok atyai kötelességem szerint – a mennyire tehetségemben lesz – Rólatok gondoskodni, s Isten után remélem jó sikerrel – de ha az Egek Ura máskép rendeli, a veszélyben Veletek hiven osztozni. S addig is míg további rendelésimet Veletek, hiv Fiaim, Előljáróitok által közölni fogom, magamat fiui hajlandóságtokba ajánlom. Gróf Széchenyi István.

Költ Czenken, julius 24-dikén 1831."