Édesapánk, Kovács Márton a komáromi Széchenyi István Közgazdasági-Informatikai Szakközépiskola tanára, illetve évtizedeken át igazgatóhelyettese volt.
Most májusban lenne 90 éves.
Nyolc éve bekövetkezett halálával egy színes egyéniséget veszített el a világ. Emléke előtti tisztelgésül szeretnék néhány sorban portrét rajzolni róla.
Az 1942-ben alapított iskola, – amely többszöri névváltozáson esett keresztül – 1951-ben, Kovács Márton megérkezésekor már koedukált Közgazdasági Gimnáziumként, majd Technikumként működött.
1958-ban névadói ünnepséget tartottak. Széchenyi István – édesapánk mindörökké való, nagyra tisztelt példaképe – nevét vette fel az intézmény. A hagyatékban egyszer kezembe akadt annak a levélnek a piszkozata, amelyben az akkori oktatással foglalkozó felsőbb szervnek címezve, a Széchenyi név felvétele mellett érvel. Úgy látszik érvei ültek, mert az ötvenes években még nem volt „divat\" a legnagyobb magyarral „keresztelkedni\", neki mégis sikerült elérni.
Hagyatéka rengeteg Széchenyi könyvet, s ezernyi kimásolt Széchenyi idézetet tartalmaz. Ezekből egyet szeretnék idézni, a Naplóból: „Minden magasztos, nagy és nemes a természetben rejlik. Aki egészen egyszerűen, anélkül, hogy hamis benyomásokkal tévesztené meg magát, az ő törvényei szerint cselekszik – minden dolgot, akármilyen fajtájú legyen is az, eléggé jól fog csinálni. Ehhez azonban visszavonhatatlanul hozzátartozik az elmélyülés, a kitartás és a hűnmaradás talentuma.”
Édesapánk egyszerűen élt, elmélyülve szakmája a könyvvitel és statisztika, és a világ humán oldalának ismereteiben, rendkívül kitartó volt a tanításban, megható módon a nevelésben, s keresztény elveihez mindvégig hű maradt.
Hogyan tanított? Álljon itt egy tanítványának visszaemlékezése: „Számomra Marci bácsi a tanárok mintaképe volt és maradt. Így 70 évesen is csak meleg szeretettel gondolok Rá. Volt egy jellegzetes kézfogása, amely csak a keriseknek járt. Ezzel jeleztük egymásnak hovatartozásunkat. Ekkor mindig az az érzésem volt, hogy olyanok vagyunk, mint az őskeresztyének, akik halat rajzoltak, hogy felismerjék egymást. A szépírásra, az igényes táblázat-készítésre annyira megtanított, hogy a mai napig a heti teendőimet is táblázatban készítem el. Csodálatosan felkészített bennünket a szaktantárgyakból az érettségire, amelyet velünk együtt izgult végig.
Azonban nem csak a szaktantárgyakra figyelt, hanem a szép beszédre is. Kijavította, ha rosszul mondtunk valamit, de ebből mindig érződött a magyar nyelv iránti szeretete. Példamutatásával igazi tisztességre tanított bennünket. Tanár úrnak jelentem, hogy ember maradtam mindig, minden körülményben!” Az író emlékeim szerint édesapánk nyertes OKTV (Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny) csapatának tagja volt. Egy vidéki kis iskolának ez a győzelem nagy dicsőséget jelentett.
A humán műveltségre nevelés terén is gondozta tanulóit. Budapesti színházlátogatásokat, kirándulásokat szervezett, könyveket ajánlott, idézetekkel, humorral tarkította a szakórákat, derűs egyénisége megtartó, biztonságot adó erő volt a gyengébb képességűek számára is. S hogy jól végezte dolgát, azt magam is megtapasztaltam, s később a felsőoktatásban tanítva bizony sok technikát átvettem az ő gyakorlatából. Nyomot hagyott tanítványaiban, ezt bizonyítja a tengernyi üdvözlő képeslap, levél, amit karácsonykor, húsvétkor kaptunk volt, hálás neveltjeitől.
Elveihez mindvégig hű maradt. Ehhez egy adalék. 1956-ban beválasztották egy városi bizottságba, vezető szerepet nem játszott, de a tény elég volt ahhoz, hogy igazából megbélyegzett maradt. Soha nem volt párttag, így iskolai igazgatósága szóba sem jöhetett. A nyolcvanas években értesítést kapott, hogy kitüntetik. Kiváló tanári kitüntetéssel már rendelkezett, az Apáczai Csere díj jött szóba. Édesapánk annak rendje és módja szerint elment az átvételi ünnepségre, ahol legnagyobb meglepetésére ismét kiváló tanári díjat kapott. Évek múlva derült ki az ügy háttere, mégpedig egy bocsánatkérés keretében. Az az illető kért tőle bocsánatot, aki az ünnepséget megelőző utolsó napokban az illetékes hatalmasságok által küldött boríték átadására volt kötelezett a szervezőknek. Ő is később tudta meg, a boríték tartalma az Apáczai díjlistáról való töröltetést tartalmazta.
S végezetül álljon itt pár mondat az iskola 50 éves fennállásának évfordulóján mondott beszédéből: „Elhintettünk egy kicsiny magot: tisztesség és szeretet legyen az élet mércéje… Feladatunk volt az önzetlen szolgálat, ahogyan az illik a Legnagyobb Magyar nevének viseléséhez.”
Dr. Csermák Judit
Nyomtatás
|
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|
