Széchenyi és Anglia

19. század két kimagasló magyar államférfia Széchenyi István és Kossuth Lajos életük alakulására döntő tapasztalatokat szereztek a szigetországi, Anglia részéről. Ezeket a tapasztalatokat a két államférfiút életük különböző szakaszaiban érték és különböző hatásfokúak voltak. Széchenyi több mint egy évtizeddel volt idősebb, mint Kossuth, s őt már, mint ifjú tisztet utazásai, és olvasmányai során megkapta angol útitársainak kulturáltsága az angol irodalmi és tudományos művek színvonala. Széchényi kulturális fejlődéshez és az akkori világ legfejlettebb ország gazdasági, alkotmányos megismeréséhez angliai útjai (1815-35 között) segítettek s ezeket persze megkönnyítették arisztokrata és diplomata barátai, ismerősei. Mindezek eredményeképpen Széchenyi az elhivatottság érzésével és ambícióival a magyar reformokban olyan elméleti és gyakorlati műveket alkotott, amelyekkel méltán a legnagyobb magyar elnevezést nyerte el.

Kossuth angol kapcsolta másmilyen volt. Őt a magyar valóság alakította döntően. Mint ügyvéd és, mint egy magyar mágnás küldötte vett részt a pozsonyi országgyűlésen és alakított belőle közírót, majd újságírót, kitűnő szónokot. Széchényivel ellentétben úgy vélte a magyar fejlődés útját a Habsburg Monarchiától való elválás, Magyarország függetlensége. 1837-ben megkezdett többéves börtönléte folyamán kitűnően megtanult angolul, közjogi és irodalmi műveltségét tovább fejlesztette s miután szabadult a Pesti Hírlapban, mint szerkesztő, fejtette ki véleményét. E lapban nagy terjedelmet kaptak az angliai és írországi hírek, részletesen elemezve a chartista mozgalom híreit és a kormány politikáját. A magyar szabadságharc és forradalom idején eleinte nagy reményeket táplált az angol külpolitika irányába, de tapasztalnia kellett a szigetországba küldött képviselői révén, hagy az angol külügyminiszter Palmerston lord, az egyensúly politika megszállottjaként, az erős osztrák birodalom mellett szállt síkra, saját honfitársa, a magyarországi konzulátusra váró, J. A. Blackwell tanácsai ellenére. A szabadságharc bukása és törökországi tartózkodása után Kossuth Angliában a liberálisok és radikálisok kedvence lett. Többéves angliai tartózkodása során, egy éven keretül hatásos cikkeket írt, mint angliai magyar újságíró és szabadsághős s nevét iskolakönyvekben közzétették és személyes szónoklatai alapján, országszerte megismerték és tisztelték. A Kossuth-emlékeket, szobrocskákat sokáig őrizték angol családok, korabeli liberálisok, radikálisok emlékirataikban emlékeznek alakjáról és eszményeiről. Széchenyi neve és alkotásai nem mentek így át a köztudatba, viszont Kossuth angliai hatásáról a korabeli magyar közvélemény nem volt képes tudomást szerezni.

E két magyar államférfiú eszmevilága, idegzete is teljesen különböző volt, nem szólva születésüktől kora férfikorukig a különböző környezeti és műveltségi hatásoktól. A tépelődő önemésztő Széchenyi éppen úgy, mint a politikai céljaiban eltökélt Kossuth a szigetországi intézményeiben, gazdasági előrehaladásában biztonságot és példát látott. A példát mindketten kritikusan a magyarországi viszonyokra vonatkozóan óvatos módon kezelték, de míg Széchenyinek önbizalmat és serkentést nyújtottak reformtervei megvalósításához, Kossuthnak eleinte politikai reményt adott Anglia 1848-49-ben a magyar szabadság kivívásához, az ötvenes években viszont hozzájárult Angliában a Habsburg-birodalom nemzetközi lejáratásához. S míg Széchenyit a harmincas években az angliai gyáriparnak a munkásságára gyakorolt hatása riasztotta el, Kossuthot az ötvenes évek közepén Angliának a krimi háborúban vitt szerepe késztette komoly kritikára az angol külpolitikával szemben.

Nem kétséges, hogy mai kifejezéssel a két nagyszerű magyar államférfiú az akkori globalizáció hívei voltak és látták, hogy a haza elmaradottsága nagyrészt függő helyzetének eredményeképpen folyamatos (Széchenyi) vagy radikális (Kossuth) és gyors reformtevékenységet igényel alkotmányosan és gazdaságilag. A reformkori magyar utazók a szabadságharc előtt és után tapasztalhatták a különbségeket és útleírásaikban, az első 1851-es világipari kiállításon látottak felidézésében többnyire reálisan meg is örökítették azokat. Anglia vonatkozásában az előrehaladás bizonyítékai más megjelentek 1825-től a nagy ipari kiállításokon Londonban, Dublinben, Menchesterben , Birmighamben, és Liverpoolban. A nagy ipari forradalom, amely megteremtette nyugat-Európában a vezető kapitalista hatalmat, Angliát és Széchenyi látogatásai idején az ország már megsokszorozta külkereskedelmét, a világkereskedelemben csaknem 20%-kal véve részt, míg a Habsburg monarchiának részvétele mintegy 3% fölött volt. Az ipari forradalom atmoszférájában létrejött ipari és mezőgazdasági gépek, és mérnöki tudomány fejlődése, hidak építése oly távol esett a magyar valóságtól, hogy pl.: amikor az első cséplőgépről már 1841-ben hirdetések jelentek meg magyar gazdasági lapokban és egy pesti kiállításon megjelent egy skót cséplőgép és más gépek, üzemeltetési költsége, kezelésük bonyolultsága elriasztotta a gazdákat. Nem az egyéni ellenérzés volt a meghatározó a gépesítéssel kapcsolatban, hanem az egész feudális mezőgazdasági rendszer. A magyar iparosodás, kapitalizálódás és előrehaladás hoz, kibontakozáshoz Széchényi angol útjai, ismerkedése a szigetországi állapotokkal, gyárakkal és alkotmánnyal együttesen személyi tapasztalatai nagy lökést adtak a hazai állapotok megreformálásához.

A magyar ipari fejletlensége és főleg kézművessége ellenére az 1830-as, 1840-es években is már nagybirtokokon volt mintegy 20 cukorgyár, posztógyárak létesültek, 1836-ban az óbudai hajógyár működött, Ganz Ábrahám, Röck István Vidats István az 1840-es évek elején vállalatait, malmait, öntödéket üzemeltették, a Lánchíd Társaság megalakult 1843-ban. 1846-ban már magyar ipari kiállítás nyílt 516 kiállítóval és 22, 000 látogatóval. Az új Magyarország épült, s egyik nagy építője, Széchényi István, fiatalkori útjai során egyre jobban meggyőződött arról, hogy angol alkotmányos és gazdasági minták alapján építse honát, a hont, amelyet felfedezett magának s, amelyet sok gyötrődés, s önmagában zajló ellentmondások közepette igyekezett angol mintára, az angliai sok vonatkozásbeli tökéletesség elismerésével, de az utánzás elítélésével megreformálni. Hogyan vált az ifjú katonatiszt, még nem teljesen tisztázott magyar indítású, főleg bécsi arisztokrata körökben mozgó arisztokrata Széchenyi tiszta fejű, kritikus magyar anglománná?

Széchenyi István apja Ferenc 1787-ben 4 hónapot töltött Angliában. Érdekes, hogy már ő sem Londont, hanem a vidék iparát és mezőgazdaságát tanulmányozta: fürdőket, posztógyárakat, hámorokat, bányákat, csatornaépítést, juhtenyésztést. Járt Adam Smithnél és talán ő volt az első, aki könyvet akart írni a kora-kapitalista Angliáról. Széchenyi érdeklődését Anglia iránt apja tapasztalatai, és angol ismeretségi köre határozta meg eleinte. Három hosszabb (1815-ben, 1822-23-ban és 1823-ben) és több rövidebb angliai útja során már határozottan megfogalmazódott benne az a törekvés és ettől kezdve ezen kitartóan munkálódott, hogy mindent haza kell vinni, ami jó és hasznos és kötelessége harcolni elveiért, a haza jobbításért, bármily kezekbe is jusson annak kormánya. Kezdetben nem volt határozott elképzelése, csak tapasztalatokat gyűjtött, de nem tudta, hogyan fogja azokat felhasználni. Minél többet látott és utazott, annál jobban tisztázódott benne, hogy melyek a különbségek a hazai állapotok és az angliai állapotok között, s egyre szilárdabban hitt, hogy életét a szükséges reformoknak kívánja áldozni. Anglia utazásai mindig megújuló tettvággyal töltötték el.

Széchényi 1814 novemberében Metternich megbízásából ment Nápolyba, ahol sok angollal ismerkedett meg. A csinos fiatal Széchenyi iránt szerelemre lobbant egy angol hölgy, de őt számos angol politikus és tudós társasága kötötte le, mint Lord Holland, W. Gell és mások. Ekkor írja naplójába 1815. jan. 11-én „mily szép oly sokat tudni és előttem mennyit veszít a társaságbeli ember ily tudóssal szemben. Rövid életemben teljesen elvesztettem célomat és most tisztán a tudás szenvedélyének akarom magam adni.”

1815 szeptemberében Woyna Moritz ulánus tiszttel Bécsből indult első angol útjára Széchenyi, e hónap végén írásban kért és kapott 3 havi szabadságot Schwarzenberg hercegtől. Szeptember 21-én Párizsban úgy érezte itt dőlt el jövő sorsa, itt látta meg mi mindenre van szükség arra, hogy a nagy világban előbbre juthasson valakit. 29-én érkeztek Doverbe. 2 és fél órába telt a hajóút, és a négy férfi közül (két inas is volt velük) Széchenyi tartotta magát „épségen”, amihez bölcselete és egyenes magatartása segítette, míg a többiek igen szánalomra méltók voltak. 1815 október 1-től decemberig tartózkodik Angliában és idejének legnagyobb részét tanulással töltötte el. Londont sok útirajzból ismerte, a várost feketének, füstösnek találta s eleinte élete egyhangúnak tűnt. Órákon keresztül angol nyelvmesterrel tanulta a nyelvet, angol irodalmi és közgazdasági műveket olvasott (Byron, Moore, Benthan, Shakespear, Water Scott) majd a lótenyésztés színjátszás, műszaki elvi és gyakorlat művek kötötték le a figyelmét. A Drury Lane és a Covent Garden színházakat látogatta, majd kibontakozott széleskörű társadalmi élete. Megfordult főúri angol társaságokban, gyakran Esterházy Pál nagykövettel, Olaszországból, Bécsből ismert angoloknál (Bedford gróf, Hescot, Lamb, Holland), külföldi diplomatáknál (Lieven gróf), gyárosoknál, mérnököknél (Brunel), járt vidéki birtokokon, megtekintette a newmarket-i lóversenyeket, az angol bankot, a woolwich-i tüzérségi telepet. Rokonszenvezett Wellingtonnal éppen úgy, mint valamennyire Metternich-el, gyárakat látogatott. A munkásság és szervezkedése elriasztotta, úgy vélte az indusztrializmus rossz következményeit az erős Anglia elbírja, de hazája nem. A gyáriparnak felhasználása, de meg nem honosítása mindig alapelve maradt Széchenyinek. Harmadik útja során, Birminghamban is úgy látta, hogy a munkások tömege úgy mozog a gyárakban, mint a kukacok a sajtban. Az emberek egymás közötti érintkezését jól megfigyelte és értékelte. Anyjához írt levelében kiemelte, hogy „mily kevés a boldogtalan ember ezen a vidéken, ahol nép egy a nemességgel, hol a legszegényebb szolgának annyi a joga és igénye a boldogságra, mint a leggazdagabb és leghatalmasabb embernek… Az egyenlőség nagy boldogság. Anglia utánzása bárhol másutt nagyon ügyetlen vállalkozás volna”.

Széchenyi világosan látta Anglia gyakorlati fölényét a technikában. Naponta, órákon keresztül mérnökökkel, gépészekkel tanulmányozta a gépeket, Baader, Brunel társaságában az elmélettel ismerkedett. A gőzgépet a hazai használatra értéktelennek tartotta, 4-5 lóerőt pótol, mielőtt haszonnal jár, a sörgyárakat is gyűlölte, de megalapozta a lótenyésztésre vonatkozó ismereteit és foglalkozott a gázgépekkel. Fontosnak tartotta Angliában a kéményeket, amelyeket a szél forgathat, a ki- és befelé nyíló ajtókat, a gázvilágítást, a water closet-et. Az angol utat nélkülözhetetlennek tartotta a maga számára s az angol alkotmánnyal való megismerkedése azt a vágyat fejlesztette ki benne, hogy somogyi birtokán az egész nyarat majd a magyar alkotmánnyal és törvényekkel való megismerkedésnek szentelje. 1816 októberében ismét Londonba megy a lovak vásárlása ügyében, s annyi lovat, bort, festményt vásárolt össze, hogy jószágkormányzójának csaknem olyan összeget kellett kifizetnie, amennyit később a gróf az Akadémia megteremtésére felajánlott. 1818-as keleti és 1819-es szicíliai és máltai útján is angol irodalommal foglalkozott. 1819-es keleti útjáról (Görögország, Kis-Ázsia) visszatérve Rómában időzött néhány napot s találkozott a híres angol festővel Hawrence-el, akinek művészetét megbámulta. A bécsi angol követekkel (Sir F. James a későbbi Viscount Melbourne és Sir R. Gordon) jó barátságban volt. Byron jelenléte Széchenyi életének e szakaszában nyilvánvaló naplójából. Byron csak 3 évvel volt idősebb Széchenyinél és nagyon hatott rá. Németh László szerint a Manfred, az Élőszobor, a Felhők éppen úgy a magáévá lett, mint a Híd vagy a Lóverseny ügye.

Széchenyi utazásai alkalmával sok könyvet vásárolt s ezeket Cenken és Sopronban, könyvtárában őrzi, majd 1827-ben csaknem 3 és félszáz (338) könyvét ajándékozta a kaszinónak. 1833-ban pesti lakásán már 600-nál több könyve van s ebből 22 angol 44 kötetben. 1840-ben cenki és pesti könyvtára mintegy 1000 kötetre rúg. Élete alkonyán, 1856 szeptemberétől vásárolt ismét könyveket Széchenyi. Az 1820-as évektől egyre tudatosabban bánik idejével és világosabban körvonalazza terveit. „Én metodikus vagyok s vannak bizonyos elveim, melyektől semmi hatalom el nem szakít, többi között fösvénykedés időmmel és tehetségemmel. Szándékom, hogy még egyet s mást létre hozzak. Ehhez mindenekelőtt szükségem van arra, hogy gazdálkodjam az időmmel és koncentráljam a pénzt…nem akarom az időmmel és pénzemmel való fukarkodás elvét megszegni. Ha meg nem szegem ezt az elvet, még nagy szolgálatokat tehetek az országnak, ha megszegem, nemsokára erkölcsi merevültségbe esem.”

Bonapartéra, Washingtonra, Franklinre, Pittre, Byronra, Goetheére, Bolivarra nézett föl. Gondosan megvizsgálta ekkori időszakában munkálkodásának terét. Először is arra törekedett, hogy központokat teremtsen, amelybe „összefolyjanak a közvélemény sugarai, s olyan centrumok legyenek, ahonnan eszméit szétterjesztheti. Így már 1825-ben klubot alapított Pozsonyban s az elkövetkezendő években számos művéből és gyakorlati alkotásaiból a sugarak áramlanak.

Széchenyi második, életére és működésére jelentő hatást gyakorló angliai útját Wesselényi Miklóssal együtt tette meg, akivel 1820-ban ismerkedett meg és ekkor határozták el, hogy bejárják Német-Franciaországot és Angliát. Wesselényi útinaplójából és Kemény Zsigmond által írt karakterrajzból nemcsak Wesselényiről tudunk meg igen sok értékes adatot, hanem kettejük kapcsolatáról és arról is, hogy bizony néha az út során Széchenyinek nem a legrokonszenvesebb vonásai is előjönnek. Wesselényi az 1834-es országgyűlésen vitte a legnevezetesebb szerepet, ezért fogták pörbe. Ő 10 évvel korábban halt meg, mint Széchenyi. Wesselényi olyan légkörben nőtt fel, amelyben számos angol hatás érte. 1822. április 15-én érkezett a két barát Londonba és augusztus 15-én érkeztek vissza Doverből a kontinensre. Széchenyivel két ízben voltak több napot együtt (ápr. 22-26 és jún. 12-25) Wesselényi anyjához írt számos levelében elragadtatással írt Angliáról ily módon „Mily felséges ország ez. Mennyivel ajándékozta meg a természet és még oly sokkal többet tett a találmány s munkás emberi ész és erő.”

Széchenyi, a hosszú, több országot átfogó útjukról írva megállapította, hogy irigyelve ez országok, főleg Anglia civilizációját, arra gondoltak, hogy Magyarországot is ki lehet majd fejleszteni, és ehhez ők is hozzájárulnak. Wesselényi azáltal, ami volt, közelebb hozta Széchenyit a magyar élethez, úgy érezhette, hogy egy faj, amelyben egy méltó lelket találunk, nem lehet idegen többé. Annyira kiegészítették egymást: Wesselényi a magyar közjoghoz, politikához jobban értett, Széchényi nagyszerű mestere volt Széchényinek az irodalomban, angolul is ő tanította meg, együtt olvasták Byront. A 25 éves Wesselényi és a 30 éves Széchényit ekkor a barátság, az angliai, élmények, a lovak, gyaloglások, a kenyérrel és a tejjel való táplálkozás, a fáradalmak és belső élmények hozták közel egymáshoz. A gyaloglásban főleg Széchényi, az éhezésben Wesselényi győzött. Wesselényinek nagyon jó véleménye volt Széchényi nevelőjéről, Liebenbergről, aki jól tudott angolul, alaposan értette a közgazdaságtant, jó historikus volt, jó ízléssel rendelkezett és a lovakhoz is értett. Wesselényi angliai útját hamarosan gyümölcsöztette: a politikai életében az erdélyi angol barátság hagyományainak nagyszabású felújítása és kibontakoztatása az ő nevéhez fűződik. Az erdélyi reformok vezető személyiségei egytől-egyik lelkes angol barátok, az angol alkotmányosság hívei.

Széchényiben második angol útja során csak még jobban megerősödött az a vélemény, hogy Angliától három dolgot kell megtanulni a többi semmi: alkotmány, gépek. lótenyésztés. Többször jártak Wesselényivel Newmarketben, Tettersal lókereskedővel hasznos kapcsolatot létesített és a főúri társas életben gyakran vett részt, de nevet inkább szakmai körökben kezdett szerezni a későbbi években, amikor olyan vélemények hangzottak el róla, hogy „Nous respectons la Hongrie en vous”.

Széchényi már első angol útja alkalmával részt vett angliai vadászatokon és nagy gondot fordított mindig arra, hogy lovai jó állapotban legyenek. Hazatérte óta angol ménesmestert és jockeyt tartott, s ezeket ezüstpénzben fizette. Széchényi szép és kecses kocsisairól is elhíresztelte utóbb, hogy angol gyártmányúak, holott egy cenki kocsigyártó műhelyéből került ki. Széchényit nagyon érdekelték a lovak, Lovakról c. munkájában egy fejezet a ló állapotáról szól Angliában. De a lóverseny nála főleg eszköz volt ahhoz, hogy, mint Marczali írta, főúri pajtásait elvonja Bécstől. 1826-ban Pozsonyban lóversenyeket kezdett rendezni. Magyarországon már 1817-ben Hunyady József gróf kezdeményezésére tartottak lóversenyt, de halála után Széchényi a húszas években szinte mániákus buzgalommal kezdi szervezni a lóversenyeket először Pozsonyban, lóversenyszabályokat nyomtat ki, lótenyésztőegyletet szervez, amelyet Pestre áttettek, kitágítottak, s végül ez kinőtte magát, mint nemzetközi kaszinó, az arisztokraták gyűlhelye, ahol eleinte csak dohányoztak, ettek, ittak és kártyáztak. De az alapító szelleme és tevékenysége serkentőleg hatott, s nemsokára a nemzeti kaszinó egy nagy politikai klub lett, amelyben megvitatták az ország minden fontosabb kérdését (a Dorottya utcában, majd a Lloyd épületben).

Széchényit tettre késztette mindinkább az osztrák kormány számos intézkedése, úgy vélte Metternich elvette a magyar alkotmány szüzességét, ő lelkes alkotmánypárti volt, de látja, hogy a magyar alkotmány-amely egyedi az osztrák államokban-, nem bírja ki az összehasonlítást az angoléval. A császárt, mint embert lenézni, mint ki önkényurat gyűlöli. „Szabad Magyarország-kérdi-Az igazságos Istenre nem. A nemesember szabad, a paraszt azonban rabszolga.”  A lóversenyt, a kaszinót szervező Széchényi sikereket ér el. A pozsonyi lóversenyt 1826-ban 5000 ember nézi, a pestit 1827-ben még többen. A kaszinónak kezdetben van már 175 tagja, s míg Pozsonyban 1825-27 között Széchenyi inkább egyik különlegessége, furcsa színe volt az országgyűlési életnek, Pesten jövője kezd kialakulni. 1828 decemberében hozzálát Hitel írásához, amelyet következő őszön fejez be. A húszas évek egy jelentése azt állítja Széchenyiről, hogy Magyarországból második Angliát akar csinálni, s azt akarja, hogy a magyar ne Ausztriában és ne angol lovakon nyerjék el egymást pénzét. Egy másik célja Széchényinek a kereskedelem előmozdítása, mert a kaszinó pincéjében minden résztvevő tarthat saját pecsétje alatt megszabott áron bort, köthetnek ott dohány-, gyapjú ügyében üzleteket. Télen politikai megbeszélések is lehetnek ott, a jó érzelmű részvényeseket esetleg elnyomhatják az ellenzékiek.

De Széchenyit megállítani nem lehetett, ekkor már. Bár egy magánlevélben a harmincas években írja „Vállalataim lépdelnek elő, de vajmi lassan. Egy részrül indulatosság és túlhév, másrészrül buta vakság s hazafiatlanság vetnek gátot törekedésimnek; sokszor igen elszomorodom, s keserű kín tölti el keblemet; de néha viszont tárva áll előttem honunk legszebb jövendője s akkor minden viszontagságok felejtvék! S így napról napra – jóllehet belsőmnek gyötrelmei – s szívem reményitül ide s tova hányatva, mákszemnyivel mégis közelítek célomhoz.” (Sz. levele Horváth Ferenchez, Pest 1937. jan. 26.) A művek sorakoztak, a dunai gőzhajózás megindult, megkezdődött a gyötrelmes, évekig tartó küzdelem a Lánchíd megépítéséért, amelyhez Széchenyi igénybe vette diplomáciakészségét és angol tapasztalatait s, amikor már 1839-ben megvertnek érzi magát és mégis késznek hogy újra kezdje a küzdelmet, megtörtént a híd ügyében a szentesítés, amelyet jogérvényessé nyilvánított az 1840. XXXIX. tc. s a híd kész lett egy évtized múltán, amelyet Széchenyi soha meg nem láthatott és nem mehetett rajta keresztül Clark Ádámmal karöltve.

Széchenyi angol indíttatású magyarországi reformküzdelmei beérettek, megvalósultak. Álljanak előttünk ma is érvényes szavai küzdelméről és céljairól: „Ha akkor, midőn a casinókat, a lóversenyeket s ily féléket tervezem, azt mondom: korántsem a végcélom, miképp társasági kellemeteiket neveljem, a lótenyésztést mozdítsam elő s így tovább, noha egy úttal mind ezeket is kifejteni felette hasznos, de azért mégis csak mellékes tekintet; hanem fő célom az, hogy hazánk erei központosuljanak; a megyei, városi, mágnási, nemesi, polgári, vallási, nemzeti sat. Különzések egy magasabb czélra olvadozzanak össze; az ember nem mindig címe és állása, de mint ember belbecse után latoltassák; elmesúrlódások által a nemzeti legnagyobb kincs, a kiképzett, előítélet nélküli emberi velő mindinkább növekedjék a kellő helyére emeltessék, miképp felébredjen a közlélek s így erősb legyen a haza és dicsőbb a fejedelmi szék. Ha mindezt s ily s még messzebb ható nézeteimet dobra verem s mind azon gyümölcsöket előre prognosticálom, előre jövendölgetem.. kérdem őszintén, átszökhetem-e mind azon korlátokon, mellyeket előmbe raknak..” A Kelet népében olvashatjuk e sorokat s, mint Széchenyi írta „ Vas megyét keresztül járta s e mű nagy mohón olvastatik – egy példány 50 által, mert sehol sem kaphatni.”
A legtöbb kiművelt emberfőért küzdő legnagyobb magyar elméleti műveivel és gyakorlati alkotásaival, céljaival ma is közöttünk él és hat.