Széchenyi szeptemberei

A Wilcek palotában született Bécsben (Herrengasse 5.), melynek helyét a képen látható emléktábla is jelzi. Ma esetleg azon gondolkodhatunk el, hogy miért csak
akkor (1966-ban) és miért ők (külföldi magyarok), miért nem mi „itthoni magyarok” állítottunk emléktáblát a legnagyobb magyarnak?

Névadónk gróf Széchényi Ferenc és gróf Festetics Julianna 6. gyermekeként született (3 nővére és 2 bátyja volt). Érdekes, hogy Széchenyi a katonai adatlapjaira magyarországi helységnevet írt születési helyként (pl. Cenk). Ezzel is demonstrálni akarta magyarságát.

Gyermekkora kényelmes, „grófi” szintű volt. Iskolai tanulmányokat nem folytatott, ismereteit a szülői házban magántanároktól szerezte.

Képrészlet 1895-ből. István (4 éves) a bátyjai: Pál (6), Lajos (14), édesapja (41) és Poupar udvari káplán társaságában, aki a francia és az olasz nyelvet tanította neki. Természetesen István is „anyanyelvi” szinten beszélt németül, de a szűkebb családban magyarul is tanítják. Később több nyelvet (pl. latint, angolt) is elsajátított.

A magánvizsgáit Pesten a piaristáknál, Sopronban a bencéseknél és Szombathelyen a líceumban tette le.
17 évesen Bécsben Gomez tábornok tiszti tanfolyamára jár, és ekkor választja a katonai pályát.
1809-ben (18 évesen) bátyjaival csatlakozik a nemesi felkeléshez, ahol elsősorban futártiszti feladatokat hajt végre.
1813. szeptember elején súlyos beteg, Prágában ápolják, de 10 nap alatt teljesen felépül.
1814-ben válik nagykorúvá (23 évesen), ekkor kaphatja meg örökségét (a cenki kastélyt és a környező településeket), és ekkortól vezeti naplóját. Első feljegyzései nem is önmagáról, inkább a környezetéről szólnak, és a humor jellemzi őket. Leírja például, hogy hogyan címezte meg a pesti ifjú a szerelmének szánt levelét, aki Bécsben élt: „Őexcellenciája nemzetes gróf Zichy Károly, az Aranygyapjas rend lovagja, a Szent István-Rend nagykeresztjének tulajdonosa,..etc.,etc, ...Főispán Úrnak”. – Mindez a legnagyobb akkurátussággal felcirkalmazva, és mélyen alatta egészen apró írással: „Náninak a konyhában leadni”
Az egyik szeptemberi írásában azt is megjegyzi, hogy a mi országainkban „a nevelés szinte mindenütt hiányzik…”. Egy kisgyermek és apja közti „feltűnő hidegség és idegenség is ebből következik”.

A későbbiekben sokszor pesszimistának, mai szóhasználattal élve depresszívnek érezhetjük sorait. Vegyük azonban figyelembe, hogy naplójának sorait mindig este jegyezte le, amikor már fáradt, s ebből fakadóan a nap történéseiből inkább a negatív elemek váltak hangsúlyossá.

1815 szeptemberében – kisebb betegség után – Párizsban már szolgálatra jelentkezik, az éppen ott tartózkodó Metternichtől előléptetést remél, de nem kap. Így inkább szabadságra megy, és Moritz Woyna társaságában – postakocsival, majd hajóval – Londonba utazik.

Az 1816-19-es szeptemberekről nincs feljegyzése a naplójában. Ezekben az években sokat utazik, szerelmes, de kosarat kap. Ekkor zajlik a közel egy évig tartó „keleti utazása” is. Ez egy tudatos tanulmányút, melyen a népek történetét, művészetét stb. ismeri meg, megfelelő szakemberek is kísérik. Az útvonal: Bécs – Róma - Konstantinápoly – Athén – Nápoly – Bécs.

A hattagú kíséretben pl. szakács, de festő is van: Johann Ender, aki ezt a képet festette róla az úton. (Széchenyi ekkor 27 éves.)

Elsősorban a műemlékeket tanulmányozza: Rómában 10 napot, Konstantinápolyban egy egész hónapot tölt, de az ókori görög műemlékeket is felkeresi (pl. Trójában is járt).

(Johann Ender képéről Szelényi Károly fotója)

1820-ban Debrecenben tartózkodik huszárezredénél. Szeptember elején megtudja, hogy sógornője, Caroline – akit nagyon kedvelt – meghalt. Ez nagyon szomorúvá teszi. A szeptember az ezred menetgyakorlatával telik el. Az útvonal Debrecen–Szoboszló–Nádudvar–Karcag–Kisújszállás–Törökszentmiklós–Szolnok–Abony–Cegléd–Pilis–Gyömrő, majd a zászlóalj Pécelen táborozik. Naponta 3-4 órát (20-25 km-t) lovagoltak.

Az 1821-es szeptember is hasonlóan telik: a lovasszázad Nagyváradra megy, a környéken táboroznak, gyakorlatoznak, majd szeptember végén Debrecenbe lovagolnak csapatösszevonásra.

1822-ben Wesselényi Miklóssal európai körútra indulnak (Németország, Franciaország, Anglia), melyen a gazdasági-politikai viszonyokat és a lótenyésztést tanulmányozzák. Szeptemberben érkeznek Bécsbe.

1823 szeptemberében Derecskén van a hadgyakorlat. Itt Simonyi óbester (ezredes) megígéri neki, hogy hamarosan őrnagy lesz, de miután Széchenyi megtudja, hogy az ezred hamarosan Lengyelországba megy, szeptember 14-én azt írja a naplójába, hogy „hamarosan kviétálni fogok” (nyugdíjba vonul, leszerel).

1824 szeptemberében Cenken és Bécsben tartózkodik. Ekkor alakul ki erősebb vonzalom gr. Zichy Károlyné Seilern Crescence (ejtsd: kreszansz) iránt. „Crescence viruló, mint egy rózsa” – írja a naplójába szeptember 2-án.

1825. szeptemberben egy négy hónapos francia-olasz körútról tér haza, ahol Esterházy Pál kamarásaként vett részt a francia király koronázásán. Naplója szerint 9-én „Este Bécsbe visszaérkeztem”.

10-én „Crescence-szal ebédeltem. Egészen természetes voltam.”

12-én este már Pozsonyban van, ahol részt vesz az ekkor kezdődő országgyűlésen és a hozzá tartozó rendezvényeken, mely több hónapig eltart.

14-én így ír: „A felsőtábla ülése. Deputációk. Időpazarlás. Szertartásosság. Kényszeredettség etc. A felsőtáblán többnyire olyan emberek ülnek, akik magyarul sem, latinul sem tudnak.”

19-én átúszta a Dunát, és szemrevételezte a pozsonyi Duna-hidat. (Emlékeztetőül: 1825. november 3-án tesz a pozsonyi országgyűlésen felajánlást egy magyar tudós társaság, vagyis az Akadémia megalapítására – ezt a magyar reformkor kezdetét jelző egyik jelentős eseményként tartjuk számon.)

1826 szeptemberében (már nem katona) ismét Pozsonyba utazik, és a környékbeli településeken ismerősöknél is vendégeskedik. Közben sokat művelődik. Nyelvismerete lehetővé teszi, hogy pl. Byront és Victor Hugót is eredetiben olvassa.

1827. szeptember elején Pesten van.

5-én így ír: „…összetört szívvel ballagtam haza, …a madarak dala… csak sokszorozta szomorúságomat. Ó, ha tudnád, drága szentem – milyen boldogtalanná teszel engem.” Aztán Győrbe, majd Bécsbe utazik,

29-én pedig „Pestre… Mindenütt hanyatlást látok.”

1828. szeptember 2-án délben Győrben, este már Pesten van: „Ah, ismét Crescence-szal egy levegőt szívok. Szívem félelemtől és örömtől remeg.” De Crescence nem fogadja, ha találkoznak is, „rideg” Széchenyihez, akinek mindennapjait a Kaszinó, a lóverseny és egy Pest és Buda közötti híd létesítése foglalja le. Esténként színházba jár, ellátogat Fótra és Gödöllőre ismerőseihez.

21-én jól éli meg születésnapját: „Születésnapom. Crescence jó, kedves hozzám, mintha nővérem volna. A pesti polgárok felkértek, fogadjam el a polgárjogot, legyek e város polgára. Jóságuk mélyen meghatott.”

1829. szeptember első felében még európai körúton van: Amszterdam – Hága – Stuttgart – Salzburg. Közben sokat olvas, Goethe-drámát néz, de főként a lovak, a lóversenyek iránt érdeklődik. 19-én Cenkre érkezik, ahol a gazdasága deficites, az embereket ostobának, a lovakat rossznak, a lakást borzalmasnak ítéli meg: „…Crescence az egyetlen fénysugár a háttérben – ha ez kialszik, többé már semmi sem tart életben.” Szeptember „21-én lettem 38 éves. Életemet elpackáztam!”

1830 nyarán egy nagyobb delegációval (22 ló, ebből 8 málhás) 3 hónapos tanulmányúton van. Először az Al-Duna szabályozhatóságát vizsgálják, majd délebbre mennek. Széchenyi megbetegszik – naplót sem ír néhány hétig -, de Konstantinápolyban pár hetes pihenő után felépül, és szeptemberben ismét útra kész. A hónap végéig a Balkán-hegységen, Szófián át hazafelé Szerbiáig jutnak.

Az 1831-es év nagy részét Pesten tölti, szeptemberben Cenken van. Az egész megyében nagy gondot okoz a kolerajárvány. Cenken is néhány nap alatt hatan halnak meg. Széchenyi vadászik, sokat olvas, de az egészségével is gondjai vannak. Szeptember 14-én többek között e sorokat írja: „Reformációmon dolgoztam. (Ez a műve jelent meg Stadium címmel.) Testileg jól megvagyok… - morálisan azonban végtelenül megtörtnek érzem magam. Egészen egyedül és elhagyatva! Magyarországnak, úgy látszik, vége… Nemsokára 40 éves leszek -. Ha múltamba nézek, a legszomorúbb emlékek tolulnak fel bennem – a jövendő szürke alapon szürke –, a jelenkor pediglen keserves! Istennel nem vagyok egészen összhangban --- hazám romladozik, az emberek nem sokra becsülnek… Életem második fele feledtesse az elsőt!” – Az ember életének derekán nem túl optimista a hangvétele.

1832-ben gr. Andrássy Györggyel Angliába utazik. A műszaki dolgokat és az ország hídjait tanulmányozza. Szeptember 7-én találkozik William Tierney Clarkkal, akivel kapcsolata tartós lesz.

A Themzén átívelő Hammersmith-híd képe, melyet 1832-ben lát Széchenyi. A híd a Lánchíd „bátyjának” is tekinthető, hiszen mindkettőt Wiiliam Tierney Clark tervezte.
A híd képe azóta kicsit megváltozott, mert az utóbbi 150 évben háromszor is felújították és dekoratívabbá formázták.

1833-ban négy hónapot tölt el az al-dunai munkák irányításával, de felhajózk a Tiszán Szegedre is. Szeptember 5-től Szeged–Zenta–Zimony (ma már Belgrád része) –Moldava–Orsova felé hajóznak, ahol Széchenyi Vásárhelyi Pállal is találkozik. Szeptember 21-i bejegyzése: „A születésnapom. 42 éves vagyok. Testben 74.” De két nap múlva jól érzi magát. Úgy látszik, hogy a 12 pióca – melyeket ő rakatott fel magára – jó hatással volt a vérkeringésére. 23-án már így ír: „Évek óta nem éreztem magam ily jól, mintha újjászülettem volna. Mindent rózsaszínű fényben látok. Istenem – mennyire összefügg lelkünk a testünkkel!”

1834 szeptemberét ismét az Al-Dunán tölti, hogy ellenőrizze a szabályozási munkálatokat.

Vaskapui látkép (1830-as évek) Széchenyi tevékenységét itt – 1885-től – emléktábla is jelezte, ami az 1920-as(!) években „megsemmisült”.
A sziklák robbantásával megépült „Széchenyi út” pedig a vízlépcső kialakításával (1970-es évek) a víz alá került. (Láncz József rajza)

A látottak, a körülmények nem hatnak rá jól. Szeptember 6-i bejegyzése: „Magyarországot visszavonhatlanul holtnak látom. – Vaskapu – ez is bajos – soha meg nem térülő vállalat.” Itt találkozik az orsovai pasával, és foglalkoztatja a már megjelent Stádium c. könyvének folytatása is. A születésnapja eszébe sem jut. Az akkori naplójegyzete: „21-én sokat dolgoztam a Stádiumon.”

1835 szeptemberében Pesten tartózkodik, és a majdani híd tervének, építésének körülményei foglalkoztatják. A hónap végén a Zrínyi gőzhajó próbaútján rövid al-dunai kirándulást tesz.

1836 szeptemberét is Pesten tölti, és elsősorban a híddal foglalkozik. 18-án ezt írja: „Jobban és nyugodtabban érzem magam.”. (Jó hatással volt rá, hogy februárban feleségül vette özv. Zichy Károlynét, gr. Seilern Crescenciát.)

1837 szeptembere is Pesten telik. Ekkor kezdődik el – fúrásokkal – a híd tervezett helyén a talaj minőségének ellenőrzése. Külföldről mérnökök is érkeznek, köztük az angol W. Tierney Clark. 9-én bejegyzi a naplójába: „Kora reggel felébresztenek a hídról való gondolataim. Megint egészen jól vagyok. Ablakom előtt dolgoznak a fúrásokon (…) Délelőtt akadémiai ülés. Telekinél ebédelek. Délután akadémiai ülés. Andrássyval Clarkhoz megyek.”

1838 szeptemberében is a híd a fő téma. 2-án azt írja: „Ülés a híd ügyében – Eldöntetett, hogy kétpilléres függőhíd építtetik a Mérleg utcával szemközt.”

8-án pedig: "Ülés az Akadémián, ahol én új betűk bevezetése ellen mennydörögtem. Híd-ülés. Batthyány végre kinyitja a száját. Halálra bosszankodom magam. – Csaknem belebetegedtem. Nagyon bosszúsan és fáradtan haza.”

15-én: „Sokat szaladgáltam, alaposan meghajszoltam magam Clarknál, Sinánál, Heinrichnél etc.”

1839. szeptember elején Pozsonyból néhány napra elutazik a közelben lévő Károlyi-birtokra (Galánta–Ürmény–Mezőkeszi). Hangulata most sem jó.

4-én e mondatokat veti papírra: „A szemem nincsen jól. – Szép perspektíva a jövendőre nézve! – Pisztoly, vagy sirámok nélkül tűrni.”

1840. szeptember elején Cenkről Pestre utazik. Közérzete nem a legjobb.

5-i bejegyzésében ezt olvashatjuk: „Tegnap nem jól, ma még kevésbé. – Megártott nekem az utazás (!) Nagycenkről Gönyübe nyáron csukott kocsiban!!! – Micsoda élet.” (A Nagycenk és Gönyü közötti távolság kb. 90-100 km.) Pesten akadémiai ülések, a híddal kapcsolatos tevékenységek. Az angol Tierney Clark is itt van, de most súlyos beteg. Esténként a programja olvasás, színház, opera.

1841-ben a szeptember elejét Bécsben tölti: a híddal kapcsolatos bizottsági ülések, esténként színház, olvasás vagy látogatások a programja.

7-én e sorokat írja: „Kossuth védekezését olvasom. (A Felelet gróf Széchenyi Istvánnak c. könyvet.) Jól kimászott a csávából. Akadnak pillanatok, midőn kétlem… jó volt-e fellépni a HITELlel s a KELET NÉPÉvel.”

8-án Cenkre utazik. Az egész hónapot ott tölti, és vele van a betegeskedő T. Clark is.

1842. szeptember közepén már Pesten tartózkodik. Lefoglalja a híd, a József-malom, a Johanna gőzhajó, de néha színházba is eljut.

20-án rossz gondolatokat vet papírra: „Halotti álmom volt, de roppant kellemes!... Épp indulok Batthyány Lajossal Csurgóra. Siralmasan vagyok. Teljesen ki vagyok ábrándulva… Kossuth és társai a fejünkre nőnek… ez az ember megöl bennünket… Szédülök. Nemsokára meghalok vagy megőrülök.”

1843. szeptember 5-i sorai is zavart sugallnak: „Eszméim összezavarodnak… Ülés a mágnásoknál. Az ellenzék nevetségessé teszi magát... elmegyek Lonovicshoz. Búsan beszélgetünk – a helyzetünkről. Rossznak tartják, hogy az ellenzékhez állok… Emezek meg azt tartják rossznak, hogy a konzervatívokhoz állok… Erőnek erejével legyek pártember.”

Ez a hónap is mozgalmas: konferenciák, ülések, viták a vallásról, a magyar nyelvről stb.

Széchenyi népszerűségét jelzi, hogy a Honderű c. pesti hetilap (amely irodalommal, művészetekkel és divattal foglalkozott), egy 17. századbeli magyar viseletben ábrázolja a Széchenyi házaspárt.

Crescence tollas kalapot, fűzött dereket, fodros szoknyát és bársony mentét visel, a grófon pedig hosszú mente, atilla, szűk magyar nadrág és bokacipő van.

 
1844 szeptembere is eseménydús. Még tart a pozsonyi országgyűlés, ahol Széchenyi különböző konferenciákon, megbeszéléseken, találkozókon vesz részt, és rövidebb utazásokat tesz ismerőseihez (Bécs, Oroszvár, Hainberg). A tanácskozások témái: vadásztörvények, Szeder Egylet, zsidó-emancipáció, adó, de legtöbbször a Véd Egylet merül fel, melynek célja, hogy a külföldi árukat kiszorítsa a hazai piacról. (Hm. A történelem ismétli önmagát?!)

1845 szeptembere az egyik legmozgalmasabb, legaktívabb hónapja volt Széchenyinek:
- A hídépítés kapcsán találkozik az angol Tierney Clarkkal (ő a Lánchíd tervezője) és a skót Adam Clarkkal (ő a híd építésvezetője).
- A Kossuthtal való kapcsolata is normalizálódik.
- A fiumei vasútépítés is több megbeszélésen téma.
- Készül a Tisza-háti látogatásra, erről Andrássyval, Lónyayval, Vayval és Vásárhelyivel is tárgyal. Erről Szabolcs vármegye tisztikarát is értesíti szeptember 6-án kelt levelében. Az ebből idézett néhány sor illusztrálja a gróf gondolatait és az akkori stílust. „Tekintetes Karok és Rendek, mélyen tisztelt Hazafiak! …oda pontosítom össze csekély, de ernyedetlen tehetségem jobb részét, hol… leginkább sínlik a hon, s hová… vinni segítséget, kötelesség. E táj pedig,… a Tisza völgye, hol legnagyobb számban üté fel lakhelyét a magyar vér, s melly völgy… mindinkább sorvadásnak indul elibe… Méltóztatnának a Tisza-szabályozás tárgyában kebelükből kiküldeni többeket, kik folyó évi September 29-én este S. Újhelyen megjelenvén, velem érintkezésbe téve magukat…”
- Gyakran látogatja a magyar, és a német színház előadásait is, bár egészségi állapota most sincs rendben.
Szinte minden nap ír a naplójába:
15-én: „Kossuth nálam. Hosszas őszinte beszélgetés.”
17-én: „Nem tudok sem enni, sem inni, sem lovagolni… Fáj a szemem, fogaim,… májam, mindenem – Szép az élet!”
21-én: „Elértem az 54. évemet! Rosszul aludtam. Tombolt a fogam. A legfurcsább álmok. Semmi kurázsi. Félek a TISZA-HÁTra menni…”

Mindezek ellenére szeptember 27-én két lovas kocsival elindulnak a Gyöngyös–Eger–Miskolc–Szerencs–Sárospatak útvonalon,

s 29-én – ahogy azt szeptember 6-án megírta - Sátoraljaújhelyre érkeznek, ahol találkoznak a szabolcsi elöljárókkal.

1846 szeptemberében is sokat foglalkozik a vízügyekkel. Egy hetet tölt Szabolcs megyében a szabályozási munkáknál. Egy hétig az Al-Dunán van, majd Pesten további megbeszéléseket folytat a Tisza ügyében.

Az utolsó héten a hídépítéssel (A. Clarkkal) és a vasútépítéssel foglalatoskodik.

1847 szeptemberében a Pest-Szolnok vasútvonal kialakítását, megnyitását kíséri figyelemmel, és ellenőrzi a Közép-Tisza szabályozási munkálatait. Az utolsó héten az angol T. Clarkkal (A. Clark beteg) a Lánchíd alapozását, illetve a hídpillérek építését szemrevételezi.

1848. szeptember elején Széchenyi nagyon beteg, testileg-lelkileg összeomlik. 2-án így ír naplójába: „Mindenki észreveszi siralmas állapotomat.”

4-én felmentik minisztersége alól, és

5-én orvosa – Almási Balogh Pál – társaságában Pestről Cenk felé indul. Alig hagyják el Budát, Széchenyi kiszökik a kocsiból, hogy ő nem akarja elhagyni a várost. Visszaültetik. Komáromban a hídon kiugrik a kocsiból, és a Dunába veti magát. Kimentik, és ezután fokozottabban őrzik. Útközben – állapota, magatartása alapján – orvosa úgy dönt, hogy nem Cenkre, hanem a Bécs melletti Döblingbe, elmegyógyintézetbe viszik.

Ezt követően 11 évig nem írja a naplóját. Az 1849-53 közötti évek az idegösszeroppanás, az önváddal kevert depresszió időszaka.

1854-től 56-ig a szellemi épsége fokozatosan helyreáll.
1857-től 1860-ig szellemileg aktív: sakkozik, fiához „intelmeket” ír, és foglalkozik a politikával is.

Széchenyi István Döblingben a szanatórium ablakában galambokat etet (1860) ... és ami itt hiányzik, de az eredeti kép alatt ott van:

„S így ápolá galambjait
Fúván az édesbús dalt,
Melyet a hazaszeretet
És mély kedélye sugallt.”

Ezzel a gondolattal összhangban vannak Széchenyi szeptemberei is, hiszen pl. a nyelvünkért való aggódásának, vagy az ország felemelkedéséért végzett önfeláldozó tevékenységeinek, vitáinak az alapja az Ő hazaszeretete.
Amikor viszont egyedül van – és este a naplóját írja –, akkor szorongása, önsanyargatása, vissza-visszatérő pesszimizmusa a „mély kedélyét” igazolja.
Naplójában az utolsó bejegyzés 1860. április elsején: „Nem tudom megmenteni magam.”
1860. április 7-8-a éjjelén (húsvétkor) tragikus körülmények között meghalt.

Bécsben született, élt 68 évet, Bécsben halt meg, és közben – Kossuth szerint is – a legnagyobb magyar volt.

Őrizzük, ápoljuk emlékét!