2013-07-13 15:45 Az Országos Széchenyi Kör közgyűléséről |

Alacsony a Széchenyi-ismeret A napokban, a távoli Zalában tartotta szokásos évi közgyűlését a három évtizede Nagycenken alakult Országos Széchenyi Kör, melynek a rendszerváltás óta több száz erdélyi tagja is van. Mások nevében is restelli magát a cikk szerzője Sike Lajos újságíró, mert az erdélyiek közül egyedül jött el a háromnapos találkozóra Zalaszentgrótra, ami a pénztelenség mellett a jegyzet alcímének kijelentését is igazolhatja. A hosszan tartó, többszöri vonatváltásos, összesen tizenöt órás utazás nyomán is megérte, hisz annyi mással együtt azt is megtudhattuk, hogy milyen ma a Kárpát-medencében a Széchenyi-kultusz és ismeret. Mert hát a kettő nem ugyanaz. De még mennyire nem! És itt mindjárt utalnék arra a Széchenyi-mondásra, hogy „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember mert magyar, még nem erényes ember és a hazafiság köntösében járó még korántsem hazafi”. Mint ahogy a kultusz sem jelenti mindjárt azt, hogy kellően ismerjük és értjük Széchenyit, s az ő példája szerint cselekszünk. Most éppen annak a tanúi vagyunk, hogy Erdélyben nincsen kultusza, pedig a mai válsághelyzetben nem is csak a közgazdászok találhatnak például a fő művében, a Hitelben sokféle támaszt és kitörési ötletet, Magyarországon pedig a kelleténél is nagyobb a kultusz, éppen ezért sok a felszínesség, a melléfogás és a butaság benne. Ezt az Országos Széchenyi Kör már két éve, a Szatmárnémetiben tartott közgyűlésén jelezte Budapest felé, kérve, hogy az úgynevezett Széchenyi-pihenőkártyán ne szerepeljen Széchenyi neve, mert rá éppen a pihenés volt legkevésbé jellemző, miként az általa kezdeményezett és létrehozott rendkívül sok, csaknem 250 ország és nemzetjelentőségű alkotás (az Akadémiától a Lánchídig, a Tisza-szabályozásától a balatoni és dunai gőzhajózás beindításáig) bizonyítja. Most egy szentgróti közös állásfoglalásban arra kellett felhívjuk a regnáló pesti kormány figyelmét, hogy miközben az utak tele vannak különböző Széchenyi nevével és arcképével ékesített mindenféle reklámokkal, a személyéhez kapcsolódó emlékhelyek nagyon is leromlottak, olyannyira, hogy közülük éppen a legfontosabb, a nagycenki kastélymúzeum immár romos állapotba került, ráadásul az ilyen-olyan átszervezések miatt látogatókat se nagyon fogadhat, jóllehet a nyári hónapokban éppen azok mennek el oda szívesen és nagy számban, akik Széchenyi életéből és munkásságából legtöbb haszonnal tanulhatnak, a diákok.   A túlhajtott és felszínes kultuszt többen is kifogásolták. Szalai Csaba közgazdász-tanár, a szentgróti találkozó főszervezője elmondta, hogy Széchenyit olyanok is szajkózzák, akik semmit nem olvastak tőle és halvány gőzük nincs ki volt. Buday Miklós a Széchenyi Fórum.hu főszerkesztője az alacsony Széchenyi-ismeretet a szükségesnél jóval kevesebb ismereterjesztéssel magyarázta. Kevés a nagy reformerrel és korával kapcsolatos kiállítás, vetélkedő és a fiatalságnak szánt más játékos formájú rendezvény. De az is tény, tegyük hozzá, hogy a 48-as események és előzményei kapcsán is több szó esik Kossuth nemzetlelkesítő beszédeiről, mint Széchenyi ország és nemzetépítő tevékenységéről. Valahogy hozzá szoktunk, hogy a lelkesítő szó hatásosabb lehet, mint a kitartó és okos gyakorlati építőmunka, jóllehet tudva tudjuk, hogy nem így van. Mi, erdélyi magyarok is könnyebben lelkesedünk, ha azt daloljuk, hogy Kossuth Lajos azt üzente, mintha a Lánchíd történelmi jelentőségű építése, s az akadémia létesítése kerül szóba. Széchenyi nem szívlelte az úgynevezett száj-magyarokat. Kitartó munkára, értelmes cselekvésre ösztönözte nemzetét. S valljuk be, nem túlságosan szeretjük, ha munkára, tettekre serkentenek bennünket, jobban örülünk, ha „dicső múltunkra” hivatkozva lelkesítenek és dicsérnek bennünket. Talán ezzel is magyarázható, hogy alacsony a Széchenyi-ismeret. Pedig, aki többet megtud a legnagyobb magyarról az hamar felismeri, hogy vonzóbb és izgalmasabb magyar életpályát alig kínál történelmünk.     Sike Lajos U.i: Széchenyi ismeretében ritka kivételek a szatmári középiskolások, ők mindig jól szerepelnek a Széchenyi vetélkedőkön. Ezért lesz az őszön is ilyen verseny. Az írés megjelent a Szatmári Magyar Hírlapban. Nyomtatás Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat! Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Kommentek

egervolgyi 2013-07-18 14:51:53

Néhány gondolat Sike Lajos Írásához.
Első rész.
A kultuszról:
Akkor lenne Széchenyi-kultusz, ha egyébről sem beszélnének az emberek, a hírközlő szervek, mint, hogy a Lovakrúl, a Hitel, a Stádium és a Közlekedésügyről című munkái mennyire segítik az ország jelenkori kibontakozását.
Erről nincs szó. Nem ismerik a Széchenyi műveket, ezért kultuszról sem beszélhetünk.
Széchenyi magyarul beszélt, magyarul érzett és magyar "áruvédjeggyé" lett a XXI. század Magyarországán.
De hiteles áruvédjegy.
Irásodból:
"A túlhajtott kultusz...az utak tele vannak különböző Széchenyi nevével és arcképével ékesített mindenféle reklámokkal..." eddig az idézet, de szerintem jót is eredményezhet e reklámözön, mert az az ember, aki eddig nem tudta ki az a Széchenyi, már az arcképét ismeri nem csak a nevét hordozó kártyát. És ha most nem is, majd idővel beazonosíthatja a Széchenyi nevet a lóversenyzéssel, a Lánchíddal, az akadémiával. Nem sok.
A közel 40 éves Széchenyi Kör, de a Széchenyi Alapítvány és a Széchenyi Társaság, soha nem a Széchenyi-kultuszt célozta meg, hanem megismertetni igyekezett a Széchenyi életművet a széles közösséggel. Átvettek egy olyan feladatot, mely nem működött az oktatás a kulturális közegben, és ezzel kultúrmissziót teljesítettek.
A Széchenyi István Emlékmúzeumról:
A Széchenyi Múzeum leépülése nem most kezdődött, hanem jóval korábban, és először nem a hámló vakolat okozott gondot, hanem a szellemi ellehetetlenülés. 2007-ben tiltakoztam a Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése Elnökénél, eredménytelenül, mert ők is csak végrehajtók voltak. Az akkor "regnáló" kormány kezdeményezte az összevonásokat, leépítéseket. Abban az időben nem Széchenyi kép, de még pár soros újságcikk sem jelent meg az Országos Széchenyi Kör közgyűléséről, mert "nem bírt hírértékkel". És most sem bánnak különbül velünk a hírközlő szervek. Tehát a Széchenyi-kultuszról ennyit. Azért még is jobb érzés "minden utcasarkon" Széchenyit látni, mint esetleg más "szenteket".

egervolgyi 2013-07-18 15:26:50

Néhány gondolat Sike Lajos írásához.
Második rész.
Folytatva a múzeumnál: ha felelősöket keresünk, akkor az elején, a kezdeményezőknél kell kutakodnunk, és az okát pedig annak, hogy a most "regnálók" miért folytatják tovább ezt a leépítő politikát.
A romok eltakarítása csak buldózer kérdés. - a lelki-szellemi romok felszámolása generációk munkája.
Kultuszt nem, de oktatással, neveléssel az ismeretek terjesztésével lehet és kell már kisiskolás korban beoltani a nemzeti érzést, a valahova tartozás tudatát, a nemzetépítő Széchenyi szellemiségét az ifjúságba.
Szájhazafiság:
Rossz érzés, idegenkedés és szégyen önt el, amikor olyanok beszélnek Széchenyiről, hazáról és hazaszeretetről, akik pár éve egészen mást cselekedtek a HAZÁVAL. Most a kezüket a szívükre teszik és esküdöznek ripacsok módjára.
Az ország léte, a nemzet jövője az ifjúság kezébe van letéve. Tudnunk kell, mi a feladatunk.
Utolsó bekezdés:
Biztos ismered a "merjünk nagyok lenni..." Széchenyi mondását, és emlékszel arra is, amikor a régi "regnáló" kormány egyik minisztere a "merjünk kicsik lenni"-re változtatta.
Lehet egy nemzetet ösztönözni korbáccsal, törvényekkel, oktatással és szép szóval nagyobb teljesítményre, de állandóan a kisebbségi érzést sulykolni belé, hogy - te csak ennyire vagy képes, ennyit érsz - egy ember ellen is, de a nemzet ellen ezt sugallni és nem engedni kibontakozni, az megbocsájthatatlan bűn. Öröm, hogy most nem ez történik.
Végezetül:
"Ahol nem tiszta erkölcs, igazi hazafiság a talpkő - ott minden inog" írja a Naplójába Széchenyi.
És igaza van, mert erkölcsi megújulás nélkül nincs feltámadás. Ezen szellemben dolgozzunk.
Köszönöm Sike Lajosnak, hogy amint hazaért, megírta a Közgyűlési emlékeztetőt, példát mutatva nekünk itthoniaknak. Várom a közgyűlésen résztvevők reakcióit, és legalább a fényképeket, hogy lássam az arcokat, akikkel már jó harminc éve együtt dolgozunk egy nemes ügyön.
Isten áldása legyen rajtunk és munkánkon.

budaymiklos 2013-07-18 17:10:49

A közgyűlésről készített fényképeim, hogy láthassad "az arcokat, akikkel már jó harminc éve együtt dolgozunk egy nemes ügyön" láthatók egy képgalériában a Széchenyi Fórum portálon a "hozzászólások" alatt.
Szívesen fogadok további jellemző fotókat közzététel céljából.