Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció

Az eltűnt emlékfa esete

|

A Széchenyi Kör jeles eseményeihez kapcsolódó emlékfa ültetések régi kedves ünnepi eseményeink közé tartoznak. Határon belül és kívül  közösségek, intézmények, települések, magánszemélyek közreműködésével sok Széchenyi-emlékfa ültetésére került már sor, gyakran az eseményt leíró, megörökítő emlékmű avatással, emléktábla elhelyezéssel együtt. Az emlékfákat - mint Széchenyi-emlékhelyet - a helyi közösségek gondozzák, számon tartják. Érthető a csalódottság, ha egyszer csak nyoma vész egy gonddal ültetett fának, egy Széchenyi-emlékhelynek.

Emlékfa ültetés a nyíregyházi közgyűlés keretében (2003)

  Az alábbiakban a nagycenki kastélyparkban 2002-ben ültetett, de idén eltűnt Széchenyi-emlékfát kereste a lenti levelezéssel Egervölgyi Dezső zirci tagtársunk.  Egyben köszönettel vennénk a közlés céljából, ha a faültetésről, vagy az emlékfáról készült fényképet tudna valaki küldeni a logod@logod.hu címre.

 

 

 

 

TAEG Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt.

9400 Sopron, Honvéd u. 1.

Dr. Jámbor László vezérigazgató úrnak.




Tisztelt Vezérigazgató Úr!


Elnézését kérem, hogy levelemmel zavarom, de egy tiszteletteljes kéréssel fordulok Önhöz.

Egervölgyi Dezső zirci lakos, az Országos Széchenyi Kör elnökségi tagja vagyok. Ezen évben emlékeztünk a Széchenyi Kör alapításának 30. évfordulójára egy ünnepi összejövetellel és kiállítással, ahova is a 20. évforduló alkalmából – 2002. szeptember 21. – ültetett emlékfa frissen készült fotóját szerettem volna a tablóra felrakni.

A fa a kastélypark egy nyílt helyén lett elültetve, éveken keresztül mindig megnéztem, de most nem találtam meg, valaki vagy valakik eltávolították (A park gondozását a Tanulmányi Parkerdő Zrt. végzi, így a múzeumban nem is tudtak felvilágosítani a történtekről.)


Tisztelettel kérem vezérigazgató urat, továbbítsa levelemet az illetékeshez, aki kérdéseimre válaszolni tud: Ki távolította el, kinek az utasítására az emlékfát.


A Széchenyi István Emlékmúzeum megnyitása óta szoros kapcsolatban állt a Széchenyi Körrel, így az ország sok városában, régióiban közösen terjesztettük Széchenyi szellemiségét, közösen és szorosan együttműködve tettük ismertté Széchenyi és Nagycenk nevét.

A Széchenyi Kör kultúrmissziót teljesített és igyekszik most is teljesíteni.

Azért merem leírni e sorokat, mert 30 éve én is részese vagyok a munkának és tudom, hogy tevékenységünknek mi a hozadéka. Az elmúlt 30 évről próbálom összeállítani, leírni az emlékeket, de az „eltüntetett fa” árnyékát nem tudom átlépni.


Tisztelettel kérem vezérigazgató úr segítségét és megértő támogatását.

További munkájához jó egészséget és sikert kívánok,


Zirc, 2012. október 14.


Tisztelettel:


Egervölgyi Dezső

 

 

8420 ZIRC

Alkotmány u. 33/b

 

***

 

Dr. Jámbor László úr válasza

 

 

 ***

 


TAEG TANULMÁNYI ERDŐGAZDASÁG

Zártkörűen Működő Részvénytársaság

9400 SOPRON Honvéd u. 1.

Dr. Jámbor László vezérigazgató úrnak.



Tisztelt Vezérigazgató Úr!


Levelét megkaptam, köszönöm.

A Kastély park valóban megszépült.

Levele második bekezdéséhez a következőt fűzöm!

2010 szeptemberében még teljes pompájában díszlett az általunk ültetett Széchenyi-emlékfa, mely 2011-ben valószínűtlen, hogy elszáradt volna!

De kerülendő az értelmetlen polemizálás, felajánlását a faültetésre elfogadjuk, segítő készségét köszönjük, keresni fogjuk a kapcsolatot.


Munkájához sikert kívánok,


Zirc, 2012. november 12.


Tisztelettel:


Egervölgyi Dezső

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • Széchenyi szeptemberei »
  • Tisztelgés a Széchenyi-emlékfánál »
  • A Széchenyi Kör tagnévsora 1982-től »
  • Világelső a soproni Széchenyi István Gimnázium robotikacsapata »
  • 1/2013 A Széchenyi Fórum hírlevele »
  • Széchenyi bál 2013. »
  • Meghalt Faragó Kálmán »
  • Harminc év, ami majdnem negyven »
  • Az Országos Széchenyi Szövetség 1941-es Széchenyi-emlékév körbélyegzője »
  • Emléktáblák a Széchenyi Múzeum falán »
  • Az eltűnt emlékfa esete »
  • Szentmise a Sziklatemplomban hazánkért »
  • Szerződés az Országos Sajtószolgálattal »
  • Üröm az örömben »
  • Néhány gondolat a Széchenyi Kör születésnapján »
  • A Széchenyi Társaság Díja átadása a Hatoscsatornán »
  • Széchenyi emlékek Európában »
  • Az Óbudai Széchenyi Kör meghívója »
  • A Széchenyi Kör tagnévsora 1982-től »
  • Széchenyire emlékezik Nagycenken az Országos Széchenyi Kör »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Az Országos Széchenyi Kör közgyűlése 2013.

    Szalay Csaba szervezésében Zalaszentgróton tartotta 2013-ban a közgyűlését az Országos Széchenyi Kör.