Széchenyire Emlékezik Nagycenken az Országos Széchenyi Kör

Nemcsak megtiszteltetés, de felelősség is, hiszen újat mondani, ami még ezen helyen nem hangozott el elég nehéz, de szerencsére van kit kérdezni, van kitől tanulni. Gondolom azért is más ez a megemlékezés, mert változások, bizonytalanságok közt élünk, intézmények iskolák, múzeumok, önkormányzatok tanakodnak jövőjükről, emberek sorsa lehet bizonytalan, s talán sokan aggodalommal néznek a holnapra.
De ez a település Széchenyi faluja, s ezt nem egy elkoptatott szlogen, hanem valóság, kötelesség és egyben lehetőség is.

Széchenyi falujában természetes, hogy  megállunk emlékezni, fejet hajtani. Remélem, az itt élők többet tudnak a grófról, mint a magyarországi átlag, nemcsak emlékét őrzik, hanem profitálnak az által megvalósított tervekből.
Széchenyi István otthonának tekintette a cenki kastélyt, átalakította saját igényeinek megfelelően, korszerűsítette, a munkálatok igazából csak 1860-ban fejeződtek be.
Gondolt a falu lakósságára is, elég csak a legutolsó intézkedését említeni, mikor a templom felújítására a kor kiváló építészét Ybl Miklóst kérte fel, s a templom megszépülve ma is itt áll előttünk. A község kifejezi tiszteletét azzal, hogy ápolja a tárgyi emlékeket, a szobrot, a mauzóleumot, tér rendezése ezt is bizonyítja, de azt is, hogy az igényesség a szebbre, jobbra való törekvés jelentkezik. Minden évben kétszer koszorúk kerülnek a szobor talpazatára, Bécsben, Döblingben is elhelyezi a falu és a Széchenyi Kör a megemlékezés virágait. Ez mind szép és fontos, de nem lennénk Széchenyi igazi követői, ha ennyi lenne a tevékenységünk.

Széchenyi útmutatásaiban ennél több van!
A "Múlt ellesett hatalmunkból a jövendőnek urai vagyunk" – mondja Széchenyi. A múlt ismerte nélkülözhetetlen, ebből gyűjthetünk erőt, elődeinknek sikerült, nekünk is kell, hogy sikerüljön, elődeink hibáztak, arra ügyelünk, hogy újra ne kövessük el. Nem lehet a semmire építkezni, a biztos alap nélkül Tartóslag semmi nem állhat. figyelmeztet minket a legnagyobb magyar.

Tanulni kell Tőle, hiszen írásai a mának is szólnak, figyelmeztet, buzdít, utat mutat, segít, korhol és felemel, csak arra nem képes, hogy helyettünk végezze el a mának szóló feladatokat.

Közel 40 éve, hogy csipkerózsika álmából felébredt a kastély, - mikor először láttam egy őszi estén csak a varjak voltak élénkek, minden csendes szomorú volt, nem gondoltam, hogy lesz itt élet - ha lassan is bővült, szépült, de még sok lehetőséget rejt ez az épület.
Kevesen gondolták 1973-ban, hogy lesznek olyan évek, amikor 150.00-en keresik fel a múzeumot, és az évek során meghaladta a látogatók száma 4 milliót! Hogy önzetlen segítők jönnek szerelni, parkosítani, vásárolnak magnókat a tárlatvezetéshez, vagy személyesen vállalják a vezetés feladatát. Kulturális, szellemi központtá vált, több ezer rendezvény, előadás, hangverseny, könyvbemutató, sőt bál is volt. A Széchenyi-tisztelőknek otthont adott, a kör tagjai az elmúlt 30 évben gyakran keresték fel Nagycenket, úgy érezzük, hazajárunk.
A múlton jó merengeni, szép emlékeket megőrizni, esetleg egy kiállítás erejéig bemutatni hasznos, de nem vagyunk Széchenyi István méltó követői, ha nem a jövővel fogalakozunk.
"... Rajtunk senki nem fog segíteni, de nem is segíthet, mint mi magunk” írja Magyarország kiváltságos lakóihoz
De bíztat „Csak magunkban a hiba, de egyszersmind magunkban is a feltámadási erő!”

Akkor kezdjük, vegyük elő írásait és kérjünk tanácsokat. Egy ötlet, egy terv megvalósítását hogyan javasolta a gróf!

A legnagyobb feltétele az ügy sikerének is az, mit minden alkalommal és minden esetben elé szeretnék hozni, hogy legelőször is egymást tökéletesen megértsük, és aztán ide-odavonás helyett mi erőt fogyaszt, sőt még keserűséget is szül, egy test és lélekkel mindnyájan egyet és egyenlőt akarjunk.
Még nem azt számolgatjuk, hogy mennyibe kerül, kinek lesz belőle haszna, ki lesz a kivitelező stb., hanem egyet akarunk, maradjunk, annyiban legalább a többség egyet akarjon.
Felvetődik a kérdés, hogy miért olyan fontos az egyet akarás, erre is találunk választ, elég a Kör zászlaján levő mondatra gondolni, "Egynek minden nehéz sokaknak semmi sem lehetetlen", vagy a múzeum emeletén az első terem nagy goblenjén olvasható "a tett a százezreknek egy célra törekvő tette emelheti fel a nemzetet."

A másik gondolat, hogy az egység megteremtése nem a szolgai alávetettséget jelenti, hanem viták eszmesúrlódással jön létre egyen rangú felek közt
Hitelben írja: "Csak minden oldalú vizsgálat által lelhetni fel az igazságot, s ez csak a gondolatok legszabadabb közlése által valósulhat . Sokan az ellenzéstül úgy félnek, mint a setétségtül, az pedig éppen oly szükséges az igazság tökéletesebb kifejlődésére, mint ez a nap sugárinak szembetűnőbb tételére. S csak oly tanácskozás szül bölcsességet s áraszt áldást az emberiségre, hol szabad, hidegvérű, tiszta át és belátás vezérli a vizsgálatot és okoskodást"

Kikre számít a közös munkában Széchenyi? Rövid a válasz mindenkire a maga helyén a saját tehetségével, képességeivel. Nem tesz különbséget embertársai közt, intelmeiben fiához többször írja, ne a külsőségek, a származás alapján ítélkezzen, hanem arra figyelmeztet:  "Az ember csak annyit ér, amennyi hasznot hajt embertársainak, hazájának, s ezáltal az egész emberiségnek"

"Nagybul sokszor semmi sem lesz, kicsinybűl pedig sokszor nagyon is nagy. A kisded Makkbul magas tölgyfa lesz, míg a tök soha nem emeli fel magát."
"Közlegény sorban állni és kitüntetés nélkül gyakorolni polgári erényt, néha szintoly magasztos állás és szintoly szent kötelesség, mint állni a dolgok élén."

Ezek a mondotok, mindenkihez szólnak, bíztatást adnak bármilyen kicsinyeknek is hisszük magunkat, mondjuk, én kevés vagyok, egyedül mit tehetek. Ezek kifogások nem vagyunk egyedül és nagyon sokat tehetünk tanáccsal, jó szóval, vagy csak azzal,hogy  figyelek a másikra, olyan közös gondolkodással, melyből nagyszerű ötletek születnek.
Nagyon sokszor figyelmeztet minket a legnagyobb magyar, hogy a tett az első, hogy nem száj hazafiakra van szüksége a nemzetnek, hanem tett hazafiakra.
Most megint tettekre van szükség, mint olyan sokszor történelmünk során, de bölcs döntések előzzék meg a közös cselekedeteket.

Széchenyi nem álszent, tudja, hogy gazdagodás, anyagi javak gyarapodás nélkül sem az egyén sem a nemzet nem lehet önálló, nem képes nagy tetteket véghezvinni

"A Közös dolgozás, egyesülés pedig a sokaság oly számtalan különszinesei közt csak úgy eszközölhető, s lehet tartós, ha minden, ki a tárgyban munkás, fáradozási után bizonyos vagy várható haszon következtében jobblétét emeli, vagy emelni reméli. A közös érdek azon nagy titok, mely mindent egyesít, s a nemzetek hosszú életöknek egyedüli garantiája.
Együtt munkálkodásra csak zsarnoki erő vagy egészséges közértelem bírhat."

Remélem, hogy hazánkban, a településeken, az munkahelyeken, a civil szervezetekben, a családokban az egészséges közértelem fog munkálkodni, s ezt kívánom Széchenyi falujának is.

Beszámoló az Országos Széchenyi Kör 30 éves jubileumi rendezvényéről

Egy kellemes napsütéses őszi napon találkoztunk mi, az Országos Széchenyi Kör tagjai közös emlékezésre és nosztalgiázásra. Nem véletlen, hogy a rendezvény helyszínéül Nagycenket, Széchenyi István faluját és a szeptember 21-i dátumot választottuk.
Pénteken délután dr. Tóth Imre nyitotta meg a Kör tagjai által készített kiállítást, amelyen nosztalgiázhattunk, megnézhettük az elmúlt harminc év rendezvényeinek fényképeit. Kellemesen mosolyogtunk egy-egy kép láttán, kerestük magunkat és fedeztünk fel újra ismerős régi arcokat, helyszíneket. A kiállítás során megelevenedtek korábbi élményeink, újraéltük a kirándulásokat, túrákat, viccelődtünk azon, ki milyen fiatal is volt a hetvenes, nyolcvanas években. A kiállítás készítői rendkívül sok energiát és munkát fektettek abba, hogy ne maradjanak ki felejthetetlen emlékek, nem csak képi, hanem tárgyi formában is. A régi brigádnaplókat lapozgatva láttuk, mennyit is tettek a Kör első tagjai azért, hogy ez a határon túl is nyúló szervezet eredményesen működjön. A Széchenyi Fórum beszámolói is az emlékezést segítették. Akinek kedve van elméjét pallérozni, kérdéseket találhat a kiállítás egyik asztalán, melyekre válaszolva mindenki letesztelheti Széchenyi Istvánról való tudását. Aki kedvet kap a képek és tárgyi emlékek láttán csatlakozni ehhez a kellemes légkörű, Széchenyit tisztelő közösséghez, lehetősége nyílik belépési nyilatkozatot tenni. Nagycenk Nagyközség cukrásza egy múzeumot ábrázoló Esterházy tortával ajándékozta meg a látogatókat, s a sok sütemény között Széchenyi István koráig visszanyúló recepteket is találtunk.

A délutánt a Széchenyi szobornál történő koszorúzás koronázta meg, ahol a helyi iskola növendékei szónokolták el többek között Széchenyi István imáját. Külön öröm volt számunkra, hogy Péter Ernő Széchenyiről írt verse is elhangzott, hiszen a szerző a kör egyik alapító tagja volt. A koszorúzáson nem csak a helyi település vezetősége, hanem több civil szervezet is képviseltette magát. Az est zárásaként jó hangulatú vacsora következett, melyet tarkítottak a baráti beszélgetések, emlékezés, régi történetek felelevenítése. Az Országos Széchenyi Kör egy olyan szervezet, ahol egyaránt megfér és közös élményeket talál a 8 hónapostól a 80 évesig minden Széchenyi tisztelő.

A napsütéses pénteket egy varázslatos szombat követte, az ünnepi hangulat fényét tovább emelte dr. Velkey Ferenc Széchenyi István egyik kissé elfeledett és ez idáig mostohán kezelt művéről, a Hunniáról tartott magas tudományos színvonalú és rendkívül lelkes előadása. A Kör elmúlt 30 évéről Szentkuti Károly emlékezett egy személyes hangvételű és szíveket megdobogtató nosztalgikus előadásban. Ezt követte Péchy Mária, az Országos Széchenyi Kör elnök asszonyának néhány szösszenetnyi emlékezése az ifjúsági mozgalom virágkoráról. A közös emlékezésnek óriási az összetartó ereje, s mai szétzilált, individualizálódott társadalmunkban a közösségi élményeket úgy fogyasztjuk, mint egy falat kenyeret. Örök igazság, hogy „Egynek minden nehéz, soknak semmi sem lehetetlen”.
Ebéd után a helyi szüreti felvonulást néztük meg, megtekintettük a Kisvasút Múzeumot és tovább nosztalgiáztunk a kiállításon. Az elnökség tagjai a múzeumban a Széchenyi István Emlékmúzeum jövőjéről tárgyaltak, és hoztak fontos döntést. Az esti vacsorát egy tagtársunkról készült dokumentumfilm megtekintése követte, amelyből megtudhattuk, miért is övezi Széchenyi István halálát a mai napig rejtély, s milyen különböző álláspontok alakultak ki az évtizedek folyamán a kutatók körében, akár képzett, akár laikus kutatásról legyen is szó.

Az esti filmvetítést jó hangulatú borozgatás és beszélgetés zárta Széchenyi szellemében. Bár a jubileumi hétvégére nem százak jöttek, de az a kemény mag, akik évtizedek óta hű követői Széchenyi István szellemének, most is jól érezték magukat. Találkozzunk 10 év múlva a 40 éves jubileumon, s várunk mindenkit sok szeretettel, akik e röpke beszámoló olvasásakor kedvet kaptak egy szellemiségében előre tekintő, gondolkodó, értelmiségi társasághoz tartozni.

Kirándulás Nagycenk környékén

Az Országos Széchenyi Kör 30 éves jubileumi konferenciája és találkozója jól sikerült vasárnap délelőtti koszorúzásokkal és kirándulással zárult.
Utunk Sopronkövesdre vezetett, hogy első elnökünk Csigó Ernő bácsi sírján helyezzük el az emlékezés koszorúját rövid, de tartalmas megemlékezés keretében.

Hidegségben megismertük a település történetét, nevének eredetét, az elmúlt években bekövetkezett változásokat, majd megtekintettük a környék egyik legértékesebb műemlékét a román kori Szent András templomot. Megcsodáltuk a belül kör, kívül négyzet alakú Rotundát és csodálatos freskóit. Itt a csapat a Boldogasszony anyánk eléneklésével próbálta ki a templom akusztikáját.

Következő megállónk Balf volt. Már az autóbuszban elkezdődött Szabó Miklós elnökségi tagunk tájékoztatója Balf és a környék nevezetességeiről. Balfon a 2009-ben felújított fürdőkápolna megtekintése volt az úti célunk. Sajnos kevés időnk maradt nézelődésre, hiszen sokan messziről (Nyíregyháza, Nagymányok) jöttek és a menetrendhez kellett igazodnunk.

Ezután Sopron Evangélikus temetője következett újabb koszorúzás céljából. Itt Dr. Környei Attila első és alapító titkárunk sírján helyeztük el koszorúnkat a Szózat eléneklésével. Megtisztelő volt, hogy Attila felesége Ági itt csatlakozott hozzánk.

Kirándulásunk utolsó célpontja a felújított és szálloda, konferencia és meditációs központként használt SOPRONBÁNFALVI PÁLOS-KARMELITA KOLOSTOR meglátogatása volt. Nagyon tartalmas szakvezetéssel jártuk be az épületet és ismerkedtünk új rendeltetésével. Befejezésül még megtekintettük a kolostor melletti karmelita templomot és a pálosok patrónáját, a Fekete Máriát, mely a czestochowai kegykép egyik legkorábbi hazai másolata.

Kirándulásunk a soproni pályaudvaron illetve Nagycenken ért véget.
Köszönjük a szervező Péchy Máriának ezt a tartalmas vasárnap délelőttöt.

Almássyné Vali
nyíregyházi kiránduló