Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2020-10-28 18:18

Dr. Rubovszky András búcsúztatása

|

Kőrösiné dr. Merkl Hilda a Széchenyi Társaság elnökségi tagja köszöntötte a gyászolókat 2020. október 26-án a Budapest-Kelenföldi Szent Gellért Plébániatemplomban, ahol Rubovszky András hamvait felesége mellé helyezik örök nyugalomra.

Tisztelettel köszöntöm a dr. Rubovszky András búcsúztatására egybegyűlt gyászoló családtagokat, rokonokat és tisztelőket.

Elsőként gyermekeit Ritát és Pétert, családjaikat, és a rokonokat

Lezsák Sándor urat a Magyar Országgyűlés alelnökét

A magyarországi közélet képviselőit

Az idegenforgalom és a vendéglátás területén dolgozó szakembereket, munkatársakat

A Széchenyi Társaság elnökségét, tagságát és gr. Széchenyi István szellemiségének követőit

A Széchenyi nevét viselő testvér- egyesületek vezetőit és képviselőit

Az Egyetemi Templom Don Bosco Ének- és Zenekarának tagjait, akik zenei szolgálatukkal széppé teszik a gyászszertartást és a szentmisét.

A határon túli magyar szervezeteket, a Szövetség a Közös célokért vezetőit Duray Miklós és Gubik István urakat, valamint a barátokat, munkatársakat, akik a járványhelyzet miatt nem lehetnek itt

Köszöntöm Rubovszky András tisztelőit, barátait, ismerőseit és minden kedves jelenlévőt.

1. Elsőként kérem hallgassák meg Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének részvétnyilvánító levelét

ZENE

2. Felkérem Lezsák Sándor urat, a Magyar Országgyűlés alelnökét búcsúztató gondolatainak megosztására

ZENE

3. Dr. Kraft Péter, a 2. Orbán kormány turisztikáért felelős helyettes államtitkára, korábbi perui nagykövetet, emlékezését Rubovszky Andrásról, cégtársáról és barátjáról betegsége miatt Jávorkai Péter úr, a SKĹL International Hungary elnöke tolmácsolja.

Dr. Kraft Péter nekrológja itt olvasható


ZENE

3. A Széchenyi Társaság jelmondata: gr. Széchenyi István: Hitel című művének egy András által választott gondolata: „Hinni és hihetni egymásnak”. A mondat meghatározta kapcsolatainkat, segített a közös munkában, közösségé kovácsolt bennünket. Köszönjük András, hogy az istenhit és az egymásba vetett hitünk töretlen volt, mert lehetett és erősített, sőt felvértezett minket Széchenyi szellemében a közjó szolgálatára. Köszönjük, hogy felmérhetetlenül sokat tanultunk Tőled. Köszönjük, hogy hihettünk Benned és Te is hittél bennünk. Ez a legdrágább örökségünk. Ígérjük, hogy megőrizzük, nemcsak szóval, de tettekkel is.
A feltámadás hitében, az örökélet és a találkozás reményében búcsúzunk most Tőled. Pótolhatatlanul hiányozni fogsz, de kitörölhetetlenül a szívünkbe zártunk!

Felkérem Szemereki Zoltán urat a Széchenyi Társaság alelnökét, Budakeszi város korábbi, rendszerváltó polgármesterét, búcsúzzon a Társaság elnöksége és tagsága nevében szeretett elnökünktől és barátunktól, Rubovszky Andrástól.

ZENE: Hallgassuk most Szabóki Tünde operaénekest, a családdal közeli kapcsolatban álló művésznőt

5. Végül Rubovszky Rita búcsúzik a család nevében szeretett Édesapjától.

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • A Pinkafői zárda megszűnik »
  • Porhajas László bemutatkozása »
  • Gondolatok Széchenyi 164. halálévfordulóján »
  • Bécsi koszorúzás »
  • Megjelent a legújabb Széchényi-Imre-CD »
  • Széchenyi emléktábla Pápán »
  • Széchényi Imre és Liszt Ferenc dalai Bayreuthban »
  • Széchenyi és kora kiállítás Dunaújvárosban »
  • SZÉCHENYI EMLÉKMISE 2022. »
  • 160 évvel ezelőtt halt meg Széchényi Franciska, Széchenyi István nővére »
  • Meghalt gróf Beatrix Schönburg-Glauchau »
  • Meghalt gróf Széchényi Zsigmondné »
  • In Memoriam: Csíkszentmihályi Róbert »
  • A komponáló Széchényi-család »
  • Emlékmise élő közvetítése »
  • Elhunyt Oplatka András »
  • Az én Széchenyim rajzpályázat »
  • Dr. Rubovszky András búcsúztatása »
  • Elhunyt dr. Rubovszky András »
  • Az én Széchenyim »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchenyi-emléktúra a Cuha-völgyben

    Április 30-án Egervölgyi Dezső és Bittmann Károly szervezésében ragyogó időben került sor a túrára, melynek keretében a Zirci vasútállomáson a Széchenyi-emlékfánál emlékeztek a legnagyobb magyarra.

    A MEVE előadása Bükön

    2015. 05. 11-én a Magyar Emlékekért a Világban közhasznú Egyesület(MEVE) Bük község művelődési házában "Széchenyi emlékek nyomában, Európában" c. kiállítás-megnyitóra és előadásra került sor. A Felsőbüki Nagy Pál Középiskola diákjainak Gáspár János és Messik Miklós tartott előadást.