Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-03-23 11:06

Gróf Széchényi Imre kompoziciói CD-n

|

Széchenyi István bátyja, Lajos volt Széchényi Imre (1825-1898) édesapja. Művei teljesen feledésbe merültek, újra fel kellett őket fedezni. A Hungaroton cég kiválogatott néhányat ehhez a felvételhez a megtalált kompozíciókból.
A CD előadóművészei élvezettel és nagy lelkesedéssel muzsikáltak. A szemek csillogtak.
Nem mindennapos élmény 120-160 éves nemzeti kincseket megszólaltatni.

Sárvár-felsővidéki gróf Széchényi Imre kompoziciói CD-n



A felfedezés
A Zenei Lexikonban egy négy és fél soros bejegyzés található Széchényi Imréről. Én sem tudtam róla többet mielőtt elolvastam dédnagymamámnak, gróf Széchényi Dénesnének (született Gräfin Mariette Hoyos) naplóját. Leírta, hogy Imre sokat komponált. Elsősorban dalokat, amelyeket ő házi koncerteken és szalonokban, de néhány nyilvános hangversenyen is előadott. Schubert és a mindennapi Bachja mellett ezek a dalok különösen szívéhez nőttek, még nyolcvanéves korában is elővette és megpróbálta énekelni őket. Megtudtam, hogy sok más műfajban is otthonos volt.
Elhatároztam, hogy összegyűjtöm műveit. Kutattam a világ sok könyvtárában, nemzeti- és magánlevéltárakban, a kiadók archivumaiban. Eddig 32 dalt, 34 kétkezes, 13 négykezes zongoraművet, 3 kamaraművet és 18 zenekari művet találtam.
Pillanatnyilag sajnos műveinek még egész sora nem fellelhető, így vonósnégyesek, több zenekarra írt keringő, dalok csellókísérettel, fuvolanégyes, nyolckezes zongoradarabok, cselló-kürt duettek stb.

Széchényi Imre élete
Édesapja, Lajos Zsófia főhercegnő főudvarmestere volt, így Széchényi Imre a bécsi udvarban együtt nőtt fel a főhercegnő gyermekeivel: Ferenc Józseffel és Maximiliannal, a későbbi osztrák és mexikói császárokkal. Húsz éves korában diplomáciai szolgálatba lépett. Rómában, Stokholmban, Frankfurtban, Brüsszelben, Párizsban, Szentpétervárott, Nápolyban tevékenykedett. 1878-ban az Osztrák-Magyar Monarchia berlini nagykövetévé nevezték ki. Tevékenységével jelentősen hozzájárult az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország közötti békés, baráti kapcsolatok kifejlődéséhez. Érdemei elismeréseképpen Ferenc József császár Széchényi Imrét aranygyapjas lovaggá ütötte, II. Vilmos császár pedig a legmagasabb porosz renddel, a „Fekete Sas" érdemrenddel tüntette ki.

Széchényi Imre helye a zenei életben
Baráti köréhez tartozott Liszt Ferenc, Johann Strauß, Michalovich Ödön és sokan mások. Kora legjobb előadóművészei interpretálták műveit, így Reményi Ede, Heinrich Grünfeld, a Hellmesberger vonósnégyes, az énekművészek egész sora (a sógornőjén kívül Marcella Sembrich, Paul von Below, Pauli Richard stb.)
Sok kortárs zeneszerző ajánlott neki zeneműveket, így Liszt, Strauß, Randhartinger, Volkmann, Baumann, Fahrbach, Drescher, stb.
Széchényi Imre a 19. századi európai és magyar zenei életének része volt.

A felvétel előadóművészei
A két- és négykezes zongoraműveket Liszt-díjas zongoraművészünk Kassai István és partnere a fiatal nagy tehetségű Lázár György adja elő. A dalokat a müncheni és frankfurti opera szopranistája Katharina Ruckgaber az egyik legjobb magyar kísérővel, Virág Emesével szólaltatja meg. A kamarazene felvételeit a kiváló muzsikusokból álló szombathelyi Mirage Salon Quartett: Dombi Rajmund (hegedű), Németh Tünde (zongora), Pálkövi Ágnes (cselló), Lipi Tamás (nagybőgő) készítette el.

 

A Széchényi család támogatásával készült CD hamarosan kapható lesz.

 


További információkért: www.szechenyi.de.com

 

Spiegelberg, 2014 március 22.

 

Széchényi Kálmán







Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • HUMOR »
  • Holló Barnabás Széchenyi-domborműve »
  • Széchényi-címeres irattárca »
  • Széchényi címeres pipa »
  • Táncok és dalok szerzője gróf Széchényi Imre »
  • Gróf Széchényi Imre kompoziciói CD-n »
  • Hableány flotta az európai viziúton »
  • Széchenyi gyászleplének egy darabja »
  • Széchenyi és Sopron »
  • Az első magyarországi WC »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchényi Imre kompozíciói

    2015. április 17-én a Budavári Önkormányzat aulájában, a Lánchíd Kör szervezésében szép bemutatónak lehettünk részesei. Széchényi Kálmán tartott igen érdekes előadást, amelyben Széchényi Imre kompozícióit a Liszt-díjas Kassai István és Lázár György zongoraművészek, valamint Miksch Adrienn énekművész (szoprán), Virág Emese zongorakíséretével illusztráltak.

    Ismerkedés Sopronnal

    A 2013. évi Széchenyi Akadémia programjai között szerepelt Sopron várossal való ismerkedés volt. Az idegenvezető Reinhofferné Zsuzsa az Országos Széchenyi Kör tagja volt.
    Ajánlások