Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2013-03-15 14:06

Az első magyarországi WC

|

Pár képet mutatunk be a gróf Széchenyi István 1840-ben Magyarországra hozott szobai bútorvécéjéről. A nagycenki kastély felújítása 1840-ben fejeződik be, és ezzel is összefüggésben névnapjára, augusztus 20-ra Cenkre hívja 70 kortársát. Feltehetően a felújított kastély bemutatásakor büszkélkedik az itt megismerhető első magyarországi szobavécével is.


Knábel András majd egy évtizede kutatja és restaurálja a magyarországi első vízöblítéses vécét, amelyet gróf Széchenyi István 1840-ben hozott a nagycenki kastélyba. Abban az időben forradalmi eszköz volt ez a higiénikus „épületgépészeti” bútordarab. Már az is korszerűnek számított, ha az illemhely elhelyezése nem kívül, hanem az épületen belül volt elhelyezhető. Így például a 18-dik században pölöskei Széchenyi-kastély folyosójának a végén helyezték el a folyosó szélességében páros „pottyantós” illemhelyet.

Knábel András nem csak a vécé történetét kutatja évek óta, hanem restaurálja is azt. Jelenleg már politúrozott állapotban van, ezen jeles ipari műemlék. Arra kérünk mindenkit, hogy ha valaki tud valami információt ami elősegítené a kutatást, kérjük írja meg. Az eddig begyűjtött információk hitelt érdemlően igazolják, hogy ez a bútorvécé valamikor a nagycenki Széchenyi-kastélyban volt.

A szobavécéről és alotórészeiről a képtárat lásd itt.

A kutató ismertetése


Kutatásunk során láttam egy fényképet, amin egy Széchenyi-portré látható egy szobabelsővel, amin a háttérben ez a bútor látható. Jelenleg azon fáradozunk, hogy levéltárakban Széchenyi számlái között próbáljuk felkutatni, hogy hol, mikor és kitől vette, illetve kivel csináltatta a legnagyobb magyar a szobavécét.

A szobai WC leírása
A bútor méretei: magassága: 84 cm, szélessége: 75 cm, mélysége: 50 cm.
Ausztriai szakértők megállapították, hogy 1820–1840 között készült német nyelvterületen. Ezt igazolja a fém alkatrészeken talált pecsét, amin egy német Zinkwalzwerk manufaktúra felirata található. A restauráláskor előkerült a tetején levő furnér alól a bútort készítő mester aláírása, ami szintén a német származásra utal. Erről a pecsétről és szignóról is készült fotó. A szignót dr. Mázi Béla (MTA Könyvtár Széchenyi Kézirattára) is megvizsgálta és arra a következtetésre jutott, hogy: ” A fán található felirat: majdnem biztosra veszem, hogy az első August, a második sok minden lehet, a kezdő nagybetű a legnagyobb talány számomra: Pohl, Kohl, Mohl stb. lehet.”

A bútor a korának megfelelő biedermeier stílusjegyeket viseli magán.
A fenyőfa alapot kívül dió, belül kőris svartni (furnér) borítja. A fémszerkezetek rézből és cink lemezből készültek. Rézből a pántok és a vízpumpa-rendszer, cinkből a víztartály és a vödör, amibe az ürülék kerül. A csésze porcelánból készült, alatta egy visszacsapó szelep található, amit egy ólomtömb tart egyensúlyban. A víz öblítését egy dupla rendszerű vízpumpa biztosítja oly módon, hogy a víztartályból a kar föl-le mozgatásával a vizet egy ólom csövön keresztül a porcelán csészébe juttatja ahonnan a visszacsapó szelepen (réztányéron) keresztül a vödörbe kerül a kakival együtt.

Amit eddig sikerült kideríteni
A kutatásaink során kiderült, hogy jelenleg az ilyen jellegű bútorok közül a legidősebb bútorként tarthatjuk számon, mivel az eddig fellelt bútorok mind kb. 1860 után készültek. A fellelt irodalmi és történelmi források elmondják, hogy Széchenyi István hozott magának a nagycenki kastélyba egy szobai WC-t, amit 1840. augusztus 20-án az István napi ünnepségen bemutatott a vendégeknek. A még élő szolgálók elmondása alapján kiderült, a bútor a két világháború között még a nagycenki kastélyban volt. Innen eddig tisztázatlan körülmények között egy soproni asztalosmesterhez került. Az asztalos még élő rokonai elmondták, hogy annak idején a kastélyból származott hozzájuk a bútor. Az asztalosmester halála után a bútort külföldre vitték.

Szívesen fogadunk minden kapcsolódó információt.


Knábel András


Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • HUMOR »
  • Holló Barnabás Széchenyi-domborműve »
  • Széchényi-címeres irattárca »
  • Széchényi címeres pipa »
  • Táncok és dalok szerzője gróf Széchényi Imre »
  • Gróf Széchényi Imre kompoziciói CD-n »
  • Hableány flotta az európai viziúton »
  • Széchenyi gyászleplének egy darabja »
  • Széchenyi és Sopron »
  • Az első magyarországi WC »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Széchényi Imre kompozíciói

    2015. április 17-én a Budavári Önkormányzat aulájában, a Lánchíd Kör szervezésében szép bemutatónak lehettünk részesei. Széchényi Kálmán tartott igen érdekes előadást, amelyben Széchényi Imre kompozícióit a Liszt-díjas Kassai István és Lázár György zongoraművészek, valamint Miksch Adrienn énekművész (szoprán), Virág Emese zongorakíséretével illusztráltak.

    Ismerkedés Sopronnal

    A 2013. évi Széchenyi Akadémia programjai között szerepelt Sopron várossal való ismerkedés volt. Az idegenvezető Reinhofferné Zsuzsa az Országos Széchenyi Kör tagja volt.
    Ajánlások