„A lelket és a testet fiatal korba alkalmassá kell tenni a haza iránti szolgálattételre, mert e nélkül az ország szempontjából semmit sem ér a nevelés”

(Széchenyi: Napló)

Széchenyi Ferenc gróf, István édesapja 1817. május 17-én ezt írja fiának:

„Becsüld meg származásodat, nehogy annak szégyenére válj, s nagyobb gonddal ápold, hogy méltó lakása legyen lelkednek”.

Széchenyi hihetetlen elkötelezettséggel küzdött a nemzet felemelkedéséért, állandóan kereste az új kihívásokat, és a Hon javát szolgáló, sokszor önsanyargató, áldozatokkal teli munkát. Nagy tettei közismertek, az Akadémia létesítése, a Lánchíd megalkotása, a hajózás és hajógyártás megteremtése Magyarországon, a budai alagút, a Vaskapu szabályozása, a Tiszatáj árvízmentesítése, majd az eszméit tartalmazó könyvek: a Hitel, a Világ és a Stádium, de miniszterként is sokat tett nemzetünkért. Sok más eredménye mellett beszélhetünk a magyar színház, a bortermelés, a selyemhernyó-tenyésztés, a cukorgyártás, a gázvilágítás megteremtéséről. Ugyanakkor a történelem kevésbé említi a sportok területén végzett úttörő munkásságot.

Johann Ender vízfestménye az ifjú Széchenyiről 1818-ban

Széchenyi a lovaglás mellett az evezés és a hajózás felé fordult. Már koraifjúsága alatt megtanult úszni és evezni a Fertő-tavon. Katonai pályafutását 17 évesen kezdte, Bécsben tiszti iskolát végzett, majd 1809. április 11-én a Napóleon elleni vesztes győri csatában szolgált. Ez sajnos a felkelő sereg vereségével végződött, de Széchenyi személyes bátorságának kitűnő bizonyságát adta. A Dunán csónakon végigevezett, majd az ellenséges francia csapatok kikerülésével felkereste Johann Gabriel von Chasteler altábornagyot, értesítette őt Meskó tábornok hadteste hollétéről, ami által lehetővé tette a két egymástól elszakított hadtest egyesülését, július 19-én. Innen bravúros módon lovon, majd evezve jutott el Komáromba a Nádorhoz.
Széchenyinek régi vágya volt, hogy megnyissa a Dunát a kereskedésnek, egészen a Fekete-tengerig. 1830. június 24-én indult kíséretével saját hajóján szemleútra, hogy a Duna folyását tanulmányozza, és a szabályozás nehézségeiről saját tapasztalatai útján győződjék meg. Az útnak, amely Pesttől Konstantinápolyig tartott, nevezetesebb pontjai Orsova, Galac, Konstantinápoly, hazatérőben Pozsarevác (ahol Miloš Obrenović fejedelemnél időzött), Szendrő, és Belgrád voltak.
1818-ban Széchenyi amikor Törökországban járt, ott több evezős csónakot, „kajik”-okat látott. Megfigyelései alapján leírta az evezős és vitorlás eszközöket. Naplójában így ír: „A kajik szép, hosszú, elegáns, használata élvezetes az egyéb kiállhatatlan és unalmas vízi járművekkel szemben.”
Vizsgálja a kajik súlyelosztását, amely használójától ügyességet kíván. Feljegyzi, hány személyes kajikok vannak, elcsodálkozik, hogy egy hajós kéttollú lapátot kezel. Észreveszi, hogy különösen erős áramlatokban a benn ülők ütemes vezényszavakkal biztatják egymást. Október 24-i dátummal Naplójában feljegyzi Konstantinápolyban: „A kajikok, melyekkel Skutariba, Bujukderebe menni szoktunk, igen csinosak, kemény, finom fából vannak készítve és olyan könnyűek, hogy minden percben felborulhatunk, ha csak egy kicsit is megmozdulunk bennük. Erős hullámzás okvetlenül összezúzná, valamint a súrlódás valamely falhoz vagy sziklához mindjárt lyukat ütne az oldalán" (Széchenyi: Napló).

Ez volt a prinkipói kajik, amelyet Széchenyi soha életében nem felejtett el, sőt ezt sóhajtotta vissza, amikor 12 év múlva Pestről a Fekete-tengerig leevezett.
Meg kell említeni, hogy 1847-ben Liszt Ferenc is járt Isztambulban, egy galaci gőzösön érkezett, amelynek korabeli fényképén elől egy „kajik” látható.

Személyszállító gőzös hagyja el az isztambuli kikötőt. (az előtérben egy kajik). Fénykép, 19. század második fele)

Széchenyi gróf leírását követően 11 év múlva a Pesten megjelenő „Gemeinnützige Blaetter" hírlap 1829. december 6-i száma mutatja be a „canoe"-t: az eszkimó kajakot. A fedetlen kajakot ebben az időben szandolinnak nevezték.

A szandolin (lapos fenekű kajak) és evezője (korabeli újság képe, saját gyűjtés)

1822-ben Wesselényi Miklóssal Angliába utazott és ott felfigyelt a Temzén a 6-12 fős evezős bárkákra, valamint a modern 8 evezős hajókra és a kecses kajakokra. A következő évben jelen voltak az első Oxford-Cambridge egyetemek azóta hagyományossá vált evezősregattáján, ahol újabb tapasztalatokat gyűjtöttek. Wesselényi erről ezt írta naplójába: „Az ifjúság nagy része kint a folyamon volt csolnakázni. Mely szép dolog ezen ízléssel épült csolnakokkal a vízen játszadozni s mely derék, mely erőt adó gyakorlás s mozgás ez az ifjúságnak.”
Széchenyi is itt kedvelte meg az evezést. 1824-ben Angliából evezőshajót rendelt, amely 1826-ban érkezett meg Pozsonyba. Ez év május 6-án innen írta Wesselényinek: „a hajó megjött, holnap bocsátkozik a vízbe.”

A csónak kipróbálása után augusztus 12-én Pozsonyban - az ott ülésező parlament szünetében - a honatyák nagy csodálkozására mutatta be a csónakot és evezős tudását. Majd 1827. május 16-án két angol barátjával Bécsben ismét vízre szállt, amely eseményről ezt olvashatjuk naplójában: „Memorandum - gróf Széchenyi, Hallifax és Barneby urak Bécsben a práterbeli Lusthaustól indultak ma reggel 1/4 órával 6 előtt gróf Széchenyi kétevezős kis hajóján egy kormányossal - és a pozsonyi hídhoz érkeztek 23 perccel 10 óra előtt, befejezvén az utazást 3 óra és 52 perc alatt. A hajó e napon Louise-nek kereszteltetett. Gróf Széchenyi, John Barneby, Thomas Hallifax” (aláírásokkal hitelesítve).

Ezt az evezést joggal tekinthetjük az első hazai sportszerű evezőstúrának.
1830. június 24-én Beszédes József földmérő és Waldstein János gróf kíséretében indult Pestről a Desdemona nevű hajóval az első Al-Dunai tanulmányútjára, hogy a Fekete-tengerig tanulmányozzák a Duna hajózhatóvá tételét. Magukkal vitték Széchenyi „Juliette”-re keresztelt sportcsónakját, amellyel Széchenyiék a hatalmas út nagy részét végigevezték. Naplójában az eseményről, - többek között – ez olvasható: „Június 30-án a Desdemonát Orsováig kísérő csajkások (folyami határőrök) csónakjával versenyre keltünk. Velük együtt indult két negyed-csajka, amelyen 16 fő evezett. A Juliettel, amelyet Putnick kormányzott, én, Waldstein, Seva és Semoda eveztünk, nagyon könnyen vertük meg őket. …öt és egynegyed óra alatt eveztük meg egy akkora távolságot, mint kb. Esztergomtól Pestig.”

A Lánchídnál létrehozta a „Csónakdát”, az első csónakházat. Több csónakot rendelt és evezős barátai is vásároltak csónakot. Megindult a rendszeres evezés és túrázás. 1841. április 8-án - a korábbi Csónakdából - megalakította az első Hajós Egyletet, ezzel fellendült az evezősélet, majd 1842-ben megrendezik az első evezősversenyt a Dunán.

A Széchenyi alapította Hajós Egyletből terebélyesedett ki néhány évtized alatt az Európa-hírűvé vált magyar evezős port.

1843-ban megrendezik Magyarországon az első magán vízi sport versenyt, de ez hosszú ideig az utolsó is volt, mert az 1948-as szabadságharc leverését követő önkényuralom megakasztotta a vízi sportok fejlődését.
1861. április 20. az újjászületés napja, megalakul a Budapesti Hajós Egylet 29 taggal, akik közül 23 gróf vagy báró. Újra divatba jön a vízi sportok művelése: két hónappal később már 52 evezőse van a budapesti Hajós Egyletnek.

1862-ben Pozsonyban is megalakul a Hajós Egylet, és elkészül az első magyar gyártmányú hajó, amelynek a „Remény” nevet adták.
A pozsonyi Hajós Egylet elévülhetetlen érdeme, hogy 1863-ban megrendezte Magyarországon az első egyesületek közötti evezős versenyt, amelyben a győzelem a „Repülj Fecském" nevű regatta javára dőlt el.

De nem maradt el ettől a versenytől az első pesti Regatta sem, amely még ugyanebben az évben 1863-ban június 8-án este fél 7-kor kezdődött a Budapest Hajósegylet rendezésében. A hajók a kisebbik Margitsziget (ekkor még kettő volt) alsó csúcsától rajtoltak, a cél pedig az épülő Akadémia vonala.
Minden futam rajtját három mozsárdurranás jelezte. Versenybíróként Károlyi György gróf, Waldstein János gróf, Wenckheim Viktor báró, intézőként Széchenyi Béla gróf, indítóként pedig Thaisz Elek működött közre.
A verseny lefolyásáról az egykori tudósítások így számolnak be:
„Több, mint harmincezer ember sereglett össze a Duna két partján, akik a Császárfürdőtől (a mai Komjádi Császár uszoda) a hídig (mai Lánchíd) nemcsak a folyam partjait s a hidat, hanem a házak ablakait, tetőit s az épülő Akadémia állványait is valósággal elárasztották. Nagyszerű látványt nyújtott e roppant tömeg élénksége szárazon és vízen egyaránt, ugyanis a Dunán a két hídoszlop fölött, a célvonalban két nagy gőzös horgonyzott, melyeken tömérdek nemzeti lobogót lengetett a szél, fedélzetükön pedig a versenyt közelebbről látni óhajtó nézők tolongtak."

Az első versenyszám az „Asszonyságok-díja" volt. (A fődíj nem volt más, mint egy ezüstserleg). Az első helyet az Irma nevű Angliában gyártott négyevezős egyleti hajó nyerte, amelyet báró Orczy Béla kormányzott,, legénysége pedig gróf Festetich Gyula, Bohus László, Kállay Benő és Semsey Lajos voltak. A második díjat a Willis nevű Birly István tulajdonát képező, szintén angliai négyevezős hajó nyerte, legénysége gróf Festetich Béla – kormányos, valamint Rosty Pál, Tasner Géza, gróf Károlyi Gyula és Birly István voltak.
A második versenyszám a „Waldstein-Széchenyi díj"-ért, egy hímzett lobogóért folyt három kormányos kettős hajó között.
A harmadik szám a szandolin verseny volt, amelyben egy Freizleder nevű pesti molnár győzött. Ezt a futamot tekintjük a canoe (kajak-kenu) versenyek magyarországi ősének.

A sajtó ekkor fedezi fel a vízi sport eseményeket. Az első pesti csónakverseny valóban tömegpszichózist váltott ki. Ezt is megörökítette Kákay Aranyos újságíró, amikor egy a „Handabanda” című lapjának cikkében teljesen reális részletekkel egy molnármestert fest elénk, aki a Lánchíd ingyen publikumának soraiban szinte bele őrül a szandolinosok versenyébe. Izgalma önkívületig fokozódik, amikor Freizleder nevű molnármester csakugyan nyer:
- ,,...Egyszerre átszellemülve látjuk őt, mert az általa óhajtva várt hajó a nyerő vonalat immár, mint győztes meghaladva, a Lánchíd felé közelgett. „Reám néz!" - mondja tele torokkal. Kalapját billegtetve kiáltja: „Éljen Freizleder!" Freizleder azonban nem vette észre, és éljeneit sem hallotta, mire emberem a hajók haladását szemmel tartva, a híd karfáit, s láncát „salto mortále"-k között átugorva, folytonos éljenzéssel a túlsó oldalon termett. Vajon nem próbált-e egyenesen a csónakba beugrani?".

Tovább tudósítások így számolnak be a versenyről:
- ,,...Kezdetnek a Csónakda első regattája fényesen sikerült. Buda és Pest partjain, házain, az elipszen, a Lánchídon rengeteg néző tanúskodott amellett, hogy az élvezet e neme iránt van érzék a lakosságban. Ezen érzéket ébreszteni, kielégíteni - a tompákban azon sejtelmet költeni, hogy van a cigányzajon és kocsmagőz körén kívül is valami mulatság - ez a Csónakda napi érdeme".
- ,,...A verseny végeztével Budai partról is sok ladik jött közel kíváncsi nézőkkel, a Pozsonyi és Pesti Csónakda tagjai is ismét vízre ereszkedtek. Körben, föl-le, egymás körül, mellett és ellen lassan lejtő és sebesen lebbenő tarka csónakok egész serege egészében élénk képet alkotott."
A megerősödött evezős csoportok összefogásával 1893-ban megalakult a Magyar Evezős Egyletek Szövetsége, a későbbi MESZ. 1905-ben Vácott építettek „Csónakdát”  A Váci Csónakda

1882-ben a Balatonon tartottak evezősversenyt, amelynek számai között a „szandolin” (eszkimó kajak) is szerepelt. Az 1000 méteres versenyt Balogh Kálmán nyerte a „Lapving” nevű hajóban, míg másodikként Young Richárd „Fogas” nevű hajója futott be.

A kajakozás történetét leíró könyvek mégsem gróf Széchenyi István nevéhez fűzik a versenyszerű kajak-sport megalapozását.

Európában, főleg a Skandináv-félszigeten és Észak-Angliában már régóta használták sportcélokra az eszkimó kajakhoz hasonló kajakokat.

A modern sportkajak első képviselőjeként a skót ügyvéd, J. MacGregor által 1865-ben épített, az eszkimó kajakok mintájára készített „Rob-Roy” nevű kajakot tekinthetjük. Ez a kajak még ma is mintaképe a jól bevált túrakajakoknak. Bár jellegzetes túraevezős kajak, a kedvező hátszél kihasználására fel volt szerelve egy kis vitorlával. A "Rob-Roy" hossza: 4,57 m, szélessége 0,75m, magassága 0,23 m, súlya kb. 36 kg, a lapát hossza 2,15 m volt.

 Tény, hogy MacGregor 1000 mérföldes kajaktúrát szervezett és azon egyedüliként részt vett. A túráról könyvében számol be. (A Thousand Miles in the Rob Roy Canoeon Rivers and Lakes of Europe - by J. MacGregor (1825-1892), 1866, 1892)

Hölgykajakos szandolinban (korabeli képeslap, saját gyűjtés)




A Rob Roy felépítése


MacGregor túrája volt korának az egyetlen igazi nagy elismerést szerzett kajak-eseménye.

De sohase feledkezzünk meg arról az úttörő munkáról, amelyet Gróf Széchenyi István végzett az evezőssport megalakításáért, s hogy behozta az első kajakot Magyarországra, ezzel MacGregort is megelőzve.

MacGregor és a túrájáról írt könyve. (A Thousand Miles in the Rob Roy Canoeon Rivers and Lakes of Europe - by J. MacGregor (1825-1892), 1866, 1892)
MacGregor kalandos utat járt be, például az arabok a helyi bennszülöttek segítségével a Jordán folyón foglyul ejtették.

  (Forrás:

commons.wikimedia.org/wiki/File:Captured_on_the_Jordan_by_Arabs_of_Hooleh._ii_001.jpg)

MacGregor 1866-ban megalapította a Royal Canoe Club-ot, s ennek keretében már versenyeket is rendeztek.



1867-ben Londonban tartott kajakversenyről készült újságtudósítás

A magyaroknak az ezernyolcszázas években nemzetközi kajakversenyen való részvételéről kevés feljegyzésünk maradt. Fejős István szakdolgozatában leírja, hogy már 1888-ban Zürichben tartottak egy nemzetközi kajak-versenyt, amelyen Serényi János, az „Előre Csónakázó Egyesület” tagja második lett, majd 1894-ben ugyanazon egyesület tagja, Eleőd Tibor nemzetközi kajak regattán megnyerte versenyszámát.

Felhasznált irodalom:

Novotny László: Kajakok és kenuk fából

Dr. Siklóssy László: Széchenyi-Wesselényi és még egy nemzedék (1820-1874.) Budapest, 1928.