Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2015-01-14 15:16

Ülést tartott a Széchenyi-emlékbizottság

|
2015-ben január 12-én tartotta első ülését a Széchenyi-emlékbizottság 2016, amelyen megbeszélték az aktuális feladatokat, egyeztették az emlékév eseményeinek összefogásával, szervezésével kapcsolatos technikai kérdéseket, a finanszírozás módjait és lehetőségeit.

A megbeszélésen részt vettek az alapítók képviseletében:
Péchy Mária elnök (Országos Széchenyi Kör),
dr. Rubovszky András főtitkár (Széchenyi Társaság),
Buday Miklós elnök és dr. Horváth Attila kuratóriumi tag (Széchenyi Alapítvány)

 

A Széchenyi Emlékbizottság 2016. megalakulásáról szóló híradást lásd itt>>


A Széchenyi-emlékév és annak eseményei remélhetően politikailag zavartalan, és ezáltal sikeres lesz (1991-ben a születésnap 200-dik évfordulóját a rendszerváltás korlátozta.  2010-ben a választási csatározások zavarták a kiterjedtebb ünnepségeket, az állami emlékbizottság hiányát, amelynek az lett az eredménye, hogy a civilek szervezték, irányították és finanszírozták az emlékévet, és az állam vendégségbe jött a civilekhez a legnagyobb magyar 150-dik halálévfordulóján). Várjuk a Széchenyi-tisztelő csoportok, személyek csatlakozását és reménykedünk, kezdeményezzük az állami emlékbizottság megalakulását.

Buday Miklós tájékoztatta a jelenlévőket, hogy a Széchenyi Fórumon elérhető csatlakozási űrlapon bejelentkezett már:

Székely Orsolya Széchenyi-trilógia filmsorozat vetítése programmal.
"MTV 1990-től elkészíttette rendezésemben a Szécheny & Szechenyi, a Nomen est omen és az Ó! Szent nemezis c. filmeket. Valamint készült egy 7 x 5 perces sorozat a Közjáték c.,műsorfolyam keretében. E filmek vetítését vállalom beszélgetésekkel együtt."

Budakeszi Széchenyi István Általános Iskola Intézményi
Széchenyi nevét viselő általános iskolaként kiállítást, megemlékezést, diákok által végzett kutatást, vetélkedőt szervezünk.
Az érintettek köre: 860 iskolai tanuló

Logod Bt. Széchenyi Fórum.hu kiegészítése Széchenyi-ismereti adatbázisokkal
A Széchenyi Fórum.hu portálrendszer kialakításakor a finanszírozási feltételektől függőem II. fázisként jelöltük meg a Széchenyi-ismereti adatbázisok beépítését (pl. az emlékév programjainak adatbázisa, Széchenyi-emlékhelyek adatbázisa, Széchenyi a költészetben, Széchenyi-kvíz, ki-kicsoda a Széchenyi-életműben, Szentkirályi Elemér: Kalauz Széchenyi István megismeréséhez, Széchenyi életének történeti kronológiája stb.) Azt, hogy a lehetőségek közül mit, és azokat milyen sorrendben valósíthatunk meg az a forrásoktól, az adatbázisok aktualitásától, bonyolultságától és a nagyságától függenek.
Az érintettek köre: A Széchenyi Fórum.hu látogatói, 1500 fő

Logod Bt. Könyvkiadás
Gróf Széchenyi István: Hitel c. művének mai magyar nyelvű átirata.
Az érintettek köre: Széchenyi-tisztelő személyek, könyvtárak 1000 fő

Emailen jelentkezett programjának megfogalmazása nélkül Szalai Csaba, Egervölgyi Dezső, Jeszenszky Géza.

Szóban közölte részvételi szándékát konkrét program nélkül Nagycenk Önkormányzata és az  Eszterháza Központ.

Természetesen készítik a programjaikat az alapítók az Országos Széchenyi Kör, a Széchenyi Társaság és a Széchenyi Alapítvány.

 

Figyelem! Tekintettel arra, hogy programokkal leget csatlakozni, annyiszor kell a csatlakozási ürlapot kitölteni, ahány programot tervez egy szervezet, vagy személy.


Az emlékév hivatalos bejelentése, a felhívás országos közzététele egy sajtótájékoztató keretében 2015. március közepén történik meg a Földművelésügyi Minisztériumban a  Darányi-termeben.

 

Az emlékbizottság, konkrétan a Széchenyi Alapítvány az emlékév előkészítése céljából a 2015. évre pályázatot  nyújtott be az Emberi Erőforrás Minisztériumba.

Buday Miklós

 

 

 

 

Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • A Nagycenki Múzeum eleven módon mutassa be Széchenyi István szellemiségét »
  • Széchenyi István tanári emlékkonferencia Pozsonyban »
  • Az év költői kifejezése: tetthazafi - szájhazafi »
  • Kinek készült az új Széchenyi-kiállítás Nagycenken? »
  • Domborműavatás Rimaszombaton »
  • Emlékmű a szlovákiai magyar szórványban »
  • Széchenyi műveit olvasva európainak érzem magam »
  • Bécsi megemlékezés »
  • Széchenyi mellszobra Kápolnásnyéken »
  • Ludovika Szabadegyetem »
  • Emlékbélyeg Széchenyi halálának évfordulójára »
  • Maradhat-e pusztába kiáltott szó Széchenyi szava? »
  • Egy kassai polgár katalizátor szerepét vállalta Széchenyi István tevékenységében »
  • Feladatok az emlékévben »
  • Széchényi Imre koncert »
  • Emlékmise Nagycenken »
  • Önkormányzatok Széchenyiről »
  • Sajtótájékoztató 2015. 04. 29. »
  • Ülést tartott a Széchenyi-emlékbizottság »
  • A Széchenyi-emlékbizottság 2016. közleménye »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Pozsonyi konferencia

    2016. november 18-án délután Pozsonyban a Duna utcai iskola épületében gyülekeztek azok a tanárok, akik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ)által Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére szervezett tanári emlékkonferenciára jöttek. A program összeállítására a budapesti Széchenyi Társaságot kérte fel az SZMPSZ. Rozsnyótól Pozsonyig több mint félszáz pedagógus gondolta úgy, hogy az „Embernek, magyarnak maradni!” mottóval megrendezett konferenciára érdemes rászánni a hétvégét.

    Az akadémia megalapítása, domborműavatás Rimaszombaton

    A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum és a Besztercebányai Önkormányzati Kerület Kulturális Intézménye restaurálta Holló Barnabás (1865-1917) gömöri születésű szobrászművész eredeti nagyméretű gipsz „Az akadémia megalapítása 1825 november 3-án” című domborművét. Az ünnepélyes felavatására 2016. november 30-án került sor a múzeum épületében.