Széchenyi ismereti adatbázisok
Felhasználónév: Jelszó:
Regisztráció
2014-10-24 10:01

A Széchenyi-emlékbizottság 2016. közleménye

|

2016. szeptember 21-én lesz 225 éve annak, hogy gróf Széchenyi István megszületett. Három szervezet létrehozta a „Széchenyi-emlékbizottság 2016.” civil tagozatát, és várja a Széchenyi-tisztelők készülődését, csatlakozását, valamint az állami emlékbizottság létrejövetelét. A Széchenyi-emlékbizottság gerjeszteni, koordinálni, valamint tükrözni kívánja a Kárpát-medencei emlékezések sorát. A 2016. évet Széchenyi-emlékévnek tekinti a bizottság.

Szűkebb nyilvánosság előtt már bejelentettük, hogy megalakult a Széchenyi-emlékbizottság 2016. Most az MTI Országos Sajtószolgálatának (OS) rendszerében országosan tudattuk a médiával kezdeményzésünket. 

 

 

„Gróf Széchenyi István 225-dik születési évfordulójának méltó megünneplésére három civil szervezet vezetője ú.m. Péchy Mária elnök (Országos Széchenyi Kör), dr. Rubovszky András főtitkár (Széchenyi Társaság) és Buday Miklós elnök (Széchenyi Alapítvány) megalakította a „Széchenyi-emlékbizottság 2016.” nyitott csoportosulást. A fenti szervezetek az erre való alkalmasságukat bizonyították 1991-ben a 200-dik születési-, valamint 2010-ben Széchenyi halálának 150-dik évfordulóján is.
Az alapítók több évtizede munkálkodnak azon, hogy Széchenyi tanításai mennél szélesebb körben verjenek gyökeret a magyar lelkekben, és példaként szolgáljanak a társadalmi és a gazdasági életben. Különös feladatuknak tekintik az ifjúság Széchenyi-ismeretének növelését. Gróf Széchenyi István hatalmas írott életműve – amely 2014-ben hungarikummá vált – ma is útmutatásul szolgálhat (és nem csupán a magyarok számára). Munkásságának látható eredményeivel pedig ma is találkozhatunk szerte a Kárpát-medencében.

Hálás-e az utókor Széchenyinek?
Abból a szempontból bizonyosan, hogy sok utca, tér, pénzintézet, iskola, civil szervezet, intézmény, fejlesztési program stb. viseli Széchenyi nevét. Ha viszont azt vizsgáljuk, hogy hány írása nincs még feldolgozva és kiadva, illetve mit tudunk Széchenyiről a meséken és a guliveriádokon kívül, akkor bizony meg kell állapítani, hogy a nemzetnek még súlyos adósságai vannak.

A 225-dik évfordulót a nemzet felhasználhatja a hiányok pótlására. Így leginkább:
- A tevékeny emberek számára gyakorlati haszonnal jár e hatalmas életmű – akár részleges – befogadása is.
- Itt az ideje, hogy a második világháború végével megszakadt klébelsbergi átfogó Széchenyi-kutatásra irányuló tudományos programunk folytatódjon.
- Az oktatáspolitika is sokat nyerhet, ha intenzívebben támaszkodik a legnagyobb magyar szellemi hagyatékára!

Az emlékbizottság arra kér minden Széchenyi-tisztelő magánszemélyt, közösséget, intézményt, tudományos műhelyt, állami szervet, hogy ki-ki – tehetsége szerint – készüljön a 225-dik születési évfordulónak méltó megünneplésére, valamint várja az együttműködő partnerek programjait, és az állami emlékbizottság megalakulását.

Az emlékbizottsághoz csatlakozni tervekkel, programokkal, önkéntes munka felajánlásával, illetve adományokkal lehet. A kapcsolódási szándékot be lehet jelenteni a szechenyiforum@logod.hu email címen. A bizottság munkája a Széchenyi Fórum.hu (www.szechenyiforum.hu) portálrendszeren figyelemmel kísérhető."

 

 Közreadta a Széchenyi Alapítvány




Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó, itt regisztrálhat!

Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.

Ehhez az íráshoz még nem érkezett hozzászólás.
További események »
Rovat legfrissebb hírei
  • A Nagycenki Múzeum eleven módon mutassa be Széchenyi István szellemiségét »
  • Széchenyi István tanári emlékkonferencia Pozsonyban »
  • Az év költői kifejezése: tetthazafi - szájhazafi »
  • Kinek készült az új Széchenyi-kiállítás Nagycenken? »
  • Domborműavatás Rimaszombaton »
  • Emlékmű a szlovákiai magyar szórványban »
  • Széchenyi műveit olvasva európainak érzem magam »
  • Bécsi megemlékezés »
  • Széchenyi mellszobra Kápolnásnyéken »
  • Ludovika Szabadegyetem »
  • Emlékbélyeg Széchenyi halálának évfordulójára »
  • Maradhat-e pusztába kiáltott szó Széchenyi szava? »
  • Egy kassai polgár katalizátor szerepét vállalta Széchenyi István tevékenységében »
  • Feladatok az emlékévben »
  • Széchényi Imre koncert »
  • Emlékmise Nagycenken »
  • Önkormányzatok Széchenyiről »
  • Sajtótájékoztató 2015. 04. 29. »
  • Ülést tartott a Széchenyi-emlékbizottság »
  • A Széchenyi-emlékbizottság 2016. közleménye »
  • A Széchenyi-tisztelők eseménynaptára
     « 
     » 
    H K SZ CS P SZo V
    02 03 04 05 06 07 08
    09 10 11 12 13 14 15
    16 17 18 19 20 21 22
    23 24 25 26 27 28 29
    30 31 01 02 03 04
    Legfrissebb képtárak

    Pozsonyi konferencia

    2016. november 18-án délután Pozsonyban a Duna utcai iskola épületében gyülekeztek azok a tanárok, akik a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ)által Széchenyi István születésének 225. évfordulója tiszteletére szervezett tanári emlékkonferenciára jöttek. A program összeállítására a budapesti Széchenyi Társaságot kérte fel az SZMPSZ. Rozsnyótól Pozsonyig több mint félszáz pedagógus gondolta úgy, hogy az „Embernek, magyarnak maradni!” mottóval megrendezett konferenciára érdemes rászánni a hétvégét.

    Az akadémia megalapítása, domborműavatás Rimaszombaton

    A rimaszombati Gömör-Kishonti Múzeum és a Besztercebányai Önkormányzati Kerület Kulturális Intézménye restaurálta Holló Barnabás (1865-1917) gömöri születésű szobrászművész eredeti nagyméretű gipsz „Az akadémia megalapítása 1825 november 3-án” című domborművét. Az ünnepélyes felavatására 2016. november 30-án került sor a múzeum épületében.