2014. március 18-án a Hungarikum Bizottság döntött a Széchenyi Alapítvány javaslatáról, és gróf Széchenyi István szellemi örökségét, vagyis az írott életművét hungarikum rangra emelte!
Ennek örömére egy programot szerveztünk, amelynek videóját innen letöltheti.
Köszönet jár minden közreműködőnek a támogatásért. Köszönjük az ajánló sorokat, a támogató aláírásokat, és köszönjük azok szorgos gyűjtőit. Mint fontos dokumentumok, ezek a portálon megtalálhatók, és később is megtalálhatók lesznek. Új lehetőségek kapujába kerültünk, és kis szemlélődés, és tanácsolás után utat, utakat kell választani, hogy mindenki számára bizonyítsuk - határokon kívül és belül - hungarikumunk, gróf Széchenyi István szellemi hagyatékának értékét, erejét, hasznát. A Széchenyi-tisztelők egy csoportja örömében azonnal elhatározta, hogy ezt egy szép műsorral meg kell ünnepelni. Így jött létre a Pesti Vigadóban 2014. május 28-án az a Széchenyi szellemi öröksége előtt tisztelgő program, amelyet a Széchenyi Fórum portálon élőben kísérhetek figyelemmel azok, akik nem tudtak személyesen megjelenni, valamint így született meg az a videó, amelyet utólag itt is meg lehet nézni. Buday Miklós elnök Széchenyi Alapítvány
Nyomtatás
Hozzászólás beküldéséhez lépjen be felhasználónevével. Amennyiben még nem regisztrált felhasználó,
itt regisztrálhat!
Bővebben kifejtené véleményét? Írását küldje el szerkesztőségünk e-mail címére.
|
|